Lombtrágyázás a zöldségtermesztésben
Lombtrágyázással elsősorban a mikro- (cink, bór, molibdén, mangán, réz) és mezoelemeket pótoljuk (vas, kén, magnézium), ugyanakkor ismert néhány olyan eset, amikor érdemes a makroelemeket is levélen keresztül adni. A növény a tápanyagokat a gyökerein keresztül veszi fel, ezért a tápanyag-utánpótlási technológiákban alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Ugyanakkor vannak esetek, hogy pusztán egyetlen megoldás van bizonyos tápanyagellátási zavarok megelőzésére, illetve megszüntetésére, ezek a következők.

A Bayer a felvásárlás után megszünteti a Monsanto nevet
A német vegyipari vállalat hétfőn bejelentette, hogy megkapta az összes hatósági engedélyt az amerikai Monsanto felvásárlásához. A Bayer arra számít, hogy június 7-én lezárhatja a 63 milliárd dollár értékű üzletet, amely elől az utolsó akadály is elgördült az amerikai hatóságok jóváhagyásával. Június 7-ével a Bayer lesz a Monsanto egyedüli tulajdonosa. A felvásárlás várhatóan jelentős értéknövekedést generál. A vállalat neve Bayer marad. A Monsanto mint cégnév megszűnik. A megszerzett termékek megtartják márkanevüket, és a Bayer-portfólió részévé válnak.

Vonófej és motorolaj ajándékba?
Ha most feliratkozik az Agroinform.hu hírlevelére, részt vesz legújabb nyereményjátékunkban, ráadásul ingyen letöltheti a PREGA 2017 könyvet is.

A búza jelentős minőségi javulása tetszik a legjobban! (+Videó)
Az Agro-Bölcske Zrt. ügyvezető igazgatója osztja meg a tapasztalatait a gazdálkodókkal a Natur Agro termékeivel kapcsolatban. Nézzünk be a gazdaság kulisszái mögé! Az Agro-Bölcske Zrt. 10 éve használja a Natur Agro termékeit, mára a gazdaság teljes területén. Dr. Sűrű János ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

A károsítók élvezik az időjárást – kell a védekezés
A korábbi hetek kánikulai szárazsága főleg a kártevők (rovarok, atkák) terjedését segítette. A záporok, esők hatására kialakult párás melegben a levéltetvek kifejezetten jól érzik magukat, de a gombák is beindultak. Több levéltetűfaj gazdacserés, elhagyja a gyümölcsfák hajtásait, és a lágyszárú növényekre, pl. zöldségekre költözik. Tehát ott is megjelenhetnek, ahol eddig nem volt fertőzés!

Ezekkel a kihívásokkal kell megbirkózniuk a magyar gazdáknak
Az előttünk álló 10 év legfőbb mezőgazdasági kihívásait az jelenti, hogy a hazai gazdák fel vannak-e készülve a növekvő húsfogyasztás miatti többlettermelésre, mennyire nyitottak az alternatív fehérjeforrásokra és milyen módszerekkel tudnak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.

hal

A halágazat a többi hústermelő ágazat versenytársává válik – fotó: Shutterstock

Meg kell fordítani a termesztett és a gyűjtött gyógynövények arányát
Újjáalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyógynövény alosztálya, amely a Gyógynövény Szövetség és Terméktanáccsal (GYSZT) is szorosabbá fűzte kapcsolatát. Cél a termesztett és a gyűjtött gyógynövények arányának megfordítása az előbbi javára, továbbá összefogott marketinggel, edukációs kampányokkal is támogatni kívánják az ágazatot.

Agrárminisztérium: elfogadhatatlan a KAP forrásainak csökkentése
Az Agrárminisztérium nem elégedett a 2021-től tervezett EU-s költségvetéssel. Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika (KAP) finanszírozására javasolt uniós költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a június elsején megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra, és bonyolultabbá tennék a jelenleg működő rendszert.

Növényvédelmi előrejelzés: Megerősödtek a növények, de a kártevők is
Kicsit megkönnyebbültek a növénytermesztők, az áprilisban lassan kialakuló aszályos helyzet most megszűnt. Május második felében egyre csapadékosabbra fordult időjárásunk, s a záporok sora szerencsére folytatódik júniusban is. Az Agroinform.hu 2018. 23. heti növényvédelmi előrejelzése.

További áfacsökkentést javasol a NAK Élelmiszer-feldolgozási osztálya
Emellett elemzik a Magyar Élelmiszerkönyv gyakorlati tapasztalatait, megoldást keresnek a göngyölegek, rekeszek használatával kapcsolatos problémákra, javaslatokat dolgoznak ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítására. Ösztönzik a további termékek kedvezményes áfakörbe vonását, megvizsgálják a jelenlegi védjegyek hatékonyságát.

Egységes kérelem: nem mindegy, hogy módosít vagy pontosít
Az egységes kérelem módosítására csak június 11-ig van lehetőség, ezt követően már csak pontosítható a kérelem – tájékoztat a NAK. Miben különbözik a két fogalom?

Ezt kell tudni a korai szabadföldi káposztafélék tápanyagellátásáról
A hajtatott és korai szabadföldi káposztafélék évek óta jó exportcikknek bizonyultak az északi országok (skandináv, balti), de néhány nyugati ország (Ausztria, Németország) piacán is, ahol ugyan jelentős versenytársaink is vannak, pl. Macedónia, Szerbia, Bulgária vagy Románia, de idesorolhatók a lengyelek is a tárolt kínai kellel.

káposzta

A hajtatott és korai szabadföldi káposztafélék évek óta jó exportcikknek bizonyultak az északi országok, de néhány nyugati ország piacán is – fotó: Shutterstock

Biztató a magyar gazdáknak: alacsonyabb globális búzatermés
A tavalyinál néhány százalékkal alacsonyabb lehet a globális búzatermés idén, de a hatalmas átmenőkészletek miatt jelentős drágulás nem várható; a magyar termelők számára biztató, hogy Oroszország idei exportja csökken, és Romániában, valamint Bulgáriában is kevesebb lesz a termés.

A lisztharmat és a szürkepenész ellen egyszerre védekezhetünk
A szőlő az a kultúrnövény, amely a legtöbbet tette hozzá termesztett növényeink közül az emberi kultúrához. Hogyne próbálnánk meg vigyázni rá, amennyire csak lehet! Magára a szőlő növényre is, de a termésére talán még jobban. Nem csoda hát, hogy a kapcsolódó iparágak között a XX. század közepétől a kémiai növényvédelem is ott van. A gyártók közül pedig a Bayer a szőlő növényvédelmének egyik legjelentősebb fejlesztője.

Mérések, melyek meghatározzák a gabona felvásárlási értékét
A gazdák elégedettsége ugyanolyan fontos, mint a nyereség képzése, hiszen egyetlen felvásárló sem szeretné, ha régi beszállítói máshová vinnék a terményüket és új kapcsolatok után kellene kutatnia. Ezért a megbízhatóság érdekében nagyon fontos az elégedett üzleti kapcsolat a termelők és a felvásárló között. A megtermelt gabona értékét egy többlépcsős minősítés határozza meg.

Új repcehibridek magas betegségtoleranciával és nagy termőképességgel
Ellenálló, ugyanakkor bőtermő, minőségi repce- és kalászos fajták. A Caussade munkatársai szakmai utakon vettek részt az anyavállalatnál, a régióközpont kísérleti területén Mircea Vodaban, a Nébih Vetőmagvizsgáló laboratóriumának nyílt napján és szántóföldi bemutatókon. A lecsengő kapásvetőmag-szezonban már az őszirepce-, kalászosértékesítésre új információkkal ellátva készült fel a teljes gárda.

repce

A csapadékos, meleg időjárást követően felértékelődtek a betegségtoleráns Caussade fajták – fotó: Caussade Semences Hungary Kft.

Az Agroinformon hirdetett, most egymilliós műtrágyacsomaggal gazdagabb
Március végén zárult az IKR Agrár és az Agroinform.hu közös nyereményjátéka. A játékban bárki részt vehetett, aki ingyenes hirdetést adott fel az Agroinform.hu Apróhirdetés rovatában. Rengetegen hirdettek a játék ideje alatt, közülük sorsoltuk ki azt a szerencsést, aki egymillió forint értékben vihet haza műtrágyát az IKR Agrár kínálatából.

Gyümölcsösök optimalizált termesztéstechnológiája
A gyümölcstermesztés számos technológiai elemből tevődik össze. Nem lehet kimondani, hogy ezen elemek egyetlen jó kombinációjával érhetjük el a kiváló eredményt, viszont bemutathatunk egy több éve működő technológiát.

Olcsóbb gáz az agrárkamara tagjainak
A kamarai tagok energiaköltség-csökkentését segítő megállapodás született a MOL Nyrt. és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara között. A tartályos gázt használó vagy használni tervező kamarai tagoknak a kedvezményes tartályos gázszolgáltatás igénybevételéhez a NAK internetes portálján lévő egyszerűsített igényfelmérést kell kitölteniük.

Heti gépészeti híreinket megtalálja a gépészeti összefoglalónkban.