A mezőgazdaság és a vadgazdálkodás közötti feszültségek évtizedek óta meghatározzák a hazai agrár- és erdőgazdálkodási vitákat. A kérdés ma is nyitott: valódi érdekütközésről vagy a párbeszéd hiányáról van szó? Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint a megoldás kulcsa a rendszerszemlélet és az együttműködés lenne – hangzott el a Magyar Vadászlapnak még márciusban adott, „A mezőgazda szemével” című interjúban.
Monokultúra, vetésszerkezet és élőhelyek szűkülése
Az immár agrárminiszter szakember szerint az 1990-es években még az volt a várakozás, hogy a privatizáció és a birtokszerkezet átalakulása változatosabb agrárkörnyezetet eredményez majd, amely kedvez a vadállománynak is. Ez azonban nem teljesült.
Mint mondta, a magyar mezőgazdaságban mára a gabona- és olajnövények túlsúlya alakult ki, miközben eltűntek az ipari növények és jelentősen visszaszorult a zöldségtermesztés. „Alapanyagtermelővé silányult a növénytermesztés” – fogalmazott, hozzátéve: ez nemcsak gazdasági, hanem ökológiai probléma is.
A szakember szerint sok olyan területet is szántóként használnak, amely inkább rét, legelő vagy erdő lenne, és a vizes élőhelyek visszaállítása is kulcsfontosságú lenne a vadállomány és a vízháztartás szempontjából.
Élőhelykezelés és agrárösztönzők szerepe
A beszélgetésben Bóna Szabolcs hangsúlyozta, hogy az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai programok (AÖP) fontos eszközök lehetnek a változatosabb tájhasználat kialakításában.
A takarónövények és a folyamatos talajtakarás szerinte nemcsak a talajvédelemben és eróziócsökkentésben fontosak, hanem a vadkár mérséklésében is szerepet játszhatnak.
„Többféle növény termesztésével az élőhelyi igények is jobban kielégíthetők” – nyilatkozta a szakember.
Vadkár: közös felelősség és rendszerszintű probléma
A legélesebb vitapont továbbra is a vadkár kérdése. Bóna Szabolcs szerint az alapvető probléma, hogy a vadállomány eltartása a gyakorlatban a földhasználókra hárul, miközben a tulajdonlás és a kockázatviselés elválik egymástól.
Mint mondta, „a vad az állam tulajdona, az életteret a földhasználó biztosítja, a vadgazdálkodást pedig a jogosult végzi”, de a felelősségi rendszer jelenleg nincs kellően kiegyensúlyozva.
A szakember szerint a megoldás csak az érintettek – gazdák, vadászatra jogosultak és az állam – közötti valós együttműködés lehetne.
Támogatáspolitika és „win-win” megoldások
Bóna Szabolcs hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági jövedelmek jelentős része ma már támogatásokból származik, ezért ezek célzott felhasználása kulcsszerepet játszhat a tájhasználat átalakításában.
Szerinte a következő EU-s költségvetési ciklusban a támogatási rendszer ösztönző erejével lehetne elősegíteni a tájelemek, élőhelyfoltok és természetközeli művelési formák terjedését.
„Meggyőződésem, hogy átgondolt programokkal lehet win-win szituációt teremteni” – fogalmazott.
Mikotoxinok és klímaváltozás: növekvő kockázatok
A nagyvadállomány egészségét is befolyásoló egyik súlyos probléma a gombatoxinok (mycotoxinok) terjedése. A szakember szerint ezt az intenzív növénytermesztés, a klímaváltozás és a csökkenő növényvédőszer-használat is fokozza.
A megoldást hosszabb távon a rezisztens fajták nemesítése, a kutatás-fejlesztés és a vetésforgó, valamint a talajélet erősítése jelentheti.
Nagyragadozók és állattartás: nyitott kérdések
Az interjú kitér a nagyragadozók – például a farkas és a medve – megjelenésére is Magyarország egyes térségeiben. Bóna Szabolcs szerint ez komoly kihívást jelent a legelőre alapozott állattartásban, és gyors reagálást igényel.
Ugyanakkor a konkrét kezelési módokról már nem kívánt részletes véleményt adni.
A szakértői álláspont összegzése szerint a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás közötti feszültség nem szükségszerűen „kibékíthetetlen ellentét”, hanem inkább egy rosszul kezelt érdekegyeztetési rendszer következménye, amely megfelelő ösztönzőkkel és párbeszéddel kezelhető lenne.
Forrás: Magyar Vadászlap
Indexkép: Facebook/Bóna Szabolcs
