A Mol elnök-vezérigazgatója egy, az Indexnek adott interjúban beszélt arról, hogy 2024-ben milyen üzemanyagárakkal számol – írja a vg.hu

üzemanyag

Az üzemanyagok ára jelentősen csökkent az év végén – fotó: freepik.com

„Az az üzemanyag-kereskedők döntése, hogy a 41 forintos emelést mennyire építik be. Mi is úgy döntöttünk, hogy egy részét csak később, január közepén építjük be a kiskereskedelmi árakba" – mondta az Indexnek adott interjúban Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

Hernádi véleménye szerint a 41 forintos áremelkedés nem kevés, de helyzeten sokat segít, hogy az üzemanyagok ára jelentősen csökkent az év végén: tavaly szeptemberben még több mint száz forinttal többet kellett fizetni a kutakon a benzinért és a dízelért is, mint decemberben. Hozzátette: 2024-ben nagyobb árcsökkenés valószínűleg nem várható. Mint fogalmazott: egy közel-keleti front megnyitása a hazai piacon akár 15 százalékos áremelést is eredményezhet, kiemelte, hogy ez a szám ugyanakkor spekulatív, a válságok súlyától és konkrét jellegétől függően sokkal nagyobb árrobbanást is eredményezhet.

Ha újabb front nyílik a térségben, és a globális olaj- és gázkereskedelem Széll Kálmán terét, a Hormuzi-szorost lezárják, ahol a teljes kőolajpiac 20 százaléka halad át, akkor akár 70-80 százalékos áremelkedéssel is lehet számolni

– vélekedett.

A Mol-vezér az üzemanyagár-sapkával kapcsolatban elmondta, azt hitték, hogy "a szocializmus végével többé nem nyúlnak bele ennyire drasztikusan a piaci folyamatokba. De ezek ismét bekövetkeztek. Még szerencse, hogy a Molnak nem voltak pénzügyi problémái, és álltuk a sarat."

Hernádi Zsolt továbbra is tévedésnek tartja, ha egy kormány azt gondolja, hogy a piac minden lépését képes szabályozni.

A túlszabályozások és a különféle extraadók olyanok, mint a kábítószerek. Rettentő könnyen rájuk lehet szokni, egyre erősebbet akar belőlük az ember, és nagyon nehéz tőlük megszabadulni

– fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy ma már mindkét finomítójukban képesek 30-35 százalékban nem orosz kőolaj bedolgozására, amely a diverzifikációs kitettségük szempontjából érdemi előrelépést jelent. Déli partnereik azonban kíméletlenül megsarcolják őket. „Egyszerűen azért, mert megtehetik. Ilyen körülmények között továbbra is 60-65 százalékban orosz kőolajat dolgozunk be Százhalombattán és Pozsonyban" – nyomatékosította.