Mit kezdjünk a fahulladékkal?

Mit nevezünk fatörmeléknek?

Fatörmeléknek tekinthető minden olyan fahulladék, amely a fakitermelés során keletkezik, a faipar mellékterméke, illetve a használatból kivont faalapú termékek – például bútorok, fűrészáru vagy csomagolóanyagok – maradványa.

A fakitermelésből származó hulladékot jellemzően a helyszínen halmozzák fel, majd elégetik vagy hagyják lebomlani. A faipari hulladékot gyakran energetikai célokra, faaprítékként vagy pelletként hasznosítják. Ezeknek a megoldásoknak a közös hátránya, hogy a fában megkötött szén-dioxid viszonylag rövid időn belül visszakerül a légkörbe.

A gyors körforgásból a lassú tárolásba

A faalapú termékek ugyan hosszabb ideig képesek megkötni a szenet, ám életciklusuk végén – égetés vagy hulladéklerakás során – szintén felszabadul a bennük tárolt szén-dioxid.

Ezzel szemben a fatörmelék mély talajrétegekben történő eltemetése lehetővé teszi, hogy a szén akár több ezer évig is kivonva maradjon a légköri körforgásból. A módszer lényege, hogy a szenet a gyors, élő bioszférikus ciklusból egy rendkívül lassú, stabil tárolórendszerbe helyezi át.

Ez különösen azért jelentős, mert bizonyos természetes szénelnyelők – például az újraerdősített területek – idővel telítődnek, és csökken a további szén-dioxid-megkötő képességük. A fatörmelék megőrzése azonban ilyen körülmények között is hatékony maradhat.

Miért ideálisak a mély talajrétegek?

A fahulladék hosszú távú megőrzéséhez hideg, száraz és oxigénszegény – azaz anoxikus – környezet szükséges.

A talaj mélyebb rétegei természetes módon biztosítják ezeket a feltételeket: míg a levegő oxigéntartalma 21%, addig 1 méteres mélységben ez körülbelül 1%-ra, 2 méteren pedig 0,1% alá csökken.

További előny, hogy a módszer nem igényel jelentős szállítást. A fakitermelésből származó hulladék a kitermelés helyszínén, a faipari maradékok pedig a keletkezési hely közelében eltemethetők, így a logisztikai kibocsátások minimálisak maradnak.

Energiaigény és kibocsátási mérleg

Életciklus-elemzések alapján a fatörmelék begyűjtéséhez és eltemetéséhez kapcsolódó teljes szén-dioxid-kibocsátás mindössze a tárolt faanyagban található szén 2–5%-át teszi ki. A számítások szerint hektáronként átlagosan 4 tonna szén-dioxid-egyenértékű fatörmelék megőrzésével összesen akár 100 ezer tonna szén-dioxid vonható ki a légkörből.

Országos léptékű lehetőségek

A legnagyobb kezelt erdőterülettel rendelkező országok közé Kína és az Egyesült Államok tartozik. Előbbi évente mintegy 1,33 ± 1,07 gigatonna, utóbbi pedig 1,24 ± 0,35 gigatonna szén-dioxidot bocsát ki az általa megtermelt fatörmelék révén.

Az Egyesült Államok esetében már a keletkező fahulladék töredékének megőrzése is elegendő lenne ahhoz, hogy évente akár 0,88 gigatonna szén-dioxidot vonjanak ki a légkörből, ami jelentősen hozzájárulhatna a 2050-re kitűzött nettó zéró kibocsátási célok eléréséhez. Kína esetében a módszer kisebb arányban, de szintén számottevően járulhatna hozzá a tervezett kibocsátáscsökkentéshez.

Klímavédelmi előnyök számokban

A tanulmány szerint, ha a kezelt erdőkben keletkező összes fatörmeléket megőriznék, akkor a szükséges energiafelhasználásból eredő 5%-os kibocsátás levonása után 100, 200 és 2000 éves időtávon évente rendre 10,1; 11,1; illetve 12,4 gigatonna szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés lenne elérhető.

A 2025 és 2100 között keletkező fahulladék teljes megőrzése összesen 936,2 gigatonna szén-dioxid eltávolítását tenné lehetővé, ami becslések szerint 0,42 Celsius-fokkal mérsékelhetné a globális felmelegedést.

Erdőtüzek és egyéb járulékos hasznok

A fakitermelés során hátramaradó elhalt faanyag eltávolítása csökkentheti az erdőtüzek kialakulásának kockázatát is. Az erdőtüzek világszerte évente átlagosan 7,7 ± 0,7 gigatonna szén-dioxidot és más üvegházhatású gázt juttatnak a légkörbe.

A tűzmegelőzési céllal végzett erdőritkítás során keletkező fatörmelék megőrzése további szén-dioxid-eltávolítást eredményezhet. Hasonló potenciál rejlik a gyümölcsfák metszéséből származó fahulladék kezelésében is, amely hozzájárulhat az ültetvények szénsemlegességéhez.

Kockázatok és nyitott kérdések

A módszer egyik lehetséges hátránya, hogy anaerob körülmények között metán keletkezhet, amely erős üvegházhatású gáz. A szerzők szerint ennek mértéke várhatóan elhanyagolható, ám ezt terepi mérésekkel szükséges alátámasztani.

További vizsgálandó tényező a talaj bolygatásából eredő szénkibocsátás, valamint az, hogy a fatörmelék eltávolítása milyen hatással van a talaj egészségére, a mikroorganizmusokra, az élővilág sokféleségére és az erdők regenerációs képességére.

Jövőbeli kilátások

A fatörmelék megőrzésével kivont szén-dioxid mennyisége pontosan mérhető és ellenőrizhető, így a módszer alkalmas lehet a kibocsátáskereskedelembe és az önkéntes karbonpiacokra való integrálásra is.

Egyszerűsége és hosszú távú alkalmazhatósága miatt jelentős klímavédelmi potenciált hordoz, ugyanakkor elengedhetetlenek a kísérleti projektek, amelyek különböző környezeti feltételek mellett vizsgálják a módszer hatékonyságát, kockázatait és gazdaságosságát.