A madarakat akár Budapest közepén is megfigyelhetjük, a nagy alföldi tavak mellett pedig november közepéig akár naponta kétszer is közeli szemtanúi lehetünk itt tartózkodásuknak - írja az infostart.hu

darvak

A madarak fő útvonala a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze – fotó: pixabay.com

Ma már a Magyarországon átvonuló darvak száma a 160 ezret is meghaladja

"A darumadár a múlt század második felében visszahúzódott az északi költőterületekre. A talajon fészkel, elsősorban nedves réteken, mocsarakban" – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az InfoRádiónak.

Az állomány erősödik, és mára a madár több helyen talált fészkelőhelyet a természetvédelmi területek kiterjedtsége miatt. A faj az észak-afrikai tunéziai mocsarakban telel. Több mint száz év után 2015-ben Magyarországon is költött. Az 1980-as évekig a hazánkban átvonuló daru csúcs alig érte el a tízezer példányt, viszont ma már a Magyarországon átvonuló darvak száma a 160 ezret is meghaladja. Ennek az az oka, hogy a fészkelőállomány megerősödött és a magyarországi természetvédelmi munka is megtette a hatását.

Novemberben a madarak Dél-Magyarországra húzódnak

Az egyesület szóvivője elmondta, hogy a madarak az egész országban vonulnak, két hete még Budapest belvárosában is feltűnt 70 madár. "Nagyon feltűnő, krúgató hangjuk" már messziről hallható. A madarak fő útvonala a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze: ebben az időszakban az állomány nagy része a Hortobágyon található.

Novemberben a madarak Dél-Magyarországra húzódnak, főként a szegedi Fehér-tóra és a kardoskúti tóra. Magyarországot a madarak november második felében szokták elhagyni, de a melegedő klíma hatására akár tízezres nagyságrendben áttelelhetnek a hó- és fagymentes teleken ezeken a területeken. Orbán Zoltán hozzátette: ez attól is függ, hogy van-e víz, ugyanis a madarak az éjszakát lábközépig érő nyílt vízen szokták tölteni – itt ugyanis védve vannak a szárazföldi ragadozóktól.

Este a szántókról, a gyepekről, ahol táplálkoznak, behúzódnak a vizekre, és reggel napfelkeltekor a biztonságos, tavi éjszakázó helyekről mennek ki akár a gyepre, több tíz kilométer távolságra.

Az egyesület szóvivője szerint ezek a madarak inkább a nagy kiterjedésű tavakat kedvelik, ahol a tavak körzetében óriási területen gyepek és szántók találhatók.

darvak

A madarak az éjszakát lábközépig érő nyílt vízen szokták tölteni – itt ugyanis védve vannak a szárazföldi ragadozóktól – fotó: pixabay.com

Nagyon kedvelik a Hortobágyi-halastó hatalmas vízrendszerét és a Fehér-tavi területeket

A madarak számára a hatalmas egyedszámú csoportok jelentik a biztonságot. "Ezért is van szükségük nagy kiterjedésű szigetekre, ahol akár ötven-hatvanezer madár is elfér egy-egy felületen" – tette hozzá Orbán Zoltán.