Szeptember 1-jétől gyökeresen átalakul a hazai palackvisszaváltási rendszer: a MOHU új, sávos kezelési díjrendszert vezet be, amely különböző összegeket biztosít a boltok mérete alapján:
- a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb boltok 11,50 forintot,
- a 200 és 400 négyzetméter közötti automatások 7,50 forintot,
- míg a 400 négyzetméter feletti boltok pedig 3,50 forintot kapnak minden palack után.
Ez a változtatás jelentősen javíthatja a kisboltok részvételi hajlandóságát a rendszerben.
A rendszer kiemelkedően teljesít
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. hivatalos tájékoztatót küldött ki a gyártói és kereskedői szövetségek részére, melyben részletezik a kezelési díjak módosítását. A dokumentum szerint az eddig érvényben lévő 5 forintos kézi és 7,5 forintos gépi visszaváltási díjak szeptembertől változnak. A változás célja az egyensúly helyreállítása a különböző méretű boltok között.
A jelenlegi módosítás hátterében az áll, hogy az elmúlt időszakban az új rendszer kiemelkedően teljesített: a nagyobb boltok naponta akár 10 ezer palackot is visszaváltanak, míg havonta országosan már 10 millió darabos mennyiséget regisztrálnak. Míg korábban a PET-palackok és alumíniumdobozok csupán harmada került szelektív gyűjtésbe, addig mára ez az arány lényegesen javult.
Szeptember 1-jétől gyökeresen átalakul a hazai palackvisszaváltási rendszer – fotó: pexels.com
A pozitív eredmények ellenére a jelenlegi rendszer aránytalanságokat is okozott. A mintegy 18 milliárd forintnyi kezelési díj több mint 80 százaléka a nagyobb üzleteknél realizálódott. Ezek a boltok nemcsak a visszaváltási díjból profitálnak, hanem abból is, hogy a visszajáró 50 forintokat a legtöbb vásárló náluk költi el. Ez a helyzet hátrányosan érinti a kisebb üzleteket, melyek kevesebb bevételhez jutottak, pedig fontos szerepet töltenek be a rendszer működésében.
A MOHU által megrendelt kutatás is alátámasztotta, hogy a kisebb boltok finanszírozása nem áll arányban a feladatokkal. A visszaváltási rendszer jelenleg körülbelül 1600 automatát üzemeltet mind kisebb, mind nagyobb üzletekben, illetve további 1800 boltban történik kézi visszaváltás. Az új rendszer célja, hogy ösztönözze az önkormányzatokat és magánvállalkozókat is saját visszaváltó pontok létrehozására.
A sávos díjszabás nem példa nélküli Európában
Több országban is bevett gyakorlat, hogy a boltok méretétől és forgalmától függően állapítják meg a visszaváltási díjakat. Az alacsonyabb forgalmú boltok magasabb díjazásban részesülnek, míg a nagyobb üzletek kevesebbet kapnak palackonként.
A sávos díjazás nem csupán a kisboltok számára lehet vonzó: „Ha az illető szervezet, társaság vagy akár (magánszemély) egyéni vállalkozó rendelkezik a megfelelő raktárhelyiséggel, ahol tudja tárolni a palackokat, és ki tudja fizetni a visszaváltási díjat. Nagyon leegyszerűsítve tulajdonképpen 50 000 forint készpénzre és egy raktárhelyiségre van szükség, hiszen miután a partner 1000 palackot visszaváltott, azok értékét megtérítette a visszaváltóknak, a Mohu rendszere a helyszínre küldi a mobil járművet, és visszatéríti a partnernek a kifizetett palackok árát, illetve az ehhez járó kezelési díjat havonta elszámolja a partnerrel. Kézi visszaváltás esetében a kezelési díj 11,50 forint, vagyis havonta 5000 db palack, doboz és üveg esetében ez 57 500 forint, 10 000 palack esetében 115 000 forint, és így tovább, ami akár nyugdíj-kiegészítésként is működhet egyéni vállalkozási formában, vagy egy kistelepülés társaságának, szervezetének, intézményének költségvetését is segítheti.”
A palackvisszaváltási rendszer egyik leggyakoribb kritikája az automaták működésével kapcsolatos
A MOHU szerint a hibák jelentős része a nem megfelelően takarított gépekre vezethető vissza. A koszos automaták miatt a 360 fokos vonalkód-leolvasók nem érzékelnek megfelelően, ami elakadást okoz, és így csak bizonyos szögből felismerhető a palack. A rendszer minden hibás működést rögzít, így a gyártók pontosan látják, hogy mely boltok nem végzik el a szükséges takarítást. A jövőben ezek alapján akár büntetést is kiszabhat a MOHU, ha bebizonyosodik, hogy a bolt hibájából akadt el a visszaváltási folyamat.
Indexkép: pexels.com