A Körös menti, megfelelő vízzáró réteggel bíró táblákon ma is lehet rizst termelni — sőt, Giricz Petrik szerint ez az egyik utolsó, reálisan életben tartható kultúra Észak-Békésben. A gyomaendrődi termelő családi örökségként vitte tovább a szakmát: nagyapja az állami gazdaságban több ezer hektáron irányította a rizstermesztést, a rendszerváltás után pedig saját, mintegy százhektáros vállalkozásban folytatta a munkát. Petrik agráregyetemet végzett, hazatért, és "belenőtt" a rizzsel járó mindennapokba — ma már 205 hektáron gazdálkodik, különleges fehér rizzsel és az exportpiacra szánt indián rizzsel.
– Gyomaendrődön gazdálkodom. A nagyapám és a dédapám is rizst termelt, innen a kötődés. Rendszerváltás előtt a környéken tízezer hektár rizs volt; ma Magyarországon összesen lehet kétezer — mondja, hozzátéve, hogy jelenleg 250 hektáron gazdálkodnak, ebből 100 hektáron indián, 150 hektáron pedig fehér rizst termelnek.
A Körös a kulcs, amíg abban víz folyik, van értelme
A helyszín nem véletlen. A Körös állandó, tiszta vízhozama, a táblák alatt 20–30 centin húzódó vízzáró réteg és a gyenge — 5–10 aranykoronás —, belvizes talajok együttese kiváló körülményeket biztosít a rizs termeléséhez. Giricz úgy fogalmaz: ezek a földek gyakorlatilag semmi másra nem jók, de a rizsnek ideálisak, és a termesztés egyik legészakibb pontján még gazdaságosan működhet a technológia.
– Régen itt legelő volt, belvizes folt. A rizs telepeit, gátakat, a zsiliprendszert meghagyták, így tudtunk építkezni. A Körös a kulcs — amíg abban van víz, addig van értelme — húzza alá.
A rizs ma már az egyetlen növénykultúra, ami ezen a vidéken viszonylagos biztonsággal megtermelhető Fotó: Giricz Petrik
A gazdaság két lábon áll: a fehér rizst vetőmagtól késztermékig házon belül viszik végig, az indián rizsnél alapanyagot termelnek, a feldolgozás Kisújszálláson történik. Az indián rizs — amely amerikai eredetű, akár háromméteresre is megnövő növény — itthon 800–1000 hektáron terem 4–5 gazdaságban és szinte teljes egészében exportra megy.
– Az indián rizs külön történet, gyakorlatilag mind export. A fehérnél viszont mindent mi csinálunk. És itt jön, amiben mások vagyunk: fajtánként külön termelek, külön tisztítok, külön hántolok. Nem keverem össze a táblákat, mint a nagy üzemek — magyarázza. – Van rizottónak való, pergő köretes, sőt sushinak alkalmas fajta is; ez keményítőben, főzési tulajdonságban nagyon más. A vevő ezt megérzi.
A fajtaválasztékban olasz vonalak és magyar nemesítésű rizsek egyaránt szerepelnek.
Hozamban a hazai fajták is megállják a helyüket, hangsúlyozza, de a legnagyobb különbség nem a tonnában, hanem az ízben és az alkalmazkodóképességben van.
A magyar fajták hidegtűrése és betegségekkel szembeni ellenállása erősebb, a tenyészidő pedig kulcskérdés ezen az északi határon.
– Nálunk a 4–5 tonna hektáronként már jó eredmény. Az olasz rövidebb tenyészidejű fajták beférnek, de amit az ázsiai rizsek tudnak mennyiségben, azt itt nem lehet elvárni. Cserébe viszont sajátosan magyar ízvilágot és a helyi körülményekhez való illeszkedést kapunk a növénytől — fogalmaz.
A klímaváltozás ezt is meggyötri
A klímaváltozás azonban mindezt napról napra próbára teszi. A virágzás július végén–augusztus elején csúcsosodik, épp amikor 40 fok körüli forróság, erős sugárzás és extrém párolgás sújtja a táblákat. A talajnedvesség hiánya miatt az elárasztás is elhúzódik: ami régen két nap volt, ma akár egy hétig is eltart.
– Naponta 3–4 centinyi víz párolog el olyankor a tábla szintjéből, ezért lassabb az elárasztás, ami sajnos, a gyomoknak kedvez. Ezért ez a munkafolyamat nonstop jelenlétet kíván, nem lehet „másnap is jó lesz” alapon nekikezdeni — sorolja.
Hogy mit lehetne mást termelni errefelé?
A környéken a kukorica „nulla”, a napraforgó gyenge, a búza közepes; a legeltetés is szűkül a kiégett gyepeken.
A rizs marad, mert maradnia kell — amíg tudják hozzá a vizet biztosítani.
– Itt most nincs más, ami stabilan pénzt hozna ezeken a talajokon. A rizs nem csak gazdaságilag, ökológiailag is érték: itt még van élet. Vadmadarak, hattyúk, fekete gólya, vidra… olyan fajok, amik máshol eltűntek. Ezt nem lenne szabad elengedni — mondja.
A piaccal kapcsolatban azonban nincs ok elégedettségre. A felvásárlási ár évek óta stagnál, a magyar portéka ritkán kap felárat, a nemzetközi árakhoz igazodó — például milánói — jegyzés mozgatja a számokat. A helyi közösség keresi a terméküket a minőség és a visszafogott vegyszerhasználat miatt, de a volumen nagy részét ipari vevők viszik hántolt áru formájában, puffasztott tallérokhoz és konyhai késztermékekhez.
"A rizs, az csak rizs"
– Itthon a rizs, az csak rizs, a polcokon nemigen van különbség. Mi tonnás zsákos kiszerelésig visszük el a feldolgozást, a kiskiszerelés külön szakma. Van saját csomagolásunk kis tételben, hat fajtával, de ez inkább a tudatos vevőknek szól, nem a tömegpiacnak — mondja.
Új rizstelep létesítését ma keveseknek ajánlaná. A gravitációs öntözéshez szivattyúállás, csatornák, zsiliprendszer, gátak kellenek; a beruházás hektáronként milliókban mérhető, a megtérülés bizonytalan. A jó út ma az, ha a meglévő telepek nem pusztulnak el, és a régi infrastruktúrát rendbe hozzák.
A betakarításhoz speciális járószerkezetű kombájnok kellenek Fotó: Giricz Petrik
– Hosszadalmas folyamat és sok pénz – aki most belekezdene, annak ezt látni kell. Mi is inkább felújítunk, mentjük, ami menthető — mondja.
A rizs mindennapjai a technológiában is külön utat követelnek. Vízkormányzás, állandó szintfigyelés, speciális gépek: gumihevederes kombájn az aratáshoz, repülőgépes műtrágyaszórás AN-2-essel a nehezen járható, felázott telepeken.
– A repülő nem úri huncutság, hanem idő és hozzáférés kérdése. Drónnal nem lehet olyan tempóban és mennyiségben granulátumot kijuttatni. Ha az AN-2 kiesik, bajban lesz a szakág — teszi hozzá.
Ha az AN-2 kiesik, bajban lesznek a rizstermesztők
Közben a hatósági és társadalmi szemlélet is változott. Régebben gyakrabban kapott kérdéseket arról, „minek a rizs ide”, ma a vízvisszatartás és a tájban tartott víz ügye már közpolitikai cél, és a rizsföldek élőhelyi szerepét is más szemmel nézik.
Van saját csomagolásunk kis tételben, hat fajtával, de ez inkább a tudatos vevőknek szól, nem a tömegpiacnak Fotó: Giricz Petrik
– A „vizet a tájba” gondolat nekünk szól. Ha van víz, van megélhetés és van élővilág. Amíg a Körös folyik, addig dolgozunk — zárja mondandóját.
Giricz Petrik története egyszerre családi hagyomány és kortárs agrárrealitás. A gyomaendrődi rizzsel ma már nem lehet csodát ígérni: a klíma keményebb, a piac közönyösebb, az infrastruktúra drágább. De ahol a víz és a tudás találkozik, ott még mindig megterem egy olyan magyar rizs, amelynek íze, karaktere és élőhelyi hatása megkülönböztet — fajtáról fajtára, tábláról táblára.
Indexkép: Giricz Petrik
