Az Alföldön kialakult néhány szántóföldi növény termesztésére specializálódott agrártermelési szerkezet tartós krízise a maitól gyökeresen eltérő ágazati és regionális stratégia kialakítását sürgeti. Az új célok meghatározásával összefüggésben elengedhetetlen a gazdálkodás alapját jelentő földhasználati rendszer 21. századi kihívások mentén való alapos újragondolása és áttervezése.
Egy klímaadaptív földhasználati rendszer megvalósítása során megkerülhetetlen feladatunk az Alföld felszínét egykor borító vizes élőhelyek tömeges helyreállítása. Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és kutatótársai a rangos Geography & Sustainability folyóiratban megjelent tanulmányukban azonosították az Alföldön helyreállítható vizes élőhelyek állományát és a vizes élőhelyeknek a talajvízkészletre, valamint a megnövekvő talajvíz révén a kukorica hozamokra gyakorolt hatását környező szántóföldeken.
Európai kontextus
Összekapcsolva az Európában termesztett legfontosabb öt szántóföldi növény (búza, kukorica, árpa, repce és napraforgó) ágazati bruttó kibocsátásban mutatkozó arányát a növények hőség- és aszályváltozókkal kimutatott terméshozam-érzékenységével az agrárágazati kitettség univerzálisan elérhető és könnyen kiszámítható összetett aszály- és hőindexét mutatjuk be az egyes európai országokra vonatkozóan. Kelet-Európa nagy részén az öt fő növény által dominált dinamikus szerkezeti koncentrációs folyamatot rekonstruáltak a 1993 és 2022 közötti 30 évben.
A koncentráció mértéke egyes országokban (pl. Bulgária, Magyarország és Ukrajna) a bruttó mezőgazdasági kibocsátás 50%-át is meghaladta a 2018–2022 közötti időszakban. Feltűnő, hogy a legkoncentráltabb és ebből fakadóan a legsérülékenyebb termelési szerkezet – Lengyelországot kivéve – többnyire az Európai Unió (EU) keleti országaiban volt tetten érhető.
Mi sem világít rá jobban a helyzet fenntarthatatlanságára, mint az, hogy a klímaváltozásnak jelentős mértékben kitett és az utóbbi években kibontakozó globális mezőgazdasági alapanyag-túltermelési válságban érintett haszonnövények korábban is magas részaránya a kommunista rezsimek összeomlása óta tovább növekedett az EU keleti blokkjában. Az eredmények arra is felhívja a figyelmet, hogy Európa északi és északkeleti régióiban az aszálynak és hőhullámoknak való kitettség új gócpontjai vannak kialakulóban.
Fotó: HUN-REN
Alföld
Az utóbbi évek aszályeseményei újra felhívták a figyelmet arra, hogy termőhelyi adottságok szempontjából karakteres regionális eltérések jellemzik hazánkat és igazolták azt, hogy az Alföld a klímaváltozás európai válságövezetei közé tartozik. Az elemzés az Alföldön helyreállítható vizes élőhelyek közel egy millió hektáros állományát azonosította, valamint hidrológiai és ökoszisztéma modellek összekapcsolásával azt is vizsgáltuk, hogy milyen hatása lenne a vízvisszatartásnak és egy tiszai árhullám kivezetésének a talajvízkészletekre és a kukorica terméshozamokra egy 247 km2 kiterjedésű ártéri öblözetben.
A talajvíz utánpótlás mennyisége átlagosan 367 és 552 m3/ha/év közötti tartományban mozgott. A vízvisszatartás talajvízre gyakorolt horizontális hatását agyagos talajon a felszín alatti víz hatásterület és a felszíni víz kiterjedésének arányában nagyjából 2:1-re becsültük a május-augusztusi időszakban. A vizes élőhelyek környezetéből 1–2 méternyire kiemelkedő síkvidéki teraszok élvezhetik a legnagyobb hasznot a vizes élőhelyek helyreállításából, ahol a vizes élőhelyek helyreállítása becslésük szerint a kukoricatermés 20–28%-os növekedéséhez vezetne.
_fitmax_750x750_0.png "Alföld")
Vizes élőhely restauráció hatása a talajvízre és a változó talajvíz révén a kukorica terméshozamokra, valamint az erdei fa növekményre – Fotó: HUN-REN
A vízvisszatartás célterületei
A vízvisszatartási övezeteket a szántóföldi alkalmasság, a természetvédelmi védettség és magas természeti érték, a belvíznek és az aszálynak való kitettség, valamint a nitrátérzékenység területi kategóriák kombinációjaként határoztuk meg a vizes élőhelyek táji típusán belül. A vizsgálatból kizártuk beépített területeket, a vizeket (tó, folyó stb.), valamint a jó, illetve kiváló termőképességű szántóföldeket.
Összességében az Alföld 21%-án találtak olyan gyenge vagy közepes termőképességű belvíznek kitett területet, ahol szükséges vagy indokolt a vízvisszatartás. Az 1. zónában a belvíz előfordulása 5 évnél nagyobb valószínűségű és a terület vagy természetvédelmi oltalom alatt áll vagy magas természeti értékkel bír, továbbá jelentős a nitrátbemosódással veszélyeztetett területek aránya. Az 1. zónában a hazai és az európai környezetpolitika dokumentumaiban megfogalmazott célok végrehajtása szempontjából szükséges a szántók esetében többnyire földhasználatváltással összekapcsolódó vízvisszatartás.
_fitmax_750x750_0.png "Alföld")
Vízvisszatartás célterületei az Alföldön a Mezőföld és a Dráva-sík nélkül – Fotó: HUN-REN
Szemben az 1. zónával, ahol a vízvisszatartásra javasolt területeknek “csak” 41%-a áll szántóföldi művelésben, a 2. zónában kiemelkedő a szántók aránya (88%). A 2. zónát azok a területek alkotják, ahol a belvíz előfordulása 5 évnél nagyobb valószínűségű, de természetvédelmi védelem nem áll fenn. Ebben a zónában elsősorban a vizes élőhelyek magas értékű ökoszisztéma-szolgáltatás potenciálja mutat a többnyire veszteségesen működő és közösségi forrásokból fenntartott szántóföldi földhasználat konverziójának irányába.
A legfontosabb ökoszisztéma-szolgáltatások területei: 1) árvízvédelem, 2) aszályvédelem, 3) talajvízpótlás, 4) biodiverzitás helyreállítása és 5) turisztikai vonzerő (esztétikai érték).
Forrás: Pinke Zs, Ács T, Decsi B, Kardos M K, Árvai M, Fabók V, Farkas J Zs, Gribovszki Z, Hidy D, Kalicz P, Kern Z, Kovács A D, Tormáné Kovács E, Pásztor L, Kozma Zs (2026) Synergies in agriculture and nature conservation through hydrological restoration of ecologically valuable and cultivated wetlands in the drought-prone Hungarian Plain (Central and Eastern Europe). Geography and Sustainability 7, 100464. https://doi.org/10.1016/j.geosus.2026.100464
Indexkép: unsplash.com
