A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara egyedülálló agrár-innovációs beruházást valósított meg: a Vidékfejlesztési Program támogatásával és az egyetem saját forrásával összesen 2,2 milliárd forintból jött létre egy digitálisan vezérelt modellistálló és egy intelligens kert, a Smart Garden. A fejlesztést pénteken mutatták be hivatalosan, ahol a résztvevők egy kis bepillantást nyerhettek abba, hogyan nézhet ki a jövő mezőgazdasági oktatása és kutatása.
A Lucsony utcában kialakított 2800 négyzetméteres terület új életre kelt, erről beszélt a jelenlévőknek dr. Hanczné Lakatos Erika tanszékvezető. Mint mondta, a 40 darab magaságyásban klasszikus gyógy- és fűszernövényeket termesztenek, és minden ágyáshoz tartozik egy QR-kód is, amelynek beszkennelésével digitálisan elérhető az adott növény minden fontos információja. A kertet egy időjárás-állomás vezérli, amely automatikusan irányítja az öntözőrendszert is, míg a karbantartást robotfűnyírók végzik.
Fotó: Adorján András / Széchenyi István Egyetem
A kert hátuljában egy kisebb gyümölcsöst is kialakítottak, ahol nyolc gyümölcsfa és három sombokor kapott helyet. A termést az egyetem Élelmiszertudományi Tanszéke használja fel saját fejlesztésű tejtermékeik, például sajtjaik ízesítésére, ezzel is bővítve az intézmény élelmiszeripari portfólióját.
A projekt ékköve a közel 100 éves üvegház, amelyet komoly felújítás után sikerült újra használatba venni. Az egyik felében gyógynövény-feldolgozót és palántanevelő kutatói teret alakítottak ki, míg a másikban egy korszerű bemutatóterem, ún. „show room” kapott helyet. Itt okostévé és VR-szemüvegek segítségével akár télen is virtuálisan bejárható a kert – így a látogatók januárban is láthatják, hogyan virágzik például a levendula nyáron.
Fotó: Adorján András / Széchenyi István Egyetem
A fejlesztéshez saját mobilalkalmazás is készült: a Smart Garden applikáció, amely öt területre fókuszál – tejfeldolgozás, gyümölcsfeldolgozás, okoskert, komposztálás és analitikai vizsgálatok. A négy nyelven elérhető alkalmazás videókkal, 360 fokos VR-felvételekkel, valamint oktatási segédanyagokkal támogatja a hallgatók és érdeklődők tanulását, ismeretszerzését. Az alkalmazás használatával a látogatók lépésről lépésre haladhatnak a kertben, és megtudhatják, hogyan épül be a kert oktatási és kutatási tevékenységekbe.
Az okoskert és a hozzá kapcsolódó digitális infrastruktúra nemcsak az agrárhallgatók képzését emeli új szintre, hanem a szélesebb közönség számára is betekintést nyújt abba, hogyan lehet az agráriumban is hatékonyan alkalmazni a digitális technológiát. A fejlesztés hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok vonzóbbnak találják az agrárpályát, és a magyar mezőgazdaság egyre inkább a precíziós és fenntartható megoldások irányába mozduljon el.
Fotó: Adorján András / Széchenyi István Egyetem
A bemutatón kiosztott kétnyelvű (magyar-angol) kiadványok, a digitális applikáció és az interaktív VR-tartalmak mind azt a célt szolgálják, hogy a mezőgazdaság ne csupán múltidéző szakma legyen, hanem innovatív, jövőformáló hivatás.
Fotó: Adorján András / Széchenyi István Egyetem
Indexkép, fotók: Adorján András / Széchenyi István Egyetem