A súlyos szárazság miatt egyre több szerbiai szarvasmarha-tenyésztő kénytelen megválni állatállományának egy részétől – számolt be a Beta hírügynökség. A helyzet drámai: a kukoricaföldeken alig termett valami, a takarmányárak elszálltak, a támogatások pedig késnek. Egyes gazdák szerint a tejágazat összeomlás közeli helyzetbe került, ha nem történik azonnali beavatkozás.
Veszteségek és kényszerű döntések
Nikola Nikolić, a Knić községbeli Brnjica faluból arról számolt be, hogy a kisebb, hat–hét tehenes gazdaságok már megkezdték a jószágállomány „megtisztítását” – azaz eladását –, mert nem tudják biztosítani az állatok takarmányát a következő tavaszig. „Én is csak reménykedem, hogy meg tudom tartani a 30 tehenet és 17 üszőt, de lehet, hogy kénytelen leszek eladni egy részüket” – mondta.
Nikolić elmondása szerint 32 hektáron vetett kukoricát, ami mintegy 4 millió dinárjába került, ám az aszály miatt egyes táblákon „egy szem sem termett”.
A kukoricaszárat próbálja takarmányként hasznosítani, de az csak a túlélésre elég.
Emelkedő költségek, változatlan tejár
A Guberevac településen tehenészetet működtető Milija Palamarević is megszólalt: fejős teheneit mindenképpen meg akarja tartani, de szerinte a tejgyáraknak emelniük kellene a tej felvásárlási árát, ha elvárják, hogy a gazdák helyt tudjanak állni a megugrott takarmányköltségek mellett.
A Brestovac faluból származó Darko Pantelić szerint a jelenlegi helyzetben csak az segíthet, ha a mezőgazdasági minisztérium kifizeti végre az üszőnként megígért 100 ezer dináros támogatást.
Eközben tíz – többségében vajdasági – gazdaszervezet közösen követel 300 eurós hektáronkénti támogatást az illetékes minisztériumtól. Amennyiben ez nem valósul meg, tiltakozó megmozdulásokkal fenyegetnek.
Kihívásokkal teli ősz előtt
A szerbiai állattenyésztők helyzete jelenleg rendkívül bizonytalan: a takarmányhiány, a csapadékmentes nyár, az elszálló költségek és a késlekedő támogatások miatt sokan elveszíthetik megélhetésüket. A termelők szerint a helyzet kezelése már nem tűr halasztást, az állami szerepvállalás kulcsfontosságú lehet az ágazat túlélése szempontjából.
Forrás: Szabad Magyar Szó
Indexkép: Pixabay