Romániában, Horvátországban, de még Szlovákiában is olcsóbban juthatunk hozzá benzinhez. A húsvéti családlátogatások során tehát sokaknak érdemes lehet ezen országok egyikében tankolni.

Ismét fellendülőben van a benzinturizmus

Az elmúlt időszakban több alkalommal is csökkent a gázolaj ára hazánkban. Éppen két napja csökkentették az árakat, így szerdától 10 forinttal kevesebbet kell fizetnünk érte, ami azt jelenti, hogy a Holtankoljak.hu információi szerint, egy olcsóbb benzinkúton, akár 563 forintért is hozzájuthatunk ehhez az üzemanyaghoz. Eközben a 95-ös ára jóval magasabb, átlagosan 611 forintba kerül literje, amely jelentős különbséget jelent a két üzemanyag között.

A szomszédos országokban, mint például Romániában 100, a horvátoknál 58, míg a szlovákoknál 26 forinttal kevesebbe kerül a benzin, így ismét egyre többen járnak át tankolni, főleg az ünnepek előtt, amikor sokan négy napig az országot járják.

Nem emelkedtek annyira, mint gondoltuk

Félő volt, hogy amikor februárban az Európai Unió betiltotta az orosz olajtermékek behozatalát az EU-s országokba, akkor jelentősen megemelkednek az árak. Az autósoknak azonban ezzel nem kellett szembenézni, hiszen a félelmek nem voltak valósak, sőt, ennek köszönhetően a gázolaj kifizetődőbb lett, mint a benzin - íjra a napi.hu.

Magyarország az EU-s középmezőnyben

Legalábbis, ami az árakat illeti. Európai viszonylatban sem a forint erősödése, sem az árak csökkenése nem járt együtt a benzin és a gázolaj árának mérséklődésével. Egyik üzemanyag sem számít olcsónak, nagyjából a középmezőnyben helyezkedünk el.

Egyre többen járnak át tankolni a szomszédos országokba - fotó: pexels.com

Az adatok szerint Magyarországon átlagosan 615 forintba kerül a benzin és 597 forintba a gázolaj, míg például a németeknél 680 és 638 forintot kell fizetni egy liter üzemanyagért. A környező országokban azonban szinte mindenhol kevesebbe kerül, mint itthon, beleértve a románokat, a horvátokat és a szlovákokat.

Romániában a benzin 100, míg a gázolaj 50 forinttal olcsóbb, míg Horvátországban a különbség 60 és 30 forint. Aki pedig a szlovák határhoz él közelebb, akkor neki 589 forintos benzin és 563 forintos gázolaj árral kell számolnia. A statisztika azt mutatja, hogy ismét fellendülőben van a benzinturizmus, többen látnak benne fantáziát, így aki teheti, a határ mellé jár tankolni.