Az opuntia kaktusz külső tüskéi annyira veszélyesek az állatokra, hogy a kenyai maszáj nők egy része környezetbarát megoldást keresett ezek hasznosítására. Sikerült a kaktuszt biogázzá és konzervvé alakítani, ami nemcsak a környezet, hanem az állatok számára is megkönnyebbülést jelent.

Kártékony növény

Az invazív faj nagyon sok nehézséget okoz az országban, hiszen a fügekaktusz egyes részei bár ehetőek, a külső részeit mérgező tüskék borítják. Az ott élő nők egy része viszont úgy gondolta, hogy megoldást kell találni erre a problémára - írta meg a Világgazdaság.

A kaktusz a szabadon élő kecskék és szarvasmarhák élőhelyén található, nem kevés gondot okozva a számukra. A mérgező részeit ugyanis az állatok lelegelik, emiatt kevesebb élelmiszerhez jutnak az emberek. Eredetileg még az 1900-as évek elején a gyarmatosítók hozták be, hogy határkerítést építsenek belőle. A magokat azonban a szél széthordta, így egyre több helyen szaporodott el. A túlzott térnyerés veszélyt jelent az őshonos növényfajokra, valamint az állatokra, hiszen csökkentik a legelők területét. A kaktuszok lelegelése szájsebeket, súlyos hasmenést okoz, rosszabb esetben halálhoz vezet. Nagy szükség volt tehát arra, hogy megoldást találjanak a problémára.

Bioüzemanyag gyártása

Az itt élő nők betakarítják a tüskés körtét, majd azt biogázzá alakítják. A nők csoportja 203 személyből áll, akik jelenleg a kaktuszpép tüzelőanyaggá alakításának dolgoznak. Az új módszer amellett, hogy kiírtja a tüskés kaktuszt, segíti megóvni a környezetet, alternatív kereseti lehetőséget jelent a helyi nők számára.

Magának a kaktusznak a gyümölcse fogyasztható, de csak akkor, ha leválasztják róluk a mérgező tüskéket. A növényből végül lekvárokat, kozmetikumokat, valamint gyümölcsleveket készítenek.

Mivel azonban az állatok egy része elfogyasztja, sőt, az elefántok képesek szinte teljesen megpucolni a gyümölcsöt, így a magok még könnyebben terjednek. Akaratlanul segítik a veszélyes faj terjedését. A kenyaiak most nehézgépekkel tépik ki a helyéről a kaktuszt, áthelyezik egy kijelölt területre, ahol aztán egy mély gödröt ásnak és betemetik azt. A bomlást során minimálisra csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. A módszer újra visszaadhatja a területeket az őshonos kenyai fajok számára, ahol így a növények újra fellélegezhetnek, regenerálódhatnak és talán egyszer újra virágba is borulnak.

Bár ehető, a tüskéi annyira veszélyesek, hogy a kenyaiaknak muszáj volt megoldást találni az invazív faj terjedésének megakadályozására - fotó: pexels.com

3100 hektár megtisztított terület

A Loisaba Conservancy 2023 júniusában 3100 hektár területet tisztított meg, ami hatalmas lépést jelent a kártékony növény elleni küzdelemben. Ez viszont hozzásegítheti az országot a biológiai sokféleség megőrzéséhez.