A kisparcellás és az üzemi fajtasorok eredményei döntő jelentőségűek a RAPOOL Hungária Kft. fajtaszelekciós folyamata során. Az elmúlt években is számos helyszínen vizsgáltuk a repcéinket, és továbbra is törekszünk arra, hogy termelő partnereink számára a hazai körülményekhez adaptált, a legkülönbözőbb igényeket kielégítő megoldásokat kínáljunk a lehető legjobban teljesítő hibridek kiválasztásával.

A 2019–2020-as évben először beállított GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletekben, amelyeket a NÉBIH vizsgálati módszerei szerint négy ismétlésben az ország hét különböző pontján végeztek el, a DYNAMIC a középérésű csoportban az első helyen végzett, számos ismert hibridet maga mögé utasítva.

Dynamic teljesítménye a hivatalos kísérletekbenA DYNAMIC nagyparcellás vizsgálatainkban, az aszályos tavaszi körülmények közepette is kiegyensúlyozottan szerepelt, amit bizonyít, hogy három év átlagában a Magyar Kukorica Klub által tanúsított fajtasori kísérleteinkben 4,66 t/ha-os hozamot ért el.

Dynamic teljesítménye üzemi körülmények között Diagram

A DUKE kimagasló terméseredményekkel kapott hazai fajtaminősítést 2019-ben. A NÉBIH fajtaminősítő kísérleteiben a hibrid olajtartalma is kimagasló volt, ami a magas terméshozammal kiegészülve a legmagasabb olajtermésű hibriddé tette. Azon termelők számára ideális választás, akik magas színvonalon termesztik és olajbonifikációval értékesítik a repcéjüket.

Káposztarepce fajta-összehasonító kísérletek olajtartalom diagramKáposztarepce fajta-összehasonító kísérleti eredményekA hivatalos fajtaminősítő és a RAPOOL nemzetközi kísérletei során is igazolódott, hogy a TEMPO száregészsége magasan átlagon felüli, aminek köszönhetően ellenáll a Verticillium- és a Sclerotinia-fertőzéseknek. Leginkább azon termelőknek ajánljuk a TEMPO-t, akik a szűk vetésforgó következtében komoly fertőzési nyomással szembesülnek, de gyengébb adottságú termőterületeken vagy tapasztalatlan termelők számára is kiváló választás.

száregészség diagramA 2020-as betakarítási évben a BATIS abszolút győztesként végzett a közép- és kelet-európai kísérleti rendszerünkben. A BATIS termésstabilitását igazolja, hogy az aszályos tavaszi időjárás ellenére a bólyi és ceglédi helyszíneken 6 tonna/hektár feletti terméseredményeket ért el. Jól alkalmazkodó, a törődést megháláló hibridként jellemezhető.

Káposztarepce kisparcellás fajta-összehasonlító kísérleti eredményKísérleteinkben a TEMPTATION a középkötött talajokon ért el átlag feletti terméseredményeket. Kiemelkedő terméshozam- és olajtartalom-eredmények jellemezték a NÉBIH fajtaregisztrációs vizsgálataiban.

Káposztarepce fajta-összehasonítás

A DUPLO az őszi fejlődés bajnoka. A RAPOOL fejlesztői kísérleteiben az őszi időszakban a sztenderd hibridekhez képest 15%-kal több levéltömeget fejlesztett. Tavasszal erőteljes oldalág-képződés jellemzi, és ez a jellegzetessége alkalmassá teszi a DUPLO-t akár széles sortávon történő termesztésre is.

A DUPLO termésstabilitását és magas olajtartalmát fokozza kipergés-ellenállósága. A RAPOOL mérései is igazolták, hogy a kipergés-ellenálló hibridek becőinek felnyitásához 30%-kal több energiára van szükség. Ez lehetővé teszi, hogy a DUPLO állományait hosszabb ideig „lábon tartsuk”, így jobban ütemezhető a betakarítása, akár deszikkálás nélkül is. A késői betakarítás kedvezően hat az olajtartalom alakulására, mivel a repce olajtartalmának maximumát az érési időszak végén éri el.

becőfelnyitás diagramVetőmag-katalógusunk lapozható formában elérhető a képre kattintva.

Vetőmag katalógus
Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

rapool