Ezt Andréka Tamás, az Agrárminisztérium államtitkára jelentette be a Portfolio Csoport Agrárium 2024 Konferenciáján Kecskeméten – írja az Agrárszektor.

Az államtitkár az új törvénycsomag kapcsán elmondta: azzal az a céljuk, hogy erősítsék a mezőgazdasági termelők alkupozícióját, érdekérvényesítő képességüket, ugyanis jelenleg a legtöbb esetben az ellátási láncban felettük álló feldolgozók, felvásárlók és kereskedők helyzete e tekintetben sokkal jobb. Emellett általános cél az eredmények és kockázatok arányosabb megosztása is az ellátási lánc szereplői között, ennek érdekében a már meglevő elemeken felül továbbiak elfogadását tervezik a termelők védelmében. A törvénymódosítási csomag további céljaként említette az államtitkára termelők horizontális együttműködése mellett a vertikális integráció megerősítését is.

Az Agrárszektor cikke szerint Andréka Tamás kifejtette: a csomag négy pilléren nyugszik – ezek a kockázatmegosztási rendelkezések alkalmazása a szerződésekben, a termeltetői együttműködés, a késedelmes fizetések szankciója és amennyiben szükséges, a tevékenységtől való eltiltás.


Az államtitkár a késedelmes kifizetések szankciója kapcsán elmondta, hogy eddig is 30 napos fizetési határidőt írtak elő a vonatkozó jogszabályok, azonban késedelmes fizetés esetén a felek csak bíróság előtt érvényesíthették jogos igényüket. A törvénycsomag azonban lehetővé tenné a 30 napos határidő be nem tartása azonnali szankcionálását. Az elképzelések szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szabhatna ki ágazatfelügyeleti bírságot, amelynek mértéke a meg nem fizetett ellenérték 10%-a, de legalább 1 millió forint lenne. Azoknak a kereskedelmi vállalatoknak a tulajdonosait, illetve vezető tisztségviselőit pedig, amelyek a termelőktől kapott áru ellenértékét nemcsak, hogy nem fizették meg, hanem ennek a fedezetét is elvonták az esetleges felszámolás, vagy végelszámolás megkezdése előtt, eltiltanák a további nagykereskedelmi, vagy feldolgozó tevékenységtől.

A törvénymódosító csomagot április 2-án tervezik benyújtani az Országgyűlésnek, s jövőre remélhetőleg valamennyi rendelkezése hatályba léphet.

Indexkép: Pixabay