Amint azt mi is megírtuk, a madárinfluenza vírusának jelenlétét mutatta ki a bevizsgált – kereskedelmi forgalomban is kapható – tejekből az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA). Az országos felmérés során a tesztelt kereskedelmi tejminták egyötöde tartalmazta a H5N1 vírus részecskéit. Ez azonban nem vette el a vásárlók kedvét a nyers tej fogyasztásától – annak ellenére, hogy április végén már kiderült, hogy a pasztőrözés inaktiválja a kórokozót.

Van, aki kimondottan vírusos tejet szeretne inni, mert azt hiszi, hogy így védettséget szerez majd a H5N1-gyel szemben, ez azonban nem így van! Michael Payne élelmiszer-biztonsági szakértő úgy fogalmazott: olyasmit fogyasztani, amiről tudni lehet, hogy egy emberre is potenciálisan veszélyes vírust tartalmaz, szembe megy a józan ésszel, és leginkább az orosz ruletthez lehetne hasonlítani.

Az amerikai vírus madarakban reasszortálódott a szarvasmarhákra jutás előtt. A genetikai adatok azt sugallják, hogy hónapok óta észrevétlenül terjed szarvasmarhák között. Jelenlegi világunkban, amikor az ember és háziállatainak tömege mellett már eltörpül a vadállatok aránya, nem meglepő, hogy a madarakhoz köthető H5N1 világjárvány utat talál magának a háziállatainkon keresztül.

Jeremy Farrar, az Egészségügyi Világszervezet vezető kutatója szerint hatalmas a kockázat: a H5N1 1997 óta csak szórványosan okoz emberi megbetegedéseket, viszont az ember nem rendelkezik természetes immunitással a kórokozóval szemben, ezért a fertőzés halálozási aránya igen magas, 52 százalékos.

tej

A madárinfluenza vírusának jelenlétét mutatták ki kereskedelmi forgalomban is kapható tejekből, ez azonban nem vette el a vásárlók kedvét a nyers tej fogyasztásától – fotó: Shutterstock

A tehenek esetében a vírus a tejmirigyeket fertőzi meg. A mirigyek receptoraihoz többféle vírus képes csatlakozni, ezért a kutatók attól tartanak, hogy a tehénben több különböző influenzavírus keveredhet egymással, az így létrejövő mutációk pedig már több fajra, köztük az emberekre is veszélyesek lehetnek.

Bár arra még nem volt példa, hogy a fertőzött tejtől megbetegedett volna valaki, április végén egy texasi farmon a nyers tejet fogyasztó macskák idegrendszeri tüneteket mutattak, a felük pedig néhány napon belül el is pusztult.

Az Egyesült Államok Gyógyszer- és Élelmiszerfelügyelete felhívta a figyelmet arra, hogy az, hogy a nyers tej fogyasztása miatt eddig még nem fertőződött meg senki a H5N1-gyel, nem jelenti azt, hogy ez ne lenne előbb-utóbb reális veszély, ezért senkinek nem javasolják madárinfluenzával fertőzött tej fogyasztását!

Forrás: qubit.hu