Ismert a mondás, hogy vízzel bőségesen ellátott ország vagyunk. Ez a megállapítás azonban csak egy ideig lehet még igaz. Évente 112 köbkilométer víz érkezik hazánkba folyóinkon keresztül, miközben 117 köbkilométer távozik – vagyis 5 köbkilométerrel több, mint amennyi bejut.
Korábban szinte minden „feleslegesnek” ítélt vizet eleresztettünk vagy lecsapoltunk. Most azonban már meg kell tartani a vizet: fel kell tölteni a tározókat és csatornákat, hogy az elszivárgás helyett a környező területeken hasznosulhasson.
Gazdák a víz megtartása mellett
A változások fontosságát a gazdák is érzik: az Országos Vízügyi Főigazgatóság által indított önkéntes felajánláshoz sok gazdálkodó csatlakozott. Ők vállalták, hogy időszakosan elárasztják területeiket a víz megtartása érdekében.
Intő példa: az Aral-tó eltűnése
A nemzetközi példák is jól mutatják a vízmegtartás jelentőségét. Az Aral-tó esete intő jel: egykor 65 köbkilométer vizet kapott különböző folyókból, mára azonban ezek a folyók az év nagy részében már nem érik el a tavat.
Az Aral-tó mérete 73 százaléka Magyarország területének. Ez jól mutatja, milyen komoly jelenségről van szó: a folyók világszerte kezdenek kiapadni. A hegyekben alig esik hó, és 2025 márciusában az Ínség-szikla kilátszódott a Dunából
– emlékeztetnek a vízügyi szakemberek. Ez példátlan, ugyanis az 1823 óta vezetett vízállás-feljegyzések szerint 1867 óta nem történt hasonló márciusban. Mindez azt jelzi, hogy hazánkban tavasszal már hidrológiai aszály alakult ki.
.jpg "víz")
Ma már meg kell tartani a vizet: fel kell tölteni a tározókat és csatornákat, hogy az elszivárgás helyett a környező területeken hasznosulhasson – fotó: pexels.com
A Homokhátság vízhiánya
A hazai vízkészlet drasztikus csökkenése leginkább a Homokhátság térségében mutatkozik meg. A térség alatt jelenleg mintegy 8 köbkilométer víz hiányzik. Összehasonlításképpen: Magyarország összes öntözött területén évente 1 köbkilométer vizet használunk fel. Ez jól érzékelteti, mekkora vízmennyiség hiányzik ebből a térségből. Évente mintegy 600 millió köbméter víz hagyja el az országot hasznosítás nélkül – ez két Balatonnyi vízmennyiséget jelent.
A „Vizet a tájba” program célja nem az öntözés biztosítása, hanem a csapadék és belvíz megtartása. A cél az, hogy ezek ne folyjanak el gyorsan, hanem a talaj vízellátottságát javítsák, ezzel csökkentve az aszályok negatív hatásait.
Jogszabályi környezet és szemléletváltás
Az időszakos vízelárasztás támogatása ma már jogszabályi szinten is lehetséges. Az Agrár-környezetgazdálkodási Program (AKG) korábbi szigorú kizárásai helyett ma már a szabályozás alkalmazkodik a meglévő vízügyi rendszerekhez. Ilyen például a Tisza és a Körösök völgye vízelosztó rendszere, amely lehetőséget ad a víz visszatartására.
A szakértők szerint a folyómedrek vízmegtartó képességét is növelni kell: a mederben tartással elkerülhető lenne, hogy a víz gyorsan lefusson, miközben a mélyülő meder jelenleg a környező talajvizet is elszívja.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulása óta támogatja az öntözést, a vízmegtartást és az ezt segítő talajmunkákat. A cél az, hogy a jövő generációi ne egy vízhiányos, hanem egy kiegyensúlyozott vízgazdálkodású országban éljenek.
A „Vizet a tájba” program gyakorlati jelentősége
A program célja, hogy a mélyebb fekvésű területeken a vizet megtartsák. Az így visszatartott víz idővel elszivárog, és megnöveli a környező földek víztartalmát. Ez nemcsak a talaj vízháztartását javítja, hanem elősegíti az eredményes termelést is – öntözés nélkül. Az elárasztás nem szó szerinti: csatornák, patakok vízszintjének emelésével, ismételt megtöltésével javul a környező talajok vízgazdálkodása. Az ország 4 millió hektár termőföldjéből akár 1,5 millió hektár vízgazdálkodása válhatna pozitívvá.
A beszántott csatornák és vízelvezetők közül sokat vissza lehetne alakítani vízmegtartásra alkalmassá. Ezek a beruházások azonban jelentős forrásokat igényelnek: a Dél-Alföldön például 1400 milliárd forint értékű fejlesztést jelentettek be
Az időszakos elárasztás javítja a talaj nedvességtartalmát, feltölti a vízkészleteket, és kedvező feltételeket teremt a növények fejlődéséhez. A víz elérhetősége még száraz időszakokban is biztosított a gyökérzónában, ami akár 20–30 százalékkal is növelheti a terméshozamot. Emellett nőhet a levegő páratartalma, a felhősödés, és ezzel együtt a csapadék esélye is.
Indexkép: pexels.com
