Idén már tizenharmadik alkalommal hirdetik meg a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai forrást biztosít – jelentette be pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bértámogatást nyújtanak a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához, ezáltal elősegítve a korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzést. A nyári diákmunka programokban a konstrukció 2013-as indulása óta összesen 326 ezer diák vett részt, a kormány pedig összesen 34,4 milliárd forint összegű támogatást nyújtott foglalkoztatásukhoz – összegezte az államtitkár.
A fiatalkori inaktivitás csökkenése érdekében a kormány 2025. június 16-tól ismételten meghirdeti a Nyári diákmunka 2025 munkaerőpiaci programot.
A tizenharmadik alkalommal meghirdetett Nyári diákmunka program a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint 2024-től az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások számára biztosít támogatást a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok béréhez.
Bértámogatást nyújtanak a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához – fotó: pexels.com
A támogatás lehetőséget ad arra, hogy ezek a szervezetek a megnövekedett szezonális munkaerőigényük kielégítésére előnyben részesítsék a nappali tagozatos diákokat, egyetemi hallgatókat – ismertette az államtitkár.
A programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, nem állnak foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonyban, és regisztráltak a járási hivatal foglalkoztatási osztályán.
A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetén fejenként 261 600 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218 100 forint lehet.
A diákok regisztrációja 2025. június 16-tól lehetséges, míg a munkáltatók támogatási kérelmeiket a 2025. július 1. - augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő, határozott idejű foglalkoztatás vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz.
További részletes információk elérhetők a kormány foglalkoztatási portálján, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok munkatársainál – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Forrás: MTI
Indexkép: pexels.com