A Kröger Agroliner pótkocsikat Fazekas Sándor, a gyártó kelet-európai értékesítési vezetője mutatta be, részletezve, hogy miért is különlegesek ezek a járművek. Mint mondta: "A gyár nem mennyiséget, hanem minőséget gyárt."
Ezeket a pótkocsikat 30-35 éves élettartamra tervezik, és megfelelő karbantartás mellett akár több generáción át is használhatók – fogalmazott.
Nem gyártanak raktárra – csak megrendelésre
A gyártás nem készletre történik, így amit a telephelyeken látunk, az már jobbára eladásra került. Ez is azt mutatja, hogy a Kröger nem a mennyiségre, hanem az egyedi, gazdákra szabott igények kiszolgálására törekszik.
Dollyk: intelligens megoldások bármilyen konfigurációhoz
A dollyk – vagyis az önálló, vontatható tengelyegységek – kiemelt figyelmet kaptak a bemutatón. Kéttengelyes és egytengelyes kivitelben is elérhetők. A kiválasztás szabálya egyszerű, mégis sokszor figyelmen kívül hagyják: "kéttengelyes dolly, kéttengelyes kamionpótkocsi után", míg "háromtengelyes kamionpótkocsi után az egytengelyes dolly" ajánlott. Ennek oka a megfelelő tengelyterhelés – 4 tonna szükséges a traktor hátsó tengelyére –, ami a stabilitás kulcsa. Egyébként ezek a dollyk akár 22 tonnát is elbírnak.
Nem benzines, nem dízel – hanem intelligens hidraulika
A dollyk fedélzeti hidraulikával is kérhetők. Egy 140 literes tartály, 130 liter/perc teljesítményű szivattyú és távirányítós működtetés teszi lehetővé a teljes pótkocsi rendszer vezérlését. Ezáltal a traktor vezetője egyszerűen, a kabinból tudja vezérelni a billentést, sőt akár a hátsó ajtókat vagy egyéb hidraulikus eszközöket is.
Mechanikus és intelligens biztonsági funkciók
Egy mechanikus karral áramkimaradás esetén is működtethető a billentés. A fék- és hidraulikarendszer Wabco és Jost márkájú, a működési nyomás pedig állítható: 110 vagy 220 bar között.
Kröger MUK – a teknős billencs új generációja
A Kröger teknős billencsei 17-től 50 köbméteres űrtartalomig elérhetők. A 303-as a kéttengelyes, míg a 402-es a háromtengelyes modell. A 303SE (Special Edition) fix konfiguráció, ami azt jelenti, hogy a gyár ebben a kivitelben gyártja, ehhez maximum egy magasítót lehet rendelni.
A különlegesség, hogy az oldalfal akár 2,2 méteres magasságig is elérhet egyetlen lemezből – így nincs szükség moduláris magasítókra: "Mi egy lemezből legyártjuk egész 2 méter 20-ig és nem kell magasító – hangzott el.
Egykaros oldalnyitás és praktikus megoldások
Az egykaros oldalnyitás nemcsak gyors, de biztonságos is: ez egy oldható, csavarozható platóhosszabbítás, amit igény szerint át lehet helyezni. A mágneses záródás, a csavarokra húzott műanyag kupakok és a rozsdamentes csavarozás mind azt szolgálják, hogy a karbantartás minimális legyen.
Portálajtó – ami nem préselt falemez
A Kröger pótkocsik portálajtói esetében 12 vékony falemez van össze enyvezve, alumínium keretbe foglalva. A tömítések "5 év garanciával" rendelkeznek. A konstrukció úgy van kialakítva, hogy a víz ki tudjon folyni, de a termény (pl. repce) bennmaradjon. Előny, hogy az esetleges sérülések javítása nem költséges.
A platólemez csak egy helyen középen van hegesztve, egy darabból hajlítják. Ez jelentősen növeli az élettartamot.
A forgózsámolyos háromtengelyes pótkocsit is megnézhettük, amelynek különlegessége, hogy rendkívül stabil, nem pattog még üresen sem – laprúgós csillapítás van benne, így a nyomvályúkban is stabilan halad.
Letolókocsik és trágyaszórók – egyedi konfigurációkkal
A letolókocsik esetén a Kröger 7,1 méteres platóhossztól 35 köbméteres űrtartalommal kínál gépeket. A belső felületek rozsdamentes saválló acélból készülnek, a konstrukció pedig egyedi igények szerint testreszabható: kerékméret, rugózás, kormányzás típusa. A Kröger letolókocsikhoz elérhetők trágyaszóró- és átrakóadapterek is, amelyek egyszerűen leszerelhetők és felhelyezhetők. Egy ilyen adapter körülbelül két tonna, és némi szerelési idővel, gépi segítséggel átállítható a funkció.
A Kröger gyár Magyarországon közvetlen képviselettel rendelkezik, telephelyeik Solton és Somogyban találhatók. A vásárlás háromféleképp lehetséges:
- A gyár magyar cégétől, forintban, áfával.
- A gyár magyar cégétől, euróban, áfával.
- Közvetlenül a német gyártótól, uniós adószámmal.
Minden Kröger járműre két év teljes körű garancia vonatkozik, és szerződött szervizháttér biztosítja az esetleges karbantartást.
Kapcsolat és további információk
A Kröger magyar nyelvű weboldala: www.agroliner.de, ahol a magyar zászlóra kattintva elérhető a teljes termékkínálat. Továbbá érdemes követni a Kröger Agroliner Hungary Facebook-oldalát is.