Sajnos manapság már nem létezik olyan, hogy kullancs szezon. A kullancsok egész évben itt vannak, és fenyegetnek bennünket. Ráadásul nem kell ehhez erdőbe, vagy mezőre menni, akár a saját kertünkben is ránk tudnak találni. A veszély pedig egyáltalán nem kicsi.

A kullancsok súlyos betegségeket terjeszthetnek, így veszélyesek ránk, és a háziállatainkra nézve is. A kutyák esetében akár az életükbe is kerülhet, ha rosszkor vannak rossz helyen, és megfertőzi őket a kullancs. De az emberek számára is nagyon veszélyes betegségeket terjeszthetenek. A legjobb védekezés pedig, ha kullancsokról van szó, a támadás. Ezt pedig folyamatosan szem előtt kell tartanunk, még a saját kertünkben is. De sokat tehetünk azért, hogy minél kevésbé érezzék magukat jól nálunk.

Amit az ellenségről tudni érdemes

A kullancsok vérszívó ektoparazita állatok. Főleg az emlősök vérszívói, de lárváik akár madarakat és hüllőket is megtámadhatnak. A kullancs petéjéből lárva kel ki, melynek még csak 6 lába van, és nem szaporodik. Több stádium után jutunk el a nimfákhoz, amelyeknek már 8 lábuk van, de még mindig nem szaporodnak. A kifejlett állat, vagy más néven imágó, szintén 8 lábú, de ez már ivarosan szaporodik.

kullancs kézben

A kullancs ellen mindig védekezni kell, amikor a szabadban vagyunk. Még a saját kertünkben is! Fotó: Pixabay

Hazánkban a leggyakrabban előforduló kullancs a közönséges kullancs, azonban a neve ne tévesszen meg minket, hiszen nagyon is veszélyes. Akár Lyme-kórt, vírusos agyhártyagyulladást és más fertőzéseket is terjeszthet. A betegségeket nem az állat okozza, hanem a bélrendszerében élő baktériumok, egysejtűek, vírusok, melyek a vérszívás során jutnak be a megtámadott szervezetbe.

Így támadnak a kullancsok

A kullancsok nagyon szeretik az elhanyagolt területeket, így a gazos, füves, erdős tájakon gyakran találkozhatunk velük, de még a vízpart sincs ellenükre. A hideg és a forró időjárást általában a föld alá bújva töltik, de mivel manapság a telek igen enyhék, így mind a négy évszakban igen aktívak a kullancsok. A kullancs a szájszervével sebet ejt a bőrön, rögzíti magát, és vért szív. Ez akár napokon keresztül is el tud tartani, majd amikor teleszívta magát, elengedi a bőrt és leesik.

Mivel érzéstelenítőt juttat a sebbe, nem olyan könnyű észre venni, hogy megtörtént a csípés. Azonban, miután távozott, a seb gyakran bedagadhat, begyulladhat, fájdalmassá válhat, és még enyhén nedvezhet is.

Általában csak úgy jövünk rá, hogy megcsípett egy kullancs, hogy meglátjuk magunkon. Ekkor ne kezdjük el rángatni, mert fejvesztve fog menekülni, vagyis bele tudjuk törni a fejét a bőrünkbe. Különösen ne nyomkodjuk, mert azzal még több fertőző anyagot juttat a testünkbe, hasonlóan ahhoz, hogy ha megpróbáljuk krémmel vagy zsírral bekenni. Ehelyett használjunk kifejezetten a kullancs eltávolítására szolgáló eszközt, és ha tehetjük, ne dobjuk ki a kullancsot, hanem vigyük el egy patikába, ahol meg tudják vizsgálni a fertőzöttségét.

Ezeket a betegségeket terjesztik leggyakrabban a kullancsok

1. A vírusos kullancs encephalitis magas lázzal, tarkómerevséggel, zavart állapottal jár. Ezért azonnali kórházi kezelésre van szüksége annak, aki a tüneteket mutatja. A betegséget megelőzhetjük oltással.

2. A Lyme-kórt a vöröses-feketés Ixodes ricinus hordozza. A csípés helyén jellegzetes gyűrű alakul ki. Tünetei a kiütések, ízületi fájdalmak, majd később a szívkárosodás. Védőoltás nincs ellene, így mindenképpen a védekezés az egyetlen megoldás.

3. A babéziózisnak hazánkban egyelőre kizárólag a kutyákat veszélyeztető formája terjedt el. A csípés után a kutya hirtelen súlyosan belázasodik. Elesett, kedvetlen, sőt, akár idegrendszeri problémák is jelentkezhetnek nála. Sokszor akár egy hét is eltelhet a csípés és a tünetek megjelenése között. Rövid időn belül a vizelete megsötétedhet, állapota pedig hamar súlyosbodik, míg sajnos akár az életébe is kerülhet. Ha a kutya hirtelen elesettnek tűnik, vagy ha kullancs volt benne, és megváltozik a viselkedése, azonnal forduljunk állatorvoshoz, mert akár órákon belül elveszíthetjük.

4. A tularémia, más néven nyúlpestis, a csípés helyén megjelenő fájdalmas bőrfekély képződésével jár együtt, de a nyirokcsomók is megnagyobbodnak. Akár tüdőgyulladással is járhat. Mivel nagyon fertőző, ezért be kell jelenteni a megbetegedést. Antibiotikummal jól gyógyítható, de kezelés nélkül akár végzetes is lehet. A betegségen való átesés általában védettséget ad a későbbiekre.

Tegyük kellemetlenné a kertet a kullancsok számára

Habár azt, hogy teljesen kullancsmentes legyen a kertünk, sajnos nem tudjuk garantálni, azért nagyon sokat tudunk tenni, hogy a lehető legkevesebb kullancs érezze magát komfortosan nálunk.

1. Ne hagyjuk a földön a faleveleket, gallyakat, mert az kiváló tanya lehet a kullancsok számára. De különféle farakásokat és egyéb lomokat se tároljunk, mert azok között is otthonra lelnek.

2. Ne hagyjuk nagyra nőni a füvet, mert a magas fűben nagyon jó búvóhelyet találnak maguknak, a rövid fű esetén viszont nincsenek védve a napfény elől, így ott nem szeretnek tartózkodni.

3. A nyestek, menyétek és egyéb rágcsálók sajnos gyakran hurcolják be a kertünkbe a kullancsokat, így próbáljunk meg olyan kerítést készíteni, ami megnehezíti ezeknek az állatoknak a bejutását. A kutyáink is kiváló segítséget nyújthatnak ebben.

4. Legyünk figyelmesek, és minden nap nézzük át magunkat és szeretteinket, ha a szabadban jártunk. Az is fontos, hogy ha hosszabb ideig tartózkodunk a szabadban, különösen, ha magas fűben, gazban járunk, esetleg erdőben kirándulunk, mindig hosszú szárú nadrágot viseljünk. A nadrág szárát tűrjük be hosszú szárú zokniba, hogy ne legyen nyílás, amelyen keresztül a kullancs el tudja érni a bőrünket. Használjunk kullancsriasztó szereket, de mindig olvassuk el, melyik mennyi ideig hatásos, és kellő időben gondoskodjunk az újabb adag védelemről.

kullancs

A rendezett kertet nem kedvelik a kullancsok. Fotó: Pixabay

Ne csak magunkat, a kutyáinkat és cicáinkat is védjük. Nagyon fontos, hogy csakis állatorvosok által ajánlott, és kifejezetten az adott állat számára kifejlesztett szereket használjunk! Soha ne használjunk kutyára macskának ajánlott, és macskára kutyának ajánlott szereket, mert ez akár halált is okozhat!

Minden esetben tartsuk be a használati utasítást a különféle cseppek, spray-k, tabletták vagy nyakörvek esetében és vegyük figyelembe, hogy hány hét, vagy hónap után válik hatástalanná az adott szer, és kell megismételni a védekezést. Arra is figyelni kell, hogy a hosszú, összetapadt szőr, de akár a fürdőzés, vagy a sok eső is hatástalaníthatja a védelmet. Hiába védjük az állatainkat, rendszeresen vizsgáljuk meg őket, ügyelve a lábak, a lábujjak, a fej, a nyak és a fül környékére.

Kullancsoktól mentes kertet kívánunk!