Sajnos manapság már nincs olyan, hogy kullancs szezon. A veszély egész évben jelen van, hiszen az enyhe teleket könnyedén túl tudják élni a kullancsok. És bár reménykedhetünk benne, hogy a közvetlen környezetünkben nem találkozhatunk velük, ez egyáltalán nincs így. Így sajnos télen is nagyon oda kell figyelnünk, hiszen ekkor is veszélyben vagyunk.

Nem kell ahhoz derékig érő gazban gázolnunk, hogy kullancsra leljünk. Sajnos akár a kertünkbe kilépve is veszélybe kerülhetünk, és velünk együtt emberi és állati családtagjaink is. A legjobb védekezés pedig a támadás. Illetve jelen esetben a legjobb, ha jó előre felkészülünk, és megvédjük magunkat a támadásukkal szemben.

Különösen azért, mert a kullancsok rengeteg betegséget terjesztenek, amelyek nagyon komoly egészségügyi kockázatot jelentenek számunkra, házikedvenceinknek pedig akár az életét is fenyegethetik. Nagyon fontos tehát, hogy ne vegyük félvállról a kullancsok elleni védekezést, hiszen nagyon súlyos következményekkel járhat, ha nem figyelünk oda eléggé! Így hát, ismerjük meg az ellenséget, és a védekezési módokat!

Ismerjük meg az ellenséget

A kullancsok vérszívó ektoparazita állatok. Főleg az emlősök vérszívói, de lárváik akár madarakat és hüllőket is megtámadhatnak. Mivel életük során két vagy három gazdaegyedből táplálkoznak, „kétgazdás" vagy „háromgazdás" fajokról beszélünk. A trópusokon egygazdás fajaik ismertek. Különösen veszélyesek, hiszen csípésük egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzésekkel járhat.

kullancs

A kullancs nagyon sok betegséget terjeszt, így fontos, hogy védekezzünk vele szemben. Fotó: Shutterstock

A kullancs petéjéből lárva kel ki, melynek még csak 6 lába van, és nem szaporodik. Több stádium után jutunk el a nimfákhoz, amelyeknek már 8 lábuk van, de még mindig nem szaporodnak. A kifejlett állat, vagy más néven imágó szintén 8 lábú, de ez már ivarosan szaporodik.

Hazánkban a leggyakrabban előforduló kullancs a közönséges kullancs, amely a vérszívás során Lyme-kórt, vírusos agyhártyagyulladást, és más fertőzéseket is terjeszthet. Nem maga a kullancs okozza a betegségeket, hanem a bélrendszerében élő baktériumok, egysejtűek, vírusok, melyek a vérszívás során jutnak be a megtámadott szervezetbe.

A kullancsok általában olyan területen élnek, ahol semmi sem zavarja meg őket, így különösen kedvelik a füves, gazos területeket, az árnyas erdőket, de a vízpartokon is gyakran megtalálhatóak.  A téli hideget és a kánikulai meleget általában a föld alatt vészelik át, de sajnos manapság már mind a négy évszakban előfordulhatnak, így egész évben védekezni kell ellenük. Mivel a telek enyhék, így nem pusztulnak el, és így támadásaik száma is megszaporodik.

Az emberre, vagy állatra jutva szívják annak vérét a végtagokon, a hajban, a fülek mögött, vagy bárhol, ahol fedetlen testrészt találnak. A kullancs szájszervével sebet ejt a bőrön, rögzíti magát, és vért szív. Ez akár napokon keresztül is el tud tartani, majd amikor teleszívta magát, elengedi a bőrt és elbújik.

A csípését azért nem vesszük észre, mert érzéstelenítőt juttat a sebbe. Azonban, miután távozott, a seb gyakran bedagadhat, begyulladhat, fájdalmassá válhat, és még enyhén nedvedzhet is,

Nagyon fontos, hogy ha kullancsot észlelünk magunkon, azt ne kezdjük el rángatni, mert ha nem szakszerűen távolítjuk el, és megnyomjuk a testét, nagyobb eséllyel fertőződhetünk meg, vagy törhetjük bele a testét a bőrünkbe.

A több tucat kullancsfajból csak néhány hordoz kórokozókat. Így hát egyáltalán nem biztos, hogy ha megcsíp minket a kullancs, meg is fog betegíteni bennünket, de érdemes elvinni a kiszedett állatot és megvizsgáltatni. A betegségek korai felismerését a kullancs fajának azonosítása segíti.

Ezeket a betegségeket terjesztik leggyakrabban a kullancsok

1. A vírusos kullancs encephalitis magas lázzal, tarkómerevséggel, zavart állapottal jár. Ezért azonnali kórházi kezelésre van szüksége annak, aki a tüneteket mutatja. A betegséget megelőzhetjük oltással.

2. A Lyme-kórt a vöröses-feketés Ixodes ricinus hordozza. A csípés helyén jellegzetes gyűrű alakul ki. Tünetei a kiütések, ízületi fájdalmak, majd később a szívkárosodás. Védőoltás nincs ellene, így mindenképpen a védekezés az egyetlen megoldás. A gyógykezelést a krónikussá válás megelőzésére minél előbb el kell kezdeni. A Lyme-kórt antibiotikummal kezelik. Kutyáknál sántítással, lázzal és rossz általános állapottal jár.

3. A babéziózisnak hazánkban egyelőre kizárólag a kutyákat veszélyeztető formája terjedt el. A csípés után a kutya hirtelen súlyosan belázasodik. Elesett, kedvetlen, sőt, akár idegrendszeri problémák is jelentkezhetnek nála. Sokszor akár egy hét is eltelhet a csípés és a tünetek megjelenése között. Rövid időn belül a vizelete megsötétedik, az állapota pedig rohamosan romolhat, míg végül a csípés akár az életébe is kerülhet, így nagyon fontos a sürgős orvosi beavatkozás.

4. A tularémia, más néven nyúlpestis, a csípés helyén megjelenő fájdalmas bőrfekély képződésével jár együtt, de a nyirokcsomók is megnagyobbodnak. Akár tüdőgyulladással is járhat. Mivel nagyon fertőző, ezért be kell jelenteni a megbetegedést. Antibiotikummal jól gyógyítható, de kezelés nélkül akár végzetes is lehet. A betegségen való átesés általában védettséget ad a későbbiekre.

kullancs

A kullancs elleni készítményeket a leírásuk szerinti gyakorisággal és módon kell alkalmazni. Fotó: Shutterstock

Így védekezz a kullancs ellen

A kullancsok elleni védekezés életet menthet. Ráadásul nem csak a kirándulások alkalmával kell rá gondolni, hanem mindig, hiszen akár a saját kertünkben is megcsíphetnek minket a kullancsok.

Fontos, hogy ha hosszabb ideig tartózkodunk a szabadban, különösen, ha magas fűben, gazban járunk, esetleg erdőben kirándulunk, mindig hosszú szárú nadrágot viseljünk. A nadrág szárát tűrjük be hosszú szárú zokniba, hogy ne legyen nyílás, amelyen keresztül a kullancs el tudja érni a bőrünket. Mivel a rovarirtó, riasztó szerek hatása csak rövid ideig tart, nagyon fontos, hogy minden nap vizsgáljuk át magunkat, és ha találunk kullancsot, azt szakszerűen, mielőbb távolítsuk el.

Használjunk kullancsriasztó készítményeket, akár krém, akár spray, akár karkötő formájában. Ügyeljünk rá, hogy mennyi ideig hatásos, és rendszeresen fújuk újra magunkat. A legtöbb riasztó készítmény nem vízálló, így ügyelni kell rá, hogy izzadás, vagy fürdőzés után újra fel kell azt tenni a bőrre.

Kevesen tudják, de a kullancs okozta vírusos agyvelőgyulladást hordozhatja a nyers kecske- és tehéntej is, ezért a nyers tejet csakis úgy fogyasszuk, hogy azt előtte felforraltuk.

A fejünk védelmében hordjunk kalapot, amikor fás környezetbe megyünk. Otthon nyírjuk rendszeresen a füvet. A levágott füvet, gallyakat, leveleket, ágakat ne hagyjunk halomban a kertben, mert az kitűnő búvóhely lehet a kullancsok számára egész évben, és még télen is megkönnyítjük vele az áttelelésüket.

A kullancsok a bokrok és a fák levelein és a fűben várakoznak ránk. Nagyon kedvelik, ha a területük felett fák, vagy bokrok adnak árnyékot. A száraz, napos körülmények azonban nem a kullancsok kedvencei.

Így távolítsd el a kullancsot

A kullancsot a lehető leggyorsabban el kell távolítani akár emberben, akár állatban van. Nem kell hozzá orvoshoz fordulni, viszont szükséges hozzá egy speciálisan kialakított csipesz, amelyet gyógyszertárakban vásárolhatunk meg. Ha ez nincs kéznél, egy szempillacsipesz is kitűnően megfelel a feladatra. A kullancsot ne a testénél fogjuk meg, hanem közvetlenül a bőrrel történő érintkezésnél távolítsuk el.

Nagyon fontos, hogy a kullancsot óvatos, de határozott mozdulattal távolítsuk el. Ha kellően megszívta már magát vérrel, emiatt nagy a mérete, akkor három ujjunk segítségével is el tudjuk távolítani úgy, hogy ujjainkkal körülöleljük, majd kihúzzuk. Különösen ügyelni kell rá, hogy a folyamat közben nehogy megnyomódjon az állat potroha, mert ekkor kórokozókat öklendezhet a sebbe. Ha a feje beleszakadt, akkor az be tud gyulladni, de idővel ki fog lökődni a sebből. A sebet és az eltávolító eszközt is alaposan le kell fertőtleníteni, majd kezet kell mosni.

Védekezz természetesen a kullancsok ellen

Mivel a kullancsok utálnak néhány növényt, érdemes ezekből ültetni a kertünkbe. Nyerő lehet a kullancsok ellen a levendula, a páfrány, a rozmaring, a körömvirág, a zsálya és az illatos macskamenta is. Ezeket ültessük a kerítés mellé, hogy távol tudjuk tartani a kullancsokat.

1. A cédrusolaj olajozottan űzi el a kullancsokat

A fenyőfélékből származó illóolajok, például a cédrusolaj a ruhánkra, vagy a bőrünkre kenve is kitűnően elriasztja a kullancsokat. Sőt, még a növényekre is permetezhető. Az alkohollal hígított cédrusolajak akár a kullancsok 100 százalékát is elpusztíthatják, hiszen blokkolják a kullancsok illatanyag-receptorait, így megzavarva a testi folyamataikat, miáltal kiszáradnak.

2. A gyöngytyúk is kapkod a kullancs után

A gyöngytyúk igazi terminátorként veti rá magát a kullancsokra. Azonban lehet, hogy a kullancsok helyett a szomszédokkal gyűlik meg a bajunk, mert igen hangos állatok.

kullancs kiszedés kutya

Az állatokból is minél hamarabb távolítsuk el a kullancsot. Fotó: Shutterstock

3. Az eukaliptuszolajra is számíthatunk

Az Ausztráliából származó eukaliptuszfa leveleiből kivont olaj igazán kitűnő kullancsriasztó. Illata ráadásul nagyon kellemes, és akár hét órán át is védelmet biztosít.

4. A fokhagyma nem csak a pirítósra jó

A fokhagymaolaj jelentősen csökkenti a nimfaállapotú kullancsok számát. Ha cédrusolajjal vegyítjük, és úgy permetezzük a gyepre és a növényekre, még nagyobb eséllyel szabadít meg bennünket a kullancsoktól. Azonban nem öli meg az állatokat, csupán elűzi azokat, így a permetezést gyakran kell ismételni.

Így védd az állataidat a kullancsoktól

A kullancsok sajnos a háziállatainkat sem kímélik. Ráadásul akár az életükbe is kerülhet a csípés, így nagyon fontos, hogy megvédjük őket. Mivel főleg a kutyák szeretnek bozótos helyeken felderítő munkálatokat folytatni, az ő védelmük kiemelten fontos, de a cicákat is érdemes védeni a kullancsok által terjesztett betegségektől.

1. Vásároljunk kullancs elleni készítményeket

Nagyon fontos, hogy csakis állatorvosok által ajánlott, és kifejezetten az adott állat számára kifejlesztett szereket használjunk! Soha ne használjunk kutyára macskának ajánlott, és macskára kutyának ajánlott szereket, mert ez akár halált is okozhat!

Minden esetben tartsuk be a használati utasítást a különféle cseppek, spray-k, tabletták vagy nyakörvek esetében és vegyük figyelembe, hogy hány hét, vagy hónap után válik hatástalanná az adott szer, és kell megismételni a védekezést. Arra is figyelni kell, hogy a hosszú, összetapadt szőr, de akár a fürdőzés, vagy a sok eső is hatástalaníthatja a védelmet.

Olyan módszert válasszunk, amely azelőtt is hatásos, hogy a kullancs megcsípné az állatot. Ha a nyakörv mellett döntünk, ügyeljünk rá, hogy az ne legyen túlságosan szoros, így legalább két ujjunk beférjen az állat nyaka és a nyakörv közé. Azonban, ha túlságosan laza, akkor egyfelől nem lesz hatásos, másfelől az állat könnyen felakadhat, és mivel ezeknek a nyakörveknek az anyaga nagyon ellenálló, lehetséges, hogy nem tudja segítség nélkül kiszabadítani magát. Erre különösen a cicák esetében legyünk tekintettel, hiszen ők nagy mesterei az apró nyílásokon történő kimászásnak.

2. Rendszeresen vizsgáljuk át az állatot

Akármilyen jó készítményt is használunk, teljesen bombabiztos védelmet semmi sem nyújt. Ezért érdemes naponta átvizsgálni a kutyát, macskát, különös tekintettel a lábakra, a lábujjak közére, a hasra, a fejre, a nyakra és a fül környékére. Ne csak nézzük, tapogassuk is át az állatot, mert lehet, hogy úgy könnyebben észre fogjuk venni a kullancsot.

Ez azért is fontos, mert a kullancs csípésének általában nem marad nyoma az állaton, így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a csípés tényével. Így amennyiben a tünetek jelentkeznek, rögtön tájékoztatni tudjuk az állatorvost, hogy kullancs csípte meg az állatot.

3. Ne adj teret a kullancsnak a kertben

A kutyáink és cicáink nagyrészt a kertünkben tartózkodnak, így ügyeljünk rá, hogy a kert rendezett legyen, és minél kevesebb kullancs érezze ott jól magát. Ne hagyjuk magasra nőni a füvet, ritkítsuk meg a bokrokat, és ne hagyjunk ágakból álló kupacokat a kertben, ahol könnyedén megbújhatnak.

Ha odafigyelünk a védekezésre, a megelőzés sikeres lesz, és mi is, és házikedvenceink is csípés nélkül úszhatják meg a kinti tartózkodást. Csípjük hát el a kullancsot, mielőtt ő csíp meg minket.