Idén a tavalyinál kisebb területen vetnek kukoricát a gazdálkodók, de továbbra is meghatározó növényünk marad. Ezt erősítette meg Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület vezetője – írja a novenyvedoszer.hu

Mondok József, a Karádi Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője a tavaszi munkák állását összegezve számolt be arról, hogy a Somogy vármegyei Karád határában április végéig kétszáz hektáron sikerült elvégezniük a kukorica vetését, ahol a terveknek megfelelően négyszáz hektárnyi napraforgó vetése is megtörtént. Hozzátette: szintén a terveknek megfelelően halad továbbra is mindkét növény vetése.

Karád határában az országos, csökkenő tendencia ellenére inkább növelték a kukorica vetésterületet, sőt a felkapott cirok vetését is elhalasztották a kukorica javára.

A Dunántúlon több mint 200 milliméternyi csapadék hullott az év eleje óta, ami sokat segített a talaj előkészítés során a térségben.

kukorica

Karád határában az országos, csökkenő tendencia ellenére inkább növelték  a kukorica vetésterületet, sőt a felkapott cirok vetését is elhalasztották a kukorica javára – fotó: pexels.com

Az idei év közismerten nagyon szárazon indult, de áprilisban az időjárás behozta a lemaradást. Lényeges, hogy bár a májusi eső aranyat ér, de csak akkor, ha a megelőző hónapban is kap csapadékot a talaj, ellenkező esetben nem lesz feltöltve a talaj nedvességgel. Mondok József szerint a növények kelése és fejlődése biztosított.

Daoda Zoltán, a Magyar Kukorica Kör Egyesület elnöke szerint már tavaly nyáron felértékelődött azoknak a növényeknek a szerepe, amelyek jobban viselik az aszályt.  A termelők és a vetőmag forgalmazók is elkezdtek más alternatíva után nézni: vannak olyanok, akik az őszi vetéskultúrákat erősítve nagyobb vetésterületre váltottak, idén pedig két, kukoricát elkerülő lehetőség a napraforgó, és a szója lett.

A cirok sem hagyható ki a sorból, ennek a növénynek a megjelenése is csökkentette a kukorica vetésterületét.

Az előzetes hírekkel és várakozásokkal ellentétben az a jó hírem van, hogy mégsem lesz olyan drasztikus a kukorica visszaesése, mint gondoltuk és már kezd is visszaállni a bizalom a kukorica iránt. A termelők bíznak abban, hogy megfelelő talaj előkészítéssel és hibridválasztással, valamint tápanyag utánpótlással – még a szélsőséges időjárás ellenére is – képesek megtermelni az idei kukorica mennyiséget

– összegezte Daoda Zoltán, aki szerint most nem a vetés körüli teendők okozzák a legnagyobb gondot, hanem az, hogy a termelők hogyan tudják kivezetni a tárolókból a készletüket.

Szakértők abban bíznak, hogy az aratás rendezni fogja majd a piaci problémákat, s lesz helye a tárolókban a hazai gabonának.