A rendeletet, melynek célja a folyamatosan növekvő hulladékmennyiség kezelése, a belső piaci szabályok harmonizálása és a körforgásos gazdaság fellendítése, a képviselők 476 szavazattal, 129 ellenszavazattal és 24 tartózkodás mellett fogadták el – írja a közlemény.

műanyag

Az élelmiszerek csomagolásában lévő vegyi anyagok betiltása nagy győzelem az európai fogyasztók egészsége szempontjából – fotó: freepik.com

A csomagolóanyagok használatának csökkentése és bizonyos csomagolástípusok korlátozása

A Tanáccsal elvben egyeztetett szabályok általában véve korlátozzák a felhasznált csomagolóanyagok mennyiségét (2030-ig 5 százalékkal, 2035-ig 10 százalékkal, 2040-ig pedig 15 százalékkal), és a tagállamokat különösen a műanyag csomagolási hulladék mennyiségének csökkentésére kötelezik. A csomagolóanyagok szükségtelen használatát visszaszorítandó előírják, hogy a gyűjtő-, szállítási és e-kereskedelmi csomagolás esetében az üres tér aránya legfeljebb 50 százalék lehet. A gyártóknak és az importőröknek emellett gondoskodniuk kell arról is, hogy a csomagolás tömege és térfogata a lehető legkisebb legyen.

2030. január 1-jétől tilos lesz egyes egyszer használatos műanyag csomagolástípusokat alkalmazni. Ilyen például:

  • a feldolgozatlan friss gyümölcsök és zöldségek csomagolása,
  • a kávézókban és éttermekben felszolgált és elfogyasztott élelmiszerek és italok egyszer használatos műanyag csomagolása,
  • az egyesével csomagolt adagok (pl. fűszerek, szószok, kávékrémesítők, cukor) egyszer használatos csomagolása,
  • a szállodai piperecikkek egyszer használatos miniatűr csomagolása
  • és a nagyon könnyű (15 mikronnál vékonyabb) műanyag hordtasakok.

A káros egészségügyi hatások megelőzése érdekében a szabályok tiltják az úgynevezett „örök vegyi anyagok” (perfluor- és polifluor-alkil anyagok vagy PFA-anyagok) használatát az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő csomagolásban, amennyiben azok mennyisége meghalad egy bizonyos határértéket – olvasható a közleményben.

Ösuztönzik az újrafelhasználást és az újratöltést a fogyasztók körében

A javaslat 2030-ig konkrét újrafelhasználási célértékeket határoz meg az alkoholtartalmú és alkoholmentes italok (kivéve pl. a tej, a bor, az ízesített borászati termékek és a röviditalok) csomagolására, valamint a szállítási, fogyasztói és gyűjtőcsomagolásra. A tagállamok bizonyos feltételek mellett 5 évre mentességet adhatnak e követelmények alól.

Az italok és az elvitelre szánt ételek végső forgalmazóinak lehetővé kell tenniük a fogyasztók számára, hogy saját ételhordóikban és italtárolóikban vihessék haza a megvásárolt termékeket. Emellett törekedniük kell arra, hogy 2030-ig termékeik 10 százalékát valamelyik újrahasználható csomagolási formát alkalmazva kínálják.

csomagolás

Célértéket határoznak meg arra vonatkozóan, hogy a műanyag csomagolásnak legalább mennyi újrafeldolgozott anyagot kell tartalmaznia – fotó: freepik.com

Újrafeldolgozható csomagolás, jobb hulladékbegyűjtés és -újrafeldolgozás

Az új szabályok értelmében minden csomagolásnak (kivéve a könnyű fa, parafa, textil, gumi, kerámia, porcelán és viasz csomagolóanyagokat) újrafeldolgozhatónak kell lennie, és szigorú kritériumoknak kell megfelelnie.

A rendelkezések egyebek mellett célértéket határoznak meg arra vonatkozóan, hogy a műanyag csomagolásnak legalább mennyi újrafeldolgozott anyagot kell tartalmaznia, és arra, hogy a csomagolási hulladék mekkora hányadát kötelező újrafeldolgozni.

2029-ben az egyszer használatos (legfeljebb három literes) műanyag és fém italtárolóknak a 90 százalékát szelektíven kell majd gyűjteni (betétdíjas rendszer vagy más megoldás révén) – olvasható a közleményben.

A jogszabályért felelős EP-képviselő, Frédérique Ries (Renew, Belgium) így nyilatkozott:

„Az EU először határoz meg környezetvédelmi jogszabályban célokat a csomagolás csökkentésére, függetlenül a felhasznált anyagtól. Az új szabályok ösztönzik az innovációt, és mentességet biztosítanak a mikrovállalkozások számára. Az élelmiszerek csomagolásában lévő vegyi anyagok betiltása nagy győzelem az európai fogyasztók egészsége szempontjából. Minden ipari ágazatot, uniós országot és fogyasztót felszólítunk, hogy vegyék ki a részüket a felesleges csomagolás elleni küzdelemből.”

A Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia a javaslatot, mielőtt a rendelet hatályba lépne.