Nagy hőség, kevés csapadék: az idei szezonban számos németországi térségben – különösen a homokos, gyenge víztartó talajokon – már megindult a kukorica betakarítása – igaz, silónak. A virágzás–szemképződés kritikus időszakában tetőző vízigényhez nem érkezett elég utánpótlás, így a növények sok helyen aszálystressz jeleit mutatják. A következmény: korábbi aratás, várható hozam- és minőségromlás.

Miért épp most „fárad el” a kukorica?

A kukorica vízigénye virágzás és szemtelítődés idején a legmagasabb, akár 6 l/m²/nap is lehet. A tartós hőség és csapadékhiány egyszerre növeli a párolgási veszteséget és lassítja a talaj feltöltődését – a gyomok pedig versenyelőnybe kerülnek. A C4-es fotoszintézis ugyan magas hőmérsékleten is hatékony CO₂-hasznosítást tesz lehetővé, ám  tartós vízhiányban ez az előny nem ellensúlyozza a terméskiesést.

Mit lát a termelő a táblán?

Az első intő jel a levélsodródás: a sztómák zárása miatt a levelek „fütyülnek”, ugyan reggel még kisimulhatnak, de napközben újra visszagörbülnek. Kritikusabb, amikor a levelek pergamenszerűvé válnak, színük fakul – ez már szövetelhalás. Gyakori az alacsonyabb szár, satnyább állomány, a csövek hiányos telítettsége, kisebb ezerszemtömeg. Az elhalt részeken könnyebben tör be a fuzárium és más kórokozók, tovább rontva a minőséget.

Szélsőséges aszályban – csőmentes, vagy jelentősen kiszáradt állományoknál – a kukorica silónak történő korábbi betakarítása mérsékelheti a veszteséget, hiszen még értékelhető takarmány lehet belőle.

Mi a megoldás?

Aszályra toleráns hibridek előnyt adhatnak, de technológiai oldalon is van mozgástér: a vetésidő optimalizálása, a talaj vízleadásának mérséklése (növénymaradvány-takarás, sekélyebb művelés, ahol indokolt), a gyomnyomás kordában tartása és a táblaszéli széltörés mind lassíthatja a vízvesztést. A takarmánybiztonság szempontjából silónál kulcskérdés a megfelelő szemroppantás és a precíz tömörítés, hogy a fermentáció gyorsan és oxigénszegényen induljon.

Kíméletlen realitás

A 2025-ös idényben a korai silózás sok helyen nem választás, hanem kényszer. A legkevesebb veszteséggel az jár, aki objektív mérésekre, a cső telítettségére és a zöld biomassza arányára alapozza a döntést. Így mérsékelhető a minőségromlás, és elkerülhető a túl száraz maradéknövény miatti tömöríthetőségi és romlási kockázat.

Forrás: Agrarheute

Indexkép: Pixabay