Vasárnapi döntés: legkorábban 2 hónap múlva jöhet a pénz!

Johannes Hahn, költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót. A tanácsnak most egy hónapja van arra, hogy minősített többséggel döntsön a bizottság által javasolt intézkedések elfogadásáról. Ez az időszak kivételes körülmények között legfeljebb további két hónappal meghosszabbítható. A testület sajtóközleménye szerint, Magyarország vállalta, hogy november 19-ig teljes körűen tájékoztatja a bizottságot a kulcsfontosságú végrehajtási lépések teljesítéséről.

Ha elfogadják a bizottság által javasolt intézkedéseket, akkor 3000 milliárd forint nem érkezik meg majd a magyar költségvetésbe.

Hahn uniós biztos elmondta: a bizottság egyhangú döntést hozott a Magyarországgal kapcsolatos jogállamisági eljárás következő lépéséről. "Ez az első olyan ügy, amely unió pénzügyi érdekeinek védelmét célozza" - jelentette ki. "A mai határozat egyértelműen bizonyítja, hogy a bizottság eltökélt az uniós költségvetés védelmében, és hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk e fontos cél érdekében"- tette hozzá.

Navracsics: hétfőn benyújtjuk a jogszabály-módosítások első csomagját

A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Jogsértések, kockázatok

Hahn biztos azt is kifejtette: a bizottság alaposan értékelte a magyar választ, különösen azt vizsgálva, hogy a korrekciós intézkedések megfelelően kezelik-e a testület eredeti megállapításait. Ahhoz, hogy az intézkedések megfelelőnek minősüljenek, meg kell szüntetni a jogállamiság elveinek megsértését és/vagy az EU pénzügyi érdekeit, és az uniós költségvetést fenyegető kockázatokat. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a javasolt korrekciós intézkedések elvileg képesek lennének kezelni a szóban forgó problémákat, amennyiben azokat megfelelően részletezik a vonatkozó jogszabályokban és szabályokban, és ennek megfelelően hajtják végre. A kulcsfontosságú végrehajtási lépések teljesítéséig azonban, a bizottság úgy véli, hogy a jelenlegi szakaszban továbbra is fennáll a költségvetést érintő kockázat - jelentette ki Johannes Hahn.

"A költségvetés számára ebben a szakaszban továbbra is fennáll a kockázat, ezért nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy az uniós költségvetés védett"

- tette hozzá. A bizottsági javaslatról az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanácsi formáció, az ECOFIN hivatott dönteni többségi szavazással. "Addig is a bizottság figyelemmel kíséri a helyzetet, és folyamatosan tájékoztatja a tanácsot minden olyan lényeges elemről, amely hatással lehet a jelenlegi értékelésére"- olvasható a bizottság sajtóközleményében.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az Európai Bizottság döntéseiről 2022. szeptember 18-án. Kép: MTI/Lakatos Péter

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az Európai Bizottság döntéseiről 2022. szeptember 18-án. Kép: MTI/Lakatos Péter

Meg nem kapott EU-s pénzek káosza

Az átlagember csak kapkodja a fejét a hírekben naponta szereplő - általában gigantikus, ezermilliárdos - összegek hallatán, melyek ilyen vagy olyan jogcímeken járnak Magyarországnak, de ilyen vagy olyan problémák miatt nem érkeznek meg,

A hétköznapi ésszel és pénzügyi jártasság híján többnyire felfoghatatlan és értelmezhetetlen nagyságú összegek mellé általában valamiféle fenyegetően közeli határidő, avagy lejárati dátum is párosul, melynek elmúltával már nem leszünk jogosultak az adott összegre, örökre elesünk tőle, vagy legalábbis a nagy részétől.

A mostani összeállításunkban arra teszünk kísérletet, hogy egyfajta listát készítsünk a nekünk szánt/járó EU-s pénzekről, támogatásokról, és mindenféle egyéb jogcímen meghatározott anyagi forrásokról. Ezeket a forrásokat, juttatásokat és még számtalan egyéb néven nevezett, de alapvetően euró-bankókban elszámolt vagyonelemeket végletesen és szakszerűtlenül a "pénz", illetve "euro" fogalomra egyszerűsítve soroljuk fel.

Arra csak címszavakban térünk ki, hogy az adott összeg miért lett visszatartva, lemondva, zárolva, megvonva vagy egyéb jogcímen nem kifizetve nekünk, de ha a dolog még nem dőlt el, a vonatkozó határidőket igyekszünk felsorolni. Azt is mindig jelezzük, ha nem nekünk járó kifizetésről, hanem hitellehetőségről van szó, legyen bár az még oly kedvezményes akár. A felsorolásunk sorrendje nem fontossági sorrend.

Több, mint 12 milliárd euró érkezhet mezőgazdasági támogatásokra és vidékfejlesztésre.

Több, mint 12 milliárd euró érkezhet mezőgazdasági támogatásokra és vidékfejlesztésre. Kép: Pexels

1. Milyen jogcímen járna: a 2014-2020-as ciklus költségvetésből járó kohéziós támogatásnak még el nem számolt támogatásai

Melyik időszakra szól a pénz?

2014-2020

Mi veszélyezteti?

A Magyarország ellen esetlegesen meghozható szankciók, büntetések, elmarasztaló ítéletek, stb.

2. Milyen jogcímen járna: 2021-2027-es költségvetésből járó kohéziós támogatás

Melyik időszakra szól a pénz?

A 2021-2027 időszakra.

Mennyi pénzről van szó?

  • 2018-as áron 1074,3 milliárd eurós keretköltségvetésből hét év alatt 336,4 milliárd eurót szán az EU az elmaradott helyzetben lévő térségek térítésmentes támogatására, ebből hét évre az infostart információi szerint 30,8 milliárd euró (mai áron 11 ezer milliárd forint) címzettje Magyarország.

  • A 24.hu ennél több pénzről tud, adataik szerint "Magyarország az eredeti menetrend alapján összesen mintegy 43 milliárd euró támogatásra számíthat". Ebből 13,6 milliárd euró regionális fejlesztésekre, 5,5 milliárd euró a foglalkoztatási és oktatási lehetőségek fejlesztésére és a szegénység veszélyének leginkább kitett emberek helyzetének javítására érkezhet, 3,4 milliárd euró pedig a transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztésére, és az energetikához és közlekedéshez kapcsolódó környezetvédelmi beruházásokra. Több, mint 12 milliárd euró érkezhet mezőgazdasági támogatásokra és vidékfejlesztésre

A Reuters szerdai cikkében utalt arra, hogy a korrupciós aggodalmak miatt blokkolt mintegy 6 milliárd euró blokkolva is maradhat.

A Reuters szerdai cikkében utalt arra, hogy a korrupciós aggodalmak miatt blokkolt mintegy 6 milliárd euró blokkolva is maradhat. Kép: Pexels

Miért nem jön, mi veszélyezteti?

  • Még nem írták alá az ehhez szükséges partnerségi megállapodást, el kell fogadtatni az Európai Bizottsággal az olyan pénzfelhasználási feltételeket, mint az intézményi keret a keretrendszerek a szabályozásra, engedélyeztetésre, ellenőrzésre, nyomon követésre, és így tovább.

  • Ha a feltételességi eljárás végén úgy ítéli meg a helyzetet az EB, pénzügyi szankciót szabhat ki, csökkentve ezzel az összeget.

  • Az Európai Bizottság április végén megindított jogállamisági mechanizmus Magyarországgal szemben.

  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlamentben tartott éves politikai beszédében kijelentette, hogy befagyasztja a demokráciát károsító tagok finanszírozását, és kiemelte a korrupciót.

  • A Reuters értesülései szerint uniós tisztségviselők elmondták, hogy az ügyvezető vasárnap az EU 2021-27-es költségvetéséből Magyarország számára elkülönített 22,5 milliárd euró (9,1 ezer milliárd forint) kohéziós forrás 70 százalékának felfüggesztése várható. A szóban forgó pontos összeg nem derült ki.

Van-e valamilyen határidő?

  • Amennyiben a tárgyév végéig nem sikerül az adminisztrációt lezárni, véglegesítve a nemzeti operatív programokat, az adott évi pénzügyi keret összegét elbukhatjuk, mivel az arányosan csökken.

3. Milyen jogcímen járna: Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz (RRF)

Mennyi pénzről van szó?

  • A vissza nem térítendő (nem hitel) összege az infostart adatai szerint: 6,7 milliárd euró, a 24.hu szerint mintegy 7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás.

  • Hitel jellegű lehetőség: 9 milliárd eurót meghaladó hitelkeret (Az első körben nem kértük, nemrég levélben mégis, méghozzá az ukrajnai menekültválság rendkívüli terheire hivatkozva a teljes hitelkeretet.)

  • A portfolio.hu információi szerint az eredetileg 7,2 milliárd eurós összeget 5,8 milliárdra csökkentették, miután az Európai Bizottság hozzáigazította a 2020-2022-es magyar növekedési adatokhoz (Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a héten egy előadásában megerősítette az összeget).

A kormány az előző ciklusban többnyire gyorsan le akarta hívni az uniós pénzeket és 100 százalékos támogatási előlegfizetést kértek, úgy is, ha csak évekkel később valósul meg az adott beruházás.

A kormány az előző ciklusban többnyire gyorsan le akarta hívni az uniós pénzeket és 100 százalékos támogatási előlegfizetést kértek, úgy is, ha csak évekkel később valósul meg az adott beruházás. Kép: Pexels

Miért nem jön?

  • Brüsszel nem hagyta jóvá a magyar felhasználási terveket, csúszik a nemzeti reformprogram bizottsági jóváhagyása.

Van-e valamilyen határidő?

  • A Reuters szerdai cikkében utalt arra, hogy a korrupciós aggodalmak miatt blokkolt mintegy 6 milliárd euró blokkolva is maradhat.

  • Ha 2022 év végéig nem lesz megállapodás, akkor az összeg 70 százaléka elveszik, és erről legkésőbb szeptember 30-ig meg kellene egyezni, ha nem sikerül, ott véget is érhet ez a történet.

4. Milyen jogcímen járna: A Covid-járvány hatásainak enyhítésére elfogadott többlettámogatás (ReactEU)

Mennyi pénzről van szó?

5. Milyen jogcímen járna:  Agrárpénzek

Miért nem jön?

A közös agrárpolitika (KAP) kialakításának csúszása miatt csak 2023-ban indulnak az új programok, 2021 és 2022 átmeneti év, így egyelőre úgy tudni, hogy majd menetrendszerűen érkezik a pénz.

Mi történt eddig, amikor nem kaptunk meg valamilyen forrást?

A 24.hu megállapítása szerint a kormány eddig jellemzően mindig túltervezett, 110 százalékra állították be az uniós támogatások lehívását, így a megvonások, a támogatások átcsoportosítása után sem vesztették el a pénzt. A szabálytalan projektet így viszont nem a közös uniós költségvetésből finanszírozták, hanem a magyar adófizetők pénzéből, ezeket egyszerűen kivették az uniós támogatású projektek közül.

A kormány az előző ciklusban többnyire gyorsan le akarta hívni az uniós pénzeket és 100 százalékos támogatási előlegfizetést kértek, vagyis azt, hogy az unió azonnal utalja a támogatásokat a kivitelezőknek, úgy is, ha csak évekkel később valósul meg az adott beruházás. Az Európai Bizottság ezt ugyan nem tette meg, de a kormány viszont erre válaszul a magyar költségvetésből utalta el az előlegeket.

Történt-e már teljes forrásmegvonás valaha?

Igen, 2012-ben fél évre befagyasztották a forrásokat a stabilitási növekedési paktumban előírt költségvetési fegyelem be nem tartása miatt - írta a 24.hu.

(Forrás: Infostart, 24, Reuters, portfolio.hu, MTI Képek: Unsplash)