A pogányszentpéteri focipályán a vaddisznók több helyen is feltúrták a százszor negyvenöt méteres gyepet. Flinger Tamás, a település polgármestere a sonline.hu-nak elmondta, a kertekben is látszanak az állatok nyomai. Mivel település az erdő szomszédságában van, így a vadak könnyen be tudnak járni szinte mindenhova.

Az önkormányzatnak volt egy gyümölcsöse és málnaültetvénye, de azt is teljesen feldúlták. Az itt élők már el sem vetik a kertjeiket, hiszen nincsen értelme gazdálkodniuk. A vaddisznók megfékezésének egyetlen megoldása az lehet, ha az egész falut körbekerítik, de az lehetetlen – részletezte a polgármester.

 pogányszentpéteri focipályán a vaddisznók több helyen is feltúrták.

A kártérítések csak a vaddisznók által okozott károk egy részét fedezik – fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A somogy megyei hírportál szerint Pogányszentpéterhez közeli településeken is hasonló a probléma. Horváth Győző, Iharos polgármestere a lap megkeresésére közölte, a vadállatok teljesen tönkretették a közmunkaprogramban telepített majdnem két hektáros gyümölcsöst, de a gabonával elvetett földeken is nagy pusztítást végeztek korábban.

Pár évvel ezelőtt a Sefag Zrt. Iharosi Erdészetétől hétszázezer forint kártérítést kaptak, de ez csak a költségeik egy részét fedezte, melyből például kerítést építettek. A zártkertekben is komoly gondot okoznak az állatok, így aki nem védekezik különböző vadriasztó módszerekkel, annak szinte semmije sem marad – tette hozzá Horváth Győző.

Somogycsicsón is meggyűlt már a lakosság baja a vaddisznókkal. Faggyas József polgármester elmondása szerint az önkormányzat mintegy félszáz tuját ültetett el korábban, melyet az állatok teljesen tönkretettek, de a kerteket is feldúlták, ezért a helyiek csak kevés terményt tudtak betakarítani. A polgármester hozzátette, a falu egyik felét már lekerítették, a másikat azonban nem tudják megoldani úgy, hogy teljesen védett legyen a település.

Mocz András, a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara (NAK) Somogy megyei vidékfejlesztési alelnöke is megszólalt az ügyben. Mint mondta, a vad által okozott kárt a vadászatra jogosultnak kell megtérítenie, ezt a törvény is előírja. A társaságoknak és a gazdálkodóknak arra kellene törekedniük, hogy miként lehetne megelőzni a vadak által okozott károkat.