December 31-én sok helyen határnapnak számít. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egy része és a nyugdíjbiztosítások esetén szintén fontos dátum esedékes vasárnap - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

80 ezer felmondás

A szervezet az MTI-vel közölte, hogy a piaci becslések szerint közel 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel az év végén lejáró kötelező biztosítását december elsejéig. Ezeknek a személyeknek december 31-én van lehetőségük új biztosítási szerződést kötniük. Az autósok nagy része a november végi felmondással egy időben már intézkedett a 2024-es biztosításáról, ennek ellenére több ezer szerződő erre csupán decemberben kerít sort.

Új biztosítás kötése

Aki elmulasztja az új szerződés megkötését, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel rengeteg kockázatot vállal, hiszen kár esetén, saját zsebből kell fizetnie a kártérítést. Emellett a díj többszörösét kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - emelte ki az FBAMSZ.

A szervezet gépjárműszekciójának elnöke, Papp Lajos kihangsúlyozta, hogy azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik már intézkedtek az új szerződésről, azonban arról nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díj megfizetése

Az első részlet megfizetésére 2024. február 29-ig van lehetőség, aki azonban a saját biztosítójánál maradt, annak a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendeznie a biztosítási díjat.

Biztosítás hiányában saját zsebből kell fizetni a károkat - fotó: pexels.com

Nyugdíjbiztosítás

A szövetség jelezte, hogy az utóbbi hetekben 7-9 ezre köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a 2023-as évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében. Az adójóváírás azonban kizárólag akkor igényelhető, amennyiben a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.