A nyári aszályos időszakok újra és újra feltárják a természet és az emberi történelem közös emlékeit – így történt ez idén is a tihanyi Belső-tónál. A hosszan tartó hőség és csapadékhiány következtében a tó vízszintje jelentősen csökkent, és a part menti sekély részek teljesen kiszáradtak. A visszahúzódott víz nyomán különös, kör alakú, kövekből rakott objektumok váltak láthatóvá a tómederben. A Tihanyi-félsziget belsejében fekvő, vulkanikus eredetű, zárt vízterű tó vízutánpótlása teljes egészében a csapadéktól függ, ezért vízszintje igen érzékeny az időjárási ingadozásokra. A most előbukkant kőszerkezetek közül a legnagyobb valószínűséggel úgynevezett „varsakutak”, azaz halcsapdák lehetnek.


A varsakutak működési elve egyszerű, de hatékony: a halakat egy sekély vízbe épített, kőfallal körbevett mélyedésbe terelték, ahol a víz hosszan megmaradt, így a halakat könnyebben lehetett begyűjteni. Ezek a szerkezetek különösen jól működtek a vízszint-ingadozásnak kitett sekély tavaknál, ahol a halászatot az évszakos változásokhoz kellett igazítani.

Felmerült azonban egy másik lehetőség is: elképzelhető, hogy ezek a kőgyűrűk nem halászati célt szolgáltak, hanem forrásfoglalások voltak. A Belső-tó medrében ugyanis több kisebb forrás található, melyek alacsony vízállás esetén jól kivehetők. A kőből rakott peremek segíthettek a tiszta víz összegyűjtésében, melyet akár állatok itatására, akár emberi fogyasztásra is használhattak. A pontos meghatározás azonban terepi régészeti és vízügyi vizsgálatokat igényelne.



A rejtélyes objektumok rámutatnak a klímaváltozás hatásaira is: a tartós hőhullámok, a csapadékszegény időszakok és az egyre intenzívebb párolgás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a sekély tavak, így a Belső-tó is, időről időre kiszáradjanak. Ez pedig nemcsak a látványban okoz változást, hanem komoly ökológiai következményekkel is jár, hiszen hatással van a halállományra, a vízi élővilágra és a tó ökológiai egyensúlyára.

Forrás: veol.hu

Indexkép: Facebook