A verseny célja az volt, hogy a fiatalok megismerhessék az agrárvállalatok világát, és feladataik során egy szimulált problémára adjanak korszerű választ a legmodernebb agrártechnológiák bevonásával. A selejtező 4 héten át zajlott online környezetben.

A 80 nevezett csapat 300 hallgatója 4-5 napi rendszerességgel kapott szituációs termeléstechnológiai feladatokat, melyeket egy virtuális, 500 hektáros gazdaságra vonatkozóan kellett helyesen megoldaniuk. A november 15-i döntőbe 8 csapat jutott. Nekik modellezniük kellett a profitmaximalizálás lehetőségeit. Minderre 4 óra és 200 millió forintos képzeletbeli keretösszeg állt rendelkezésükre. A megoldást neves szakemberekből álló zsűri bírálta el.

Agrovirtus

Az első helyezett csapat

A megjelent szakemberek szerint egyre nagyobb teret hódít a precíziós gazdálkodás, azon belül is az agrárinformatika. A terület rohamos fejlődése évről-évre érezhető, és a jövő szakemberei számára a mindennapok része lesz az informatikai újítások használata.

A jövő ugyanis nem a kockás füzet, és az abban levezetett, gazdaságra vonatkozó számítások, hanem a digitális eszközök és adatkezelési szolgáltatások világa, melyekkel érdemes, sőt, kifizetődő élni.

A rendkívül izgalmas verseny után a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára a Szent István Egyetem hallgatói, a Szlúszács és a Földes Urak csapata léphetett fel. Az első helyet pedig a Pannon Egyetemről érkező Agro-Masz AT érdemelte ki.