Magyar és román hallgatók számára szervezett egyhetes oktatási programot a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a Temesvári I. Mihály Király Élettudományi Egyetem szakembereivel közösen. Az elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó rendezvény az Interreg VI-A Románia-Magyarország program keretében valósult meg, melynek célja a határ mentén vadon élő állatvilág értékeinek felmérése, monitorozása és megőrzése.
Több mint harminc magyar és ugyanennyi román hallgató vett részt azon az egyhetes programsorozaton, melynek elsődleges célja az volt, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vadgazdálkodás iránt.
Azt szeretnénk elérni, hogy a hallgatók ne csak megszerezzék a diplomát, hanem akarjanak is a szakmában maradni, mert ez mindkét országban probléma. Mondhatjuk azt is, hogy ez a rendezvény egy kedvcsináló a fiatalabb korosztály számára, amelyen megismerkedhetnek egy másik ország gyakorlatával is. Az oktatóknak pedig egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a szakmai kapcsolataikat mélyítsék
– tájékoztatott Kusza Szilvia, a DE MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ professzora a WILD-SM Education Week elnevezésű rendezvény megnyitóján.

Kusza Szilvia, a DE MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ professzora – Fotó: Debreceni Egyetem
Az Interreg VI-A Románia-Magyarország program részeként megvalósuló esemény első két napján a Debreceni Egyetem és a Temesvári Egyetem oktatói tartottak előadásokat a vadgazdálkodás általános helyzetéről, annak egészségügyi, genetikai vonatkozásairól mind Romániában, mind Magyarországon.
Majd terepi oktatás vette kezdetét, a Hortobágyon vettek részt különböző programokon, majd Vámospércsen és Gúton ismerkedtek meg a hallgatók és kísérőik az apróvad- és nagyvadgazdálkodással.
Az egyéves keretprogramban ugyanis a két egyetem munkatársai már készítettek fajleltárt és állományfelmérést végeztek a román-magyar határtérségben élő állatfajok közül elsősorban a nagy- és apróvadfajokra fókuszálva.
Az emberek nem mindig járhatnak át a határon, de a vadak mindig. Ez a vadgazdálkodásban és az állategészségügyben olyan feladatokat ró ránk, amit csak együtt, közösen tudunk megoldani. A Temesvári Egyetemmel két évtizede ápolunk nagyon jó kapcsolatot, így bízom benne, hogy ez az együttműködés, ez a találkozás is sikeres és eredményes lesz
– hangsúlyozta beszédében Jávor András rektori főtanácsadó.
A Vadon élő állatok fenntartható kezelésében részt vevő közösség a román-magyar határmenti területeken című, ROHU00275 azonosítószámú projekt az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program keretein belül valósult meg az Európai Unió támogatásával, 159.566,4 EUR ERFA támogatással, Románia és Magyarország társfinanszírozásával.
Forrás, indexkép: Debreceni Egyetem