A fátyolkák, ezek a törékeny megjelenésű, élénk színekben pompázó rovarok nem csupán szépek, hanem rendkívül hasznosak is a mezőgazdaság és a házikert szempontjából. Bár kifejlett korukban békések, lárvaként vérbeli ragadozók, ezért a biológiai védekezés egyik természetes alappilléreként is számontarthatók. A kímélet és tudatos védelem tehát nemcsak indokolt, hanem kifejezetten ajánlott.

A fátyolkák (Chrysopidae család) könnyed, finom testfelépítésű rovarok, legismertebb fajuk a zöld fátyolka (Chrysoperla carnea). Az imágók – vagyis kifejlett egyedek – zöld színűek, aranyszínű szemekkel és áttetsző, finom erezetű szárnyakkal rendelkeznek. A lárvákat a köznyelvben „levéltetű-oroszlánoknak” is nevezik: apró, de igen hatékony kis ragadozók, amelyek ránézésre szinte már „rovaraligátorokként” is megállják a helyüket.

A kifejlett fátyolka testhossza 1–2 cm, színe élénkzöld, szemei aranysárgák, két pár hálószerű szárnyát sátorszerűen tartja pihenéskor. A lárvák hosszúkás, mozgékony testűek, amely enyhén görbült és jól fejlett pofával rendelkezik – ezt használják zsákmány megragadására, rágására, szívására. Hosszuk 5–8 mm közé esik. A peték vékony, fonalszerű szárra kerülnek, ezek a „szárvégre” rakott tojások fontos szerepet játszanak abban, hogy a frissen kelt lárvák ne falják fel egymást.

fátyolka

Zöld fátyolka (Chrysoperla carnea) – fotó: commons.wikimedia.org

A fátyolkák több fejlődési fázison mennek keresztül. Tavasszal és nyáron párzanak, különleges, rezgő hangokkal kommunikálva egymással. A nőstények a növények leveleinek fonákjára helyezik tojásaikat – közel a potenciális zsákmányhoz, például levéltetűtelepekhez. A lárvák három vedlésen mennek keresztül, és eközben kifejezetten agresszív ragadozók. A pupaállapot után kelnek ki az imágók, melyek páncélos bábállapotban fejlődnek ki. Sok faj kifejlett állapotban is képes áttelelni, de ez a tulajdonság fajtól és éghajlati viszonyoktól is függ.

Lárvaként a fátyolkák kifejezetten hatékony kártevőirtók: elsődleges zsákmányuk a levéltetű, de megtámadják a tripszeket, takácsatkákat, fehérlégy-lárvákat, kis hernyókat, liszteskéket és más puhatestű rovarokat is. Egyetlen lárva naponta akár több tucat kártevőt is elpusztíthat, így természetes megoldást jelent a növényvédelemben. A fajta és a táplálék mennyisége befolyásolja a fogyasztási intenzitást.

A kifejlett fátyolkák jellemzően virágporral, nektárral és mézharmattal táplálkoznak, ezáltal beporzási funkciót is betöltenek. Ez különösen előnyös az ökológiai gazdálkodásban, ahol nemcsak a ragadozó lárvák végeznek kártevőirtást, hanem a felnőtt egyedek is hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához. Egyes fajok kifejlett példányai szintén ragadozók lehetnek, de ez kevésbé gyakori.

Ahhoz, hogy a fátyolkák megtelepedjenek és hosszú távon fennmaradjanak a kertben, érdemes olyan növényeket telepíteni, amelyek vonzzák őket. Ilyenek például a facélia (Phacelia), kömény, kapor, koriander, édeskömény, valamint a levendula, cickafark, izsóp, oregánó és kakukkfű. Szintén hasznosak a hosszú virágzási idejű egynyári és évelő fajok, mint a nefelejcsfélék, alyssum, borágó, vörös here, cosmos vagy napraforgó.

A természetes élőhely kialakításához érdemes biodiverz növényállományt és réteges ültetést alkalmazni, sok évelő beépítésével. A sötét, védett helyek, levél- és tőzegkupacok áttelelési lehetőséget nyújtanak. Egy nedves, sekély vízfolt – kövekkel, sziklákkal kiegészítve – szintén elősegíti a fátyolkák megtelepedését. Fontos azonban kerülni a széles hatásspektrumú rovarirtókat, mivel ezek a fátyolkákra is végzetesek lehetnek.

A fátyolkák az ökológiai kertészet megbecsült szereplői: lárvaként hatékony kártevőirtók, kifejlett egyedként pedig hasznos beporzók. Egy kis odafigyeléssel és a megfelelő növények telepítésével hosszú távon biztosíthatjuk jelenlétüket kertünkben, így természetes módon csökkenthetjük a vegyszerhasználatot, miközben elősegítjük a biológiai sokféleség megőrzését.

Forrás: greendex.hu

Indexkép: pexels.com