Az elmúlt hetekben országszerte ismét megszaporodtak a vadbalesetekről szóló hírek. A jelenség hátterében a vadak párzási időszaka áll, amikor az állatok viselkedése megváltozik, és gyakrabban kerülnek ki az utakra. A szakértők fokozott óvatosságra intik az autósokat, hiszen a balesetek anyagi és természeti károkat egyaránt okoznak.
A Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint
2023-ban több mint 7 ezer nagyvad pusztult el járművekkel való ütközés következtében.
Az esetek döntő többsége őzekkel történt (5600 eset), de közel 1100 szarvas és mintegy 300 vaddisznó is áldozatul esett. Emellett több mint 13 500 apróvad (nyúl, fácán, fogoly) is gépjárművek áldozata lett – ezeknél ugyan a járműkárok jellemzően kisebbek, de a veszteség a vadállományban így is jelentős.
A vadbalesetek száma folyamatosan nő
A hosszabb távú adatok azt mutatják, hogy húsz év alatt csaknem megduplázódott a vadbalesetek száma. A kedvezőtlen tendencia részben a vadállomány növekedésével, részben pedig a közúti forgalom erősödésével magyarázható.
Fotó: Shutterstock
A 2023-ban módosított vadgazdálkodási törvény szerint a vadásztársaságok felelőssége elsősorban akkor állapítható meg, ha a vad vadászat vagy hajtás közben kerül az útra, vagy ha a közelben (200 méteren belül) etetőt vagy itatót helyeztek ki. Gyorsforgalmi utakon viszont a pályakezelő köteles gondoskodni arról, hogy vad ne juthasson fel – ilyen baleset esetén tehát jellemzően a pályakezelő a felelős.
Biztosítás nélkül milliós kár hárulhat az autósokra
„A vadbalesetek zöme nem autópályán történik, és az esetek többségében az autósnak kell állnia a javítás költségeit”
– mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) elnöke. Hozzátette: az ilyen károk átlagos összege eléri a milliós nagyságrendet.
A kötelező gépjármű-biztosítás ilyen esetben nem nyújt védelmet, hiszen az csak a vétlen károsult kárát téríti meg. Megoldást a teljes körű casco biztosítás, illetve a kötelező mellé köthető vadkár-biztosítás jelenthet.
Azonban jelenleg a hazai gépjárműpark csupán ötödére kötöttek casco-t, és ezek közül sem mindegyik terjed ki vadütközésre. Az MNB adatai szerint 2025 második negyedévében 994 ezer autóra volt érvényes casco, miközben a KSH 5,2 millió forgalomban lévő járművet tart nyilván.
Mi a teendő vadbaleset után?
- A baleset helyszínén értesíteni kell a rendőrséget és az illetékes vadgazdálkodót.
- A kárt mielőbb be kell jelenteni a biztosítónak, a rendőrségi jegyzőkönyv csatolásával.
- A sérült vadat tilos megközelíteni, mert súlyos sérüléseket okozhat.
- Az elpusztult vad teteme a vadásztársaság tulajdona, elvitele lopásnak minősül.
A szakértők hangsúlyozzák: az ősz eleji időszakban különösen indokolt a fokozott figyelem az utakon, különösen hajnalban és alkonyatkor, amikor a vadak a legaktívabbak.
Forrás: FBAMSZ
Indexkép: Shutterstock