A Fenntarthatósági Témahét alkalmából „Kukába az élelmiszerpazarlással” címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja.

Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét. A legérdekesebb alkotások készítőit értékes nyereményekkel díjazzák, valamint műveik a tervek szerint oktatási intézményekben jelennek majd meg országszerte a következő tanévtől – írja a Nébih.

plakát

A verseny több korosztály számára is nyitott: általános iskolások, középiskolások és idén először a vállalkozó szellemű felnőttek pályaműveit is várják – forrás: Nébih

A teljes globális üvegházhatású gáz kibocsátás körülbelül 8%-a az élelmiszerhulladékokból ered. Ebből adódóan az élelmiszerpazarlás az egyik legégetőbb, megoldásra váró fenntarthatósági probléma, amely többek közt környezeti és gazdasági károkat okoz.

A Nébih legfrissebb kutatási eredményei szerint Magyarországon fejenként átlagosan 60 kg élelmiszerhulladékot termelnek a háztartásokban egy év leforgása alatt, amelynek 40%-a körültekintőbb hozzáállással elkerülhető lehetne.


A „Kukába az élelmiszerpazarlással” című plakáttervező pályázattal a Maradék nélkül program célja, hogy még több fiatal figyelmét felhívja az élelmiszerpazarlásra, mely társadalmi és fenntarthatósági kihívás is egyben.

A felhívásra olyan plakátterveket várnak, amelyek közérthetően, látványosan vagy akár humorosan mutatják be az élelmiszerpazarlás jelenségét, annak következményeit, valamint hangsúlyozzák a fogyasztók megelőzésben betöltött szerepét. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy a pályázók kreatív módon illusztrálják gondolataikat az élelmiszerpazarlásról, és üzeneteikkel másokat is inspiráljanak a tudatosabb fogyasztásra – olvasható a Nébih felhívásában.

A verseny több korosztály számára is nyitott: általános iskolások, középiskolások és idén először a vállalkozó szellemű felnőttek pályaműveit is várják a Nébih munkatársai. Az alkotások készítéséhez bármilyen technika alkalmazható, grafikai szoftver használata is megengedett, kivétel a mesterséges intelligencia segítségével előállított kép.

A pályaművek beküldési határideje: 2024. június 21. A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, de a közönség kedvenceit és a legaktívabb iskolát is díjazzák, amit több vállalkozás is tárgynyereményekkel támogat – írja a Nébih.

A részletes pályázati felhívás a Maradék nélkül program honlapján érhető el.