A japán földművelésügyi, erdészeti és halászati minisztérium szerint az import ilyesfajta korlátozásának célja, hogy megvédje a japán szarvasmarha-tenyésztőket a behozatal gyors növekedésétől – írja a Syngenta blog.
De az is lehet, hogy Tokió lépésében az is közrejátszott, hogy Donald Trump az első elnöki lépésével kivonta az Egyesült Államokat a Trans-Pacific Partnership nevű nemzetközi szabadkereskedelmi egyezményből, amelynek az USA mellett Japán, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és még hat másik ázsiai és latin-amerikai ország is része lett volna. A többi résztvevő arról tárgyal, hogy létrehozzák az övezetet az Egyesült Államok nélkül.
Az ausztráliai marhahúságazat nagy előnyhöz juthat az amerikaihoz képest – fotó: Shutterstock
Angus Brown ausztrál marhahúspiaci elemző elmondta, hogy az importkorlátozási mechanizmus csak olyan országokra vonatkozik, amelyek nem rendelkeznek kereskedelmi megállapodásokkal Japánnal.
Ausztrália és Japán viszont már 2015-ben kötött kereskedelmi megállapodást, amely értelmében az ausztrál fagyasztott marhahús vámtarifája 27,2 százalékos, míg elemzők szerint az amerikai termékre 50 százalékos vám vár.