Jánosi Kristóf, 2023 év erdésze úgy állt rajthoz, hogy jó lenne az első tízben benne lenni, majd ahogy fogytak a feladatok, egyre inkább erősödött benne az érzés, hogy akár a dobogó sem elképzelhetetlen – árulta el az Agroinformnak.


A Zalaerdő Zrt. lenti erdészetének fiatal szakembere nyerte meg (így mindössze 30 évesen felért a szakma csúcsára) az Országos Erdészeti Egyesület nemrég zárult versenyét, amelynek keretében évről évre kiválasztják az év erdészét. Az első helyezést tanúsító vándorserleget és oklevelet a hétvégén vehette át Kristóf az egyesület hagyományos, immár 153. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén, Zánkán.

– Nagyon sokat jelent számomra ez a siker, amit elértem, mert tudom, mennyi munka és lemondás van benne – jelentette ki kérdésünkre Jánosi Kristóf, aki július elsejétől beosztott erdészből kerületvezető erdésszé lép elő. – Több kollégám segített a felkészülésben, nekik és a páromnak is köszönöm a tanácsokat és a türelmet. A Lenti Erdészetnél már jóval a versenyen való részvételem előtt körvonalazódott, hogy beosztott erdészből kerületvezető erdésszé léphetek elő, s ez motivált, be akartam bizonyítani, hogy tényleg alkalmas vagyok a feladatra ilyen fiatalon is. Emiatt is sokat jelent ez a győzelem.

Kristóf hivatásválasztásának nem volt családi előzménye, hacsak annyi nem, hogy keresztapja vadász, bérmakeresztapja pedig természetvédő. Még általános iskolában az egyik osztálytársa édesapja erdész volt, s gyakran megfordult azt iskolában erdész viseletben. Ami nagyon megtetszett Kristófnak, valamiért mindig a szabadság fogalmával kötötte össze. Voltaképpen ez a szabadságélmény vezette a pályára.

év erdésze

Jánosi Kristóf munkában a versenyen – fotó: Bakonyerdő Zrt./Tóth Péter

Kristóf a versennyel kapcsolatban elmondta: erős volt a mezőny, s a megmérettetés nehézségét az adta, hogy olyan feladatok is kerültek a versenyzők elé, amiket nem feltétlenül ők végeznek a mindennapokban, hanem mondjuk az erdőrendezők.

– Gyakran kevés volt az idő is, például az állományleírásra sem jutott elég, szerintem ez is az oka annak, hogy a maximális 125 pontból senki nem ért el többet nyolcvanhétnél – árulta el a fiatal erdész. – Azt gondolom, ez volt a legnehezebb feladat mindannyiunk számára.

Jó ideje dolgozik már Kristóf rutinosabb kollégái mellett, sok mindent tanult tőlük, így nem fél új beosztásától. A versenyre napi 3-4 órákat készült az elmúlt hetekben, biztosan az is hasznára lesz a jövőben.

– Abban a kerületben, ahol kerületvezető leszek, zajlik most egy komoly termelés, meglehetősen sok faanyaggal. Eddig még nem vettem részt soha a folyamat elejétől a végéig, csak bizonyos szakaszokban. A készletkezelésben még szükségem van némi rutinra, de nem félek tőle – jelentette ki.

Mint mondta, nem problémának, hanem kihívásnak tartja ezt a feladatot is.

Jánosi Kristóf szabadidejében angolul tanul, céljai közt pedig azt mondta: szeretné új beosztásában a lehető legjobban végezni a munkáját.