Románia ebben a szezonban, május végéig 7,15 millió tonna gabonát – ezen belül több mint 5 millió tonna búzát – exportált, és ezzel az EU legnagyobb gabonaexportőr országainak sorába lépett – írja a romanijournal.ro. Keleti szomszédunk a legutóbbi 10 évben, kihasználva egyes körzeteinek, így például Arad és Temes megye, illetve Havasalföld kiváló éghajlati és talajadottságait, erőteljes fejlesztést hajtott végre a gabonatermesztésben és exportban.

A pozitív változás mikro-, és makrogazdasági szinten is érzékelhető – Fotó: Shutterstock

Ennek eredményeként az ország éves gabonatermésének értéke közel a duplájára, 8,34 milliárd lejről 16,1 milliárd lejre, azaz 565 milliárd Ft-ról  1.090,6 milliárd Ft-ra emelkedett. Az országban jelenleg több mint 7000 cég foglalkozik gabonatermesztéssel, összesen 40.000 alkalmazottal. Ezek közül a legjelentősebb a Calarasi székhelyű Agro-Ghirnogi cég, amelynek forgalma a múlt évben 960,1 millió lejt tett ki, alkalmazottainak száma pedig 600 fő. A második legnagyobb ilyen vállalat a Brailában bejegyzett Agricost 382,7 millió lej forgalommal, 900 alkalmazottal és 71 millió lej tiszta nyereséggel. Az exportlehetőségek előmozdításában jelentős szerepe van az ország tengeri kikötőinek, amelyek révén a fuvarköltségek számottevően csökkenthetők.