Székely Gyöngyvér, a Biokiskert vezetője, ismét kamerák elé állt, hogy bemutassa, milyen teendők várnak ránk a kajszibarackfák őszi gondozása során. A kajszi az egyik legkényesebb gyümölcsfánk – rövid nyugalmi időszaka, valamint a korai virágzást veszélyeztető fagyok komoly kihívást jelentenek a termesztőknek. Éppen ezért a megelőzés kulcsfontosságú – hangsúlyozza Gyöngyvér.
Miért ilyen problémás a kajszi?
A kajszibarack pihenőideje az elmúlt évek klímaváltozásai miatt jelentősen lerövidült. Ennek következményeként nem tudja megfelelően regenerálni magát, ráadásul a korai virágzás miatt gyakran fagykár éri. Azonban egy új, biotermesztésben is alkalmazható technológia segítségével -4 fokig már védhetők a virágok. A cél, hogy a fák ne gyengüljenek le, mert abból nehezebben állnak talpra.
Az őszi gondozás három alappillére
Az egész éves gondozás alapja a biotermesztésben az őszi munkák gondos elvégzése. Ebben az időszakban három fő feladatot végzünk el:
- Kórokozók gyérítése – A virágmonília spórái a levegőből érkeznek, és már most megtelepedhetnek a fán. A kórokozók csökkentésére CuproAqua nevű szerves rézkészítményt használnak, amellyel megelőzhetők a betegségek.
- Sebkezelés – A kajszi gyakran reagál a fertőzésekre mézgásodással – ez a fa saját védekezési mechanizmusa. Az elhalt vagy sebes részeket egy bio lemosó keverékkel kezelik, amely bóros, narancsolajat tartalmazó készítményből (BorAqua) és a már említett CuproAquából áll. Ezeket töményen, kis mennyiségben használják, kizárólag a sebekre kenve, mert a narancsolaj megégetheti az egészséges részeket.
- Algakális permetezés – A kezelés során algás, gyorsan felszívódó káliumkészítményt is kijuttatnak (pl. Algakáli), amely javítja a rügyek szárazanyag-tartalmát, ellenállóbbá téve azokat a téli faggyal szemben.
Ollófertőtlenítés – kis lépés, nagy jelentőség
A metszőollót érdemes fertőtleníteni – különösen két fa között, de egy-egy fán belül is megelőzhetjük a fertőzések terjedését. Gyöngyvér egyszerű háztartási fertőtlenítőspray-t használ, és gyorsan átfújja az ollót.
A sebek kezelése – hogyan és mivel?
A friss metszési sebeket és a régi mézgásodásokat egy tömény sebkezelő keverékkel ecsetelik be, amiben BorAqua (narancsolajat és bórt tartalmaz) és CuproAqua (szerves rézkészítmény) van.
Fontos: csak a sebre kenjük, a többi növényi részre ne kerüljön, mert megégetheti!
Őszi permetezés – mit, mikor, hogyan?
Az őszi permetezés során csak a CuproAqua kerül kijuttatásra, narancsolajat ekkor tilos használni, mert megégetheti a leveleket. A permetlé adagolása: 30–50 ml CuproAqua 10 liter vízhez.
Az Algakáli nyugodtan keverhető a rézzel, és szintén 30–40 ml az ajánlott mennyiség. A cél itt nem a gyümölcs édesítése, hanem a rügyek megerősítése, hogy jobban bírják majd a tavaszi fagyokat.!
Bár a CuproAqua könnyen oldódik, mert cukorhoz kötött hatóanyaga van, a korábbi szermaradványokat mindig alaposan mossuk ki.
Mikor kell lemosó permetezést végezni?
A teljes értékű lemosó permetezést csak akkor végezzük el, amikor már teljes lombhullás történt, és nincsenek levelek vagy virágok a fán. A narancsolajos készítmények ekkor már biztonsággal használhatók, és mélyen bejutnak a kéreg repedéseibe, különösen, ha rézzel kombináljuk.
- Beteg fa esetén: akár már ősszel is indokolt lehet egy lemosó kezelés
- Egészséges fa esetén: elég a tavaszi metszés utáni egyszeri kezelés
A kajszibarack sikeres termesztésének záloga a megelőzés. Az őszi metszés, a kórokozók elleni gyérítés, a sebek kezelése, valamint a megfelelő tápanyag-utánpótlás együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy tavasszal egészséges fák virágozzanak, és bőséges termést hozzanak – Gyöngyvér szavait idézve: „Most alapozzuk meg a tavaszt.”
Indexkép: Agroinform.hu