Exkluzív interjút adott Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa. A "műtrágyakirály" a mai nap fejleményei után reagált, mint azt elmondta, megfontolták korábbi döntésüket, és mégsem zárják be a műtrágyagyárat.

Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa az RTL Híradónak nyilatkozott arról, hogy részlegesen mégis megmaradhat a termelés a péti műtrágyagyárban, és a dolgozóktól sem fognak megválni.

Bige László helyesbített – MTI/Bodnár Boglárka

Bige László helyesbítette korábbi nyilatkozatát – fotó: MTI/Bodnár Boglárka

"A szén-dioxid-kvóta adója az ok, amiért ezt a döntést hoztuk. Ez ténylegesen arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének"

– foglalta össze a Híradónak Bige László, hogy mi történik az üzem körül. Ezután hozzátette: átgondolták, és nem fogják a termelést véglegesen megszüntetni a Nitrogénműveknél, hanem küzdeni fognak érte. Alkalmazottaktól sem fognak megválni.


A "műtrágyakirály" kilátásba helyezte, hogy minden fronton lobbizni, és ha szükséges perelni fognak - akár uniós szinten is -, hogy megszüntessék, a meglátásuk szerint problémás hazai szabályozást. Bige szerint ugyanis nem egységes a széndioxid-kvóta ingyenes kiosztása, illetve a műtrágya eladása után is kivetett adó is ellehetetleníti a gyártást.

Előzmények, amelyek felkorbácsolták a kedélyeket

November 14-én reggel robbant a hír, miszerint a Nitrogénművek az üzleti környezet drasztikus romlása miatt befejezi a gyártói tevékenységét.

Az elnök-vezérigazgató- és egyben a vállalat tulajdonosa döntésüket azzal indokolta, hogy az idei évre – visszamenőleg is – bevezetett 40 euró/t adó hatására a műtrágya szerinte eladhatatlanná vált.