A Belügyminisztérium közlése szerint idén nyáron is kiemelt figyelmet fordítanak a rászoruló gyermekek étkeztetésére – több mint 1,7 milliárd forintból 85 ezer gyermek részesül napi meleg ételben.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közleményben azt írta, a kormánynak nemcsak a tanítási időben, de a nyári szünetben is fontos, hogy a gyerekek akkor is megfelelő napi meleg ételhez jussanak, ha ezt a családjuk nem tudja nekik biztosítani. Közölte, 2010 óta a szociális gyermekétkeztetés forrásai több mint a négyszeresére emelkedtek.

A támogatás bármikor igényelhető, és a jogosultaknak akár másnaptól jár. Minden magyar gyerek számít. Egy gyerek se tehet arról, hogy gazdag vagy szegény családba születik – olvasható a közleményben.

menza

2010 óta a szociális gyermekétkeztetés forrásai több mint a négyszeresére emelkedtek – fotó: pexels.com

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek természetben nyújtott támogatása biztosan a gyerekekhez jut és az ő fejlődésüket szolgálja. A támogatás gyermekenként átlagosan több tízezer forintos megtakarítást jelent a családoknak, ami jelentős segítség számukra – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szünidei étkeztetés azért különösen fontos, mivel a szünidő alatt nincs iskola, így iskolai étkezés sincs. A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges.

A közlemény szerint a települési önkormányzat jegyzője minden jogosult családot írásban tájékoztat, a családsegítő szolgálatok pedig személyesen is segítenek az igénylés folyamatában.

A rászoruló szülők a nyári szünet során is bármikor benyújthatják kérelmüket, és a jogosultság megállapítását követően már másnaptól részesülhet gyermekük az ellátásban.

Az államtitkár ismertette, az étkeztetést a települések főként helyben fogyasztással szervezik meg, de lehetőség van elvitelre vagy kiszállításra is, amennyiben a körülmények ezt szükségessé teszik.

Országszerte 1938 településen nyújtanak segítséget a gyerekek étkeztetésében.

Forrás: MTI

Indexkép: pexels.com