Szokatlan vendégek jelentek meg hétfő este Balatonmáriafürdő egyik nyaralójának kertjében. A Dorka nyaraló tulajdonosa és párja este fél tizenegy körül vette észre, hogy a csíkos hátú vadmalacok hangos csámcsogással falják az almafa alól összegyűjtött gyümölcsöket. A különös látványt videóra is rögzítették.


A nádasból érkeznek a vaddisznók

A környéken élőknek nem újdonság, hogy a Balaton-parti nádasokban vaddisznók élnek. A nyaraló tulajdonosa elmondta: már évekkel ezelőtt is láttak nyomokat a kert melletti ösvényen, amelyeket egy vadász vendégük azonosított vaddisznócsapásként.

Az utóbbi időszakban azonban egyre közelebb merészkednek az állatok, most pedig először fordult elő, hogy a főszezonban a kertbe is betértek.


„Először azt hittem, esik az eső, olyan furcsa zajt hallottam. Kivilágítottam az ablakon, és láttam, hogy hat csíkos malac falatozik. Nem is azért osztottam meg a történteket, mert problémám lenne velük – tudom, hogy itt élnek –, inkább azért, hogy mások is tudjanak róla” – mondta a tulajdonos.

Barátságosnak tűnnek, de veszélyt is rejthetnek

A vadmalacok egyáltalán nem mutattak félelmet:

nem zavarta őket sem a lámpafény, sem az emberi hang, sőt, amikor a házigazda kinyitotta az ajtót, rövid időre ugyan elszaladtak, de azonnal visszatértek.

„Nagyon aranyosak, szinte kedvünk lett volna barátkozni velük. De tudni kell, hogy a közelben ott vannak a szüleik is” – figyelmeztetett a tulajdonos.

A felnőtt vaddisznók jelenléte azonban már komoly veszélyt hordoz, hiszen egy meglepett konda könnyen megtámadhatja a közelükbe kerülő kerékpárosokat vagy gyalogosokat.



Hatósági figyelem alatt a helyzet

A rendőrség és a vadásztársaság drónnal is ellenőrzi a nádasban élő állatokat. Megfigyeléseik szerint a vaddisznók nappal kör alakú fekvőhelyen pihennek, éjszaka viszont rendszeresen kijárnak táplálékért. A probléma megoldása azonban nem egyszerű: a sűrűn lakott üdülőövezetben nem lehet csak úgy kilőni az állatokat.

„Tudom, hogy ilyenkor rögtön jönnek a vélemények: van, aki szerint nekik van joguk itt lenni, más szerint irtani kellene őket. Én csak jelezni akartam, hogy a környéken legalább nyolc vaddisznó él. Az illetékesek tisztában vannak ezzel, de az eszközeik korlátozottak” – mondta a nyaraló tulajdonosa.

Több déli parti településen már engedélyt adtak ki a vaddisznók elejtésére. Fontos tudni, hogy ezt kizárólag hivatásos vadászok végezhetik, a rendőrség felügyelete mellett.

Forrás: sonline.hu

Indexkép: Pixabay