Egy, a tehenek kommunikációját vizsgáló kutatás azt állapította meg, hogy az emberhez hasonló módon beszélgetnek, bőgésük hangszínét aktuális kedélyállapotuk és érzelmeik alapján változtatva. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a tehenek érzelmi intelligenciája sokkal magasabb, mint eddig gondoltuk – írja a prove.hu.

A Sydney University egyik hallgatója, Alexandra Green öt hónapon keresztül tanulmányozta a tehenek kommunikációját egy 18 Holstein-fríz szarvasmarhát számláló csordában, és úgy véli, a tehenek megosztják egymással érzelmeiket, és kedélyállapotuk szerint változtatják a hangjukat.

"Mindegyiküknek teljesen egyedi hangja van. Oda sem kell néznem, és tudom, melyik állatot hallom, pusztán csak a hangja alapján" – mondta.

A vizsgálat során kiderült, hogy a különböző érzelmi állapotokat az állatok egyedi hangszínnel jelzik társaik számára, és számos érzelmet ki tudnak fejezni, például izgatottságot, érdeklődést, zaklatottságot és izgalmat.

A tanulmány eredményei több mint 300 egyedi tehénhang tudományos elemzése alapján születtek meg.

Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a tehenek sokkal több szempontból hasonlítanak az emberre, mint ahogy azt korábban gondoltuk volna. Vannak legjobb barátaik, nagyon szeretnek játszani, és nagyon erősen kötődnek a borjaikhoz.

Egy korábbi tanulmány rávilágított arra, hogy az anyák és borjak közötti kapcsolat szempontjából is nagyon sokat számít az egyedi hangszín, a jelenlegi kutatás azonban azt is bebizonyította, hogy az állatok egész életük során megőrzik az egyedi, rájuk jellemző hangjukat.

Az egyetem professzora úgy nyilatkozott: Alexandra Green kutatása egészen lenyűgöző. Mintha Google Fordítót készítene, csak tehenekhez.

Indexkép: Pixabay