A szép gyep minden kerttulajdonos álma. Nem nő túl gyorsan, de éppen elég hosszú ahhoz, hogy szép látványt nyújtson és akár még mezítláb is kellemes legyen végigsétálni rajta. Kellően dús, szép a színe, és mindenképp szebb, mint a szomszédé. Azonban ehhez nem elég csak álmodozni. Rendszeresen kell nyírni, öntözni, pótolni a szükséges tápanyagokat, és persze szellőztetni.

De ha rászánjuk a kellő időt és energiát, egészen biztosan örömmel és nem bosszúsággal fog eltölteni minket, amikor ránézünk, vagy amikor rálépünk. Mert a fű is meg fogja hálálni, hogy törődünk vele. Így hát gyepszellőztetésre fel, és ne riasszon el minket az sem, hogy nem rögtön fogjuk látni az eredményt. Azonban annál nagyobb lesz az öröm, amikor meglátjuk az eredményt!

Így végezd a gyepszellőztetést

Ha lehet, egy évben kétszer, tavasszal és ősszel, végezz gyepszellőztetést. Azonban, ha úgy látod, hogy a füved csomósodik, vagy nem olyan élettel teli, mint korábban, adj egy esélyt a gyepszellőztetésnek, és nyugodtan vágj bele akár nyáron is! Tudom, elsőre elég ijesztőnek hangzik, de hidd el, egyszerűbb, mint gondolnád, és amikor majd meglátod a végeredményt, csak azt fogod bánni, miért is nem vágtál bele már sokkal hamarabb.

1. Már az elején szólok, hogy közvetlenül gyepszellőztetés utánra ne szervezz kerti mulatságot. Ugyanis a füved finoman szólva sem lesz szép. De 4-6 hét múlva csodájára fognak járni. Miután ezt tisztáztuk, vágjunk is bele, hogy mi is az a gyepszellőztetés.

2. Maga a folyamat arra szolgál, hogy az elhalt, elsárgult növényi részeket eltávolítsd az élő szálak közül, és hogy meglazítsd a talaj tetejét. Ez azért fontos, mert így semmilyen akadály nem állhat útjába a gyepedet érő víznek és levegőnek, hogy szabadon átjárja azt. A gyökérzet így több levegőhöz jut, a talajnak pedig sokkal jobb lesz a vízáteresztő képessége.

3. A gyepszellőztetést tavasszal és ősszel (kevésbé lelkes kertészeknek tavasszal vagy ősszel) végezzük. Tavasszal csak akkor szabad nekikezdened, ha már egészen biztosan nem fenyegetnek talaj menti fagyok, és a hőmérséklet tartósan 10 fok felett marad.


4. Fontos döntés, hogy milyen típusú gyepszellőztetőt választasz. Van karmos és késes változat. A karmos változatot akkor válaszd, ha inkább ki szeretnéd fésülni a fűszálak közöl az elhalt növényi részeket.  A késes verzió amellett, hogy eltávolítja a gyepről a filcként összeállt réteget, még a talajt is meglazítja. Akad ritkább és sűrűbb késes megoldás. A ritkább késes szellőztetővel többször is végig kell menned az adott területen, hogy minden kis centiméter átdolgozásra kerüljön, így edzésnek sem utolsó. A kert méretétől függően dönthetsz benzines, vagy villanymotoros verzió mellett. Nagyobb kertészeti szakáruházakban bérelni is tudsz készüléket, így, mivel csak évente egy-két alkalommal fogod használni, érdemes átgondolni, hogy érdemes a vásárlás mellett döntened, vagy élsz a bérlési lehetőséggel.

gyepszellőzető fű

A gyepszellőztetést évente kétszer érdemes elvégezni. Fotó: Shutterstock

5. Az első lépés egy alapos fűnyírás. Ne hagyd 3 cm-nél magasabbra a fűszálakat. Erre azért van szükség, mert így fér hozzá a gép legjobban a talaj felszínéhez.

6. Ahogy a fűnyírón, úgy a gyepszellőztetőn is be kell állítani a magasságot. Ha először használod a gépet, érdemes a kert egy eldugottabb területén kipróbálni azt. Elsőre azért semmiképp se a legdurvább fokozattal kezdj. Inkább indulj középen, és a következő alkalommal már fogsz tudni mihez viszonyítani.

7. Nagyon fontos, hogy munka közben ne állj meg a működő géppel egy helyen, mert ott le fogod gyalulni a talajt. Szintén nagyon óvatosnak kell lenned a különféle szűk kanyarulatokkal és fordulókkal, mert az szintén teljesen le tudja borotválni a talaj felszínét. Így a csárdás helyett maradj a tangó szerű, "csak egyenesen előre vagy hátra" mozdulatoknál.

8. Amikor összeszorul a szíved a látványtól és attól, hogy mit tettél a gyepeddel, akkor végeztél tökéletes munkát. Kérlek ugorj vissza az első tanácsunkra és ne keseredj el! A különbség 4-6 hét múlva szemmel látható, és talppal érezhető lesz. De addig bizony szomorú látvány tárul majd eléd. De hát tudod, a szépségért meg kell szenvedni, még a gyepednek és neked is.

9. Nem árt a szellőztetés után végigmenni a területen a fűnyíróval, hogy teljesen egyenletes felszínt kapj.

10. Ezután nyugodtan elszórhatsz pár maroknyi fűmagot is. A frissítés egészen biztosan jót fog tenni a gyepnek.

gyepszellőztető fű

A gyepszellőztető új életre kelti a gyepet. Fotó: Shutterstock

11. Ezután pótold a fű tápanyagveszteségét. Ha ezzel végeztél, jöhet egy alapos öntözés.

12. Majd hagyd regenerálódni a gyepedet, és növekedni az újonnan vetett fűmagokat. Ilyenkor ne lépjetek a gyepre, csak távolról lessétek, hogy halad a megújulás útján.

13. A következő fűnyírással várj addig, míg a régi fűszálaid (tehát nem az újonnan vetettek) elérik a 8 cm-t. Ekkor vágd vissza körülbelül 4-5 cm magasságúra a füvet. Ahogy dúsul és regenerálódik a gyep, úgy mehetsz lejjebb a centiméterekkel. Azonban folyamatosan ügyelj az öntözésre, mert ilyenkor még inkább hajlamos a gyeped a kiszáradásra.

14. Ha csomókban nő a füved, akkor gyanakodhatsz, hogy szüksége van a gyepszellőztetésre.

15. Sokan követik el azt a hibát, hogy túl hosszúra hagyják megnőni a füvet nyírás előtt. Ez azért nem szerencsés, mert ilyenkor hirtelen veszíti el a fű hosszúságának nagy részét, és ezzel tápanyagtartalékának nagy részét is, hiszen azt nem a gyökerében, hanem magában a fűszálban őrzi. Ezáltal a fű sokkal gyengébb, kopottabb lesz, így idővel a gyomok is szabadon garázdálkodhatnak a fűszálak között. Vágd kéthetente, és így nem csonkítod meg hirtelen. Azért ne vágd hetente, mert a kéthetenkénti nyírással sokat teszel a méhekért.