2018. október 28-án a Nógrád megyei Pásztó-Mátrakeresztes település külterületén két, elhullottan talált vaddisznóból vett mintában afrikai sertéspestis betegséget állapított meg a Nébih. Az elhullott állatok tetemére a korábban már állategészségügyi korlátozások alá vont, ún. fertőzött területen találták a szakemberek. A járványügyi nyomozás jelenlegi adatai alapján megállapítható, hogy a fertőzés a korábbi Heves megyei esetekhez kapcsolódik és a vírus mozgása egyértelműen a vaddisznó populáción belüli terjedésének következménye.

Az érintett területen eddig elrendelt járványügyi intézkedések felülvizsgálatára és esetleges módosítására a jövő heti Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport ülését követően kerül sor.

vaddisznó

Itthon eddig csak vaddisznóban mutatták ki a vírust – fotó: Pixabay

Fontos, hogy az ASP az emberre nem veszélyes! Jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. Éppen ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert, vagy élelmiszer maradékot a kiránduló helyeken!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissített információk találhatók a Nébih honlapján.