Ha jól alszunk, az egész napunk jobban telik. Jobban tudunk koncentrálni, a kedvünk is rózsásabb és a teljesítményünk is sokkal jobb. Ellenben, ha nem tudjuk magunkat éjszaka kipihenni, az rányomja a bélyegét az egész napunkra.

Sőt, hajlamosabbak lehetünk a depresszióra és egyes betegségekre is. Így hát nagyon nem mindegy, hogyan alszunk. Ebben pedig jóval nagyobb a szerepe annak, hogy milyen párnán hajtjuk álomra a fejünket, mint azt eddig gondoltuk.

Ezek a párnák segítenek, hogy jobban tudj aludni

Akár fejfájás, akár nátha vagy allergia kínoz, a természetben található alapanyagok segíthetnek enyhíteni a tüneteket. Ezeket nem teaként vagy krémként alkalmazhatjuk, hanem hatásosak a párnába töltve is.

1. A tönkölyhéj titka a kovasavban rejlik, aminek értágító és fájdalomcsillapító hatása van - tudjuk meg a mindmegette.hu cikkéből. A párnából a bőrön át bejut a kötőszövetekbe, így enyhíti a migrénes, reumatikus és ízületi betegségek tüneteit, sőt, mivel kiválóan szellőzik, kifejezetten ajánlott azoknak, akik hajlamosak az izzadásra.

2. A köles a tönkölyhöz képest apróbb szemű. Amíg a tönkölypárna kissé kemény, addig ez a párna puhább, azonban stabil támasztékot nyújt. Mindezt a tönkölypárnával szemben zizegés nélkül érhetjük el.

3. A meggymagból vagy cseresznyemagból készült hűtő-melegítő párna nem véletlenül közismert és népszerű. Fülfájás, fülgyulladás, húzódások, ficamok és menstruációs görcsök enyhítésére is kitűnő. Attól függően, hogy melegíteni, vagy hűteni szeretnénk vele, tegyük a hűtőbe, vagy a mikróba pár percre, majd helyezzük a problémás területre. Masszírozásra is kiváló. Ráadásul az élősködők is messzire kerülik.

levendula alvás

A jó alvásért mi magunk is sokat tehetünk. Fotó: Shutterstock

4. Még a megfázásos tüneteket is enyhíthetjük egy párna segítségével. A borsmenta, kakukkfű és kamilla illóolajai a huzatra csepegtetve nyugodta alvást biztosítanak, és segítenek reggelre kitisztítani a légutakat és enyhítik a köhögést.


5. A az egyik legelterjedtebb népi gyógymód, ha fájó fülről van szó. Ráadásul hosszú ideig megőrzi a hőmérsékletét, így többféle módon használhatjuk. A sópárnát fül, ízületi fájdalom esetén melegítsük fel, ficam, gyulladás esetén lehűtve tegyük a fájó testrészre.

6. Az érzékeny bőrűek és allergiások számára remek a bambusz párna. A bambusz párnának nemcsak a huzatát, hanem a töltetét is a bambusz szárát alkotó rostokból készítik, így tovább fokozható a nedvszívó képessége. Ezért azoknak is kiváló választási lehetőség, akik hajlamosak az izzadásra.

7. Ha nehezen alszunk el, vagy nyugtalanul alszunk, szintén segítenek a különféle illóolajok, a párna huzatára csepegtetve. A levendula illóolaj nyugtató hatással bír, a kamilla gyulladáscsökkentő, az eukaliptusz pihentető érzést biztosít, a citrus illóolajának pedig antistressz hatása van. így nem csupán az alvásban, de a stresszoldásban is segít.

8. A stresszoldásra kiváló még az az Alpok Királynőjeként ismert cirbolyafenyő. A belőle készült párna használatakor az Illóolaja a test hőjétől aktiválódik, így képes ellazítani a testet és a lelket, sőt, jótékony hatással van a légutakra is, továbbá segíthet a megfázás vagy köhögés enyhítésében.

9. Az Aloe Vera főként gyulladáscsökkentőként ismert, de még párnaként is segíthet nekünk. A bőrünk az Aloe Verával töltött párna hatására alvás közben remekül regenerálódik.

A levendula segít a nyugodt alvásban

A levendula igazi három az egyben növény, hiszen dísznövényként szemet gyönyörködtető látványban részesít minket, fűszernövényként megízesíti az ételeinket és az italainkat, gyógynövényként pedig jó hatással van az egészségünkre.

A levendula legjobban a homokos, vagy kavicsos, jó vízelvezetésű talajt kedveli, és mint igazi, mediterrán szépség, nagy szüksége van a napsütésre. Ha igazán szép látványban szeretnénk részesülni, akkor csoportosan ültessük, de akár a járda szegélyeként is remekül mutat.

Jobban viseli a szárazságot, mint a túlöntözést, de azért kiszáradni semmi esetre se hagyjuk, különösen, ha cserépben neveljük. Ahhoz, hogy a legillatosabb legyen odabent az otthonunkban, akkor vágjuk le a virágait, amikor azok elkezdenek kinyílni. De ekkor ne vágjuk le a levelét, csakis a virágait!

A levendulát a legegyszerűbben palántáról lehet szaporítani, de akár dugványozással, vagy magvetéssel is szaporítható. Jobb ősszel telepíteni, hiszen az ültetés után fontos a rendszeres öntözés, és az őszi időszakban kevesebb az esély rá, hogy a palánták kiszáradjanak. Ha pedig ősszel ültettük el, akkor a levendula már megerősödve várhatja a tavaszt, és vele a sok napsütést.

Azonban, ha igazán szép levendulát szeretnénk, a metszése nem maradhat el. Egyébként nagyon hamar el fog öregedni, és idővel már nem fog virágot hozni. A fiatal növényeket kis mértékben szabad csak metszeni nyáron, és eltávolítani az elnyílt virágokat. Így a levendula minden energiájával az új virágok hozatalára és nevelésére tud koncentrálni.

Az idősebb töveket tavasszal kell visszavágni, miután előtörtek a friss hajtások. Ekkor vágjuk vissza az előző évi elszáradt hajtásokat, kivéve a fásokat. Az idősebb levendulatöveket egyharmadig vágjuk vissza, egészen addig a pontig, ahol még a száruk nem fás. A fiatalabb töveket azonban egészen a tövükig vissza lehet metszeni. A fás részt ne bántsuk és ne is vágjunk bele, mert azt nem fogja túlélni a levendula.

A levendulát nyár végén metsszük formára. A hajtásokat nyugodtan vágjuk vissza a felére, hiszen így is marad elég, hogy a növény télen se fagyjon meg. Később azonban már figyeljünk rá, hogy ne metsszük meg erősebben, hiszen akkor nem lesz védett a téli fagyokkal szemben.

És hogy miért is jó, ha levendula van a kertünkben? A levendula gyermeket és felnőttet is ellazít, akár még egy nagyon stresszes nap után is. Ezáltal sokkal könnyebben tudunk elaludni. Nem véletlen, hogy a levendulából készült illóolajat már több, mint 2000 éve használják és őseink is szívesen fürödtek benne. Úgy vélték, a test mellett az elmét is képes megtisztítani. Bőrnyugtató és regeneráló hatása miatt a levendulát számos kozmetikai készítményben használják. Gomba- és baktériumölő hatása miatt dezodorokban is alkalmazzák.

Bár mi nagyon szeretjük az illatát, a szúnyogok szerencsére nem, így kiváló szúnyogriasztó, és a molyokat is távol tudja tartani. Ha pedig későn jutott eszünkbe, és már megcsípett minket a szúnyog, a csípésre kenve enyhíti annak viszketését.

A molyok ellen töltsük kis anyagból varrt zsákokba a szárított levendula virágait, és akasszuk be a szekrényeinkbe, tegyük be a fiókokba, így nem csupán a molyokat tartjuk vele távol, de nagyon finom illata lesz a ruháinknak is tőle. Nem árt, ha az otthonunk azon részeibe is akasztunk fel egy csokor szárított levendulát, ahol nem szellőztetünk olyan gyakran, és esély van rá, hogy a molyok jól érezzék magukat. Érdemes cserélgetni, amikor már nem illatozik olyan erősen, vagy pár csepp levendula illóolajat rácsepegtetve felfrissíteni az illatát.

levendula

Használjuk ki a levendula egészségünkre és alvásunkra gyakorolt hatásait. Fotó: Shutterstock

De nem csak gyógyít, még finom is a levendula. Készíthetünk belőle szörpöt, limonádét, fagylaltot, süteményt, sőt, még dekorációnak is kiváló lehet a különféle fogásokhoz.

Mindenkinek levendulában gazdag nyarat kívánunk!