A tervek szerint az ország első nagy kapacitású sejtalapú üzemében akár ezer tonna élelmiszert is képesek lesznek majd előállítani. Az építtető cég tervei szerint 2025-ben tudják megkezdeni a nemzetközi értékesítést, amihez a pilot üzem nagyon fontos tapasztalatokkal járul majd hozzá – írja a prove.hu

laboratórium

Alacsony költségű, magzati szarvasmarhaszérum-mentes tenyésztési közeget alkalmaznak – fotó: pixbay.com

A globális élelmezési hálózat átalakítása szempontjából Kína megkerülhetetlen, ezért különösen lényeges, hogy a jövőt illetően a másfél milliárdos lakosságú ország milyen irányba tekint.

A CellX kísérleti üzeme Shanghaiban épül azzal a céllal, hogy a céget megfelelő tapasztalattal és információval lássa el annak érdekében, hogy 2025-ben megnövelt kapacitással elindulhasson a kereskedelmi forgalomba szánt termékek nagyüzemi gyártása.

A kínai biotech cég az üzem megépítésére júniusban 6,5 millió dolláros támogatást kapott, ezzel együtt pedig már 20 millió dollárra rúg az üzletbe fektetett tőke összege.

A sejtalapú húsgyártás testesíti meg a biztonságos, hatékony és fenntartható formáját a hústermelésnek. Olyan húskészítményt tudunk előállítani, ami ízletes és tápláló, ezzel kínálva egy jobb alternatívát a fogyasztóknak

– mondta Shuangshuang Chen, a CellX kutatási és fejlesztési vezetője.

A cég saját kultivációs eljárásának eredményeképpen – amely alacsony költségű, magzati szarvasmarhaszérum-mentes tenyésztési közeget alkalmaz – a CellX képes egy fontnyi (közel fél kilogramm) sejtalapú húst 100 dollár alatti áron előállítani. A cég tervei szerint a kereskedelmi forgalomba szánt termékek árai ennél lényegesen olcsóbbak lesznek.

Az üzem a tapasztalatszerzés mellett egyúttal az átláthatóságot is szolgálni kívánja: az érdeklődők itt megkóstolhatják majd a cég termékeit és ismereteket szerezhetnek a sejtalapú élelmiszergyártásról.

A CellX egyelőre csirke-, valamint disznóhúsalapú termékeket készít, többek között a Kínában őshonos fekete disznó sejtjeit felhasználva.

A több mint 40 főt számláló szakértői csapattal, beleértve a tengeren túlról érkező, nagynevű egyetemeken végzett visszatérőket is, a CellX eltökélt a technológiai fejlődés és a költségcsökkentés iránt, hogy az első kínai cégként szolgáltathasson sejtalapú húst a világ számára

– mondta Ziliang Yang, a CellX ügyvezetője.