Az Egyesült Királyság több megyéjében – köztük Essexben, Northamptonshire-ben és Shopshire-ben – botulizmusjárvány tört ki, amelynek következtében több száz szarvasmarhát kellett leölni vagy selejtezni. A hatóságok szerint az esetek hátterében valószínűleg szennyezett állati takarmány áll.



A vizsgálatokban az Állat- és Növényegészségügyi Ügynökség (APHA) és az Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) is részt vesz. Az érintett területeken a feltételezhetően fertőzött takarmányt már kivonták a forgalomból, és további óvintézkedéseket vezettek be az állat- és élelmiszerlánc védelme érdekében.

Bár jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy az emberi egészség közvetlen veszélyben lenne, a vizsgálatok tovább folynak.


takarmany

Fotó: Shutterstock


Tanúsított takarmány is érintett lehet

A szennyeződés feltételezhetően olyan termékhez köthető, amely az UFAS (Univerzális Takarmánybiztosítási Rendszer) és a FEMAS (Takarmány-alapanyagok Biztosítási Rendszere) szerint tanúsított beszállítóktól származott. A Mezőgazdasági Iparágak Szövetsége (AIC) megerősítette, hogy a potenciálisan szennyezett termékek forgalmazását már felfüggesztették, és a felhasználókat is azonosították.

Az érintett vállalatok jelenleg az illetékes hatóságokkal együttműködve dolgoznak azon, hogy megállapítsák a probléma pontos okát és megelőzzék a további eseteket.

A botulizmus súlyos és gyors lefolyású

A botulizmus súlyos, gyakran halálos kimenetelű betegség, amelyet a Clostridium botulinum baktérium által termelt toxin okoz.

Az állatoknál izomgyengeség, nyelvbénulás, csökkent tejhozam, majd légzési bénulás következhet be, amely néhány órán belül halálhoz vezethet.


Egy korábbi, 2017-es esetben például 39 istállóban tartott tehénből csak egyetlen egyet sikerült megmenteni, miután silótakarmánnyal fertőződtek meg. A gyanú szerint ekkor is takarmányon keresztül jutott be a toxint termelő baktérium az állatok szervezetébe.

További vizsgálatok várhatók

Az APHA regionális laboratóriumai továbbra is vizsgálják az elhullott állatok béltartalmát és a gyanús takarmányokat. Bár a jelenlegi információk még nem támasztják alá a végleges okot, a hatóságok és az iparági szereplők nagy erőkkel dolgoznak a járvány forrásának feltárásán.

A takarmánybiztonság jelentősége így újra előtérbe került, hiszen egyetlen szennyezett termék óriási gazdasági kárt és állategészségügyi problémát okozhat. A mostani eset várhatóan a minőségbiztosítási és nyomonkövetési rendszerek szigorításához is vezethet.

Forrás: dairyglobal.net

Indexkép: Shutterstock