Igaz, hogy nap mint nap egyre nehezebb pályán lavíroznak a mezőgazdasági termelők, hogy legalább a következő pár hónapra, évre biztosítani tudják a megélhetésüket, de sajnos azok a folyamatok, amelyek hosszú távon írják át a gazdálkodást, a piaci gondoktól függetlenül is zajlanak és hatnak mindenkire.

Cikkünkben arra szeretnénk rávilágítani, hogy az éghajlatváltozás, ami egyébként csak egyik következménye a pazarló társadalmi-gazdasági berendezkedésnek, hogyan forgatja fel fenekestől a mindennapjainkat és a mezőgazdasági termelést. Az alább megfogalmazott gondolatokat Stumpf-Biró Balázs, összeomláskutató (Cassandra Program, Pannon Egyetem) osztotta meg velünk az Agtech SUMMIT-on, illetve a vele készült interjú során.

Stump-Biró Balázs, összeomláskutató

Great Acceleration – szédületes tempóban "fejlődünk(?)"

A "nagy gyorsulás" (great acceleration) korát éljük: exponenciálisan nő az erőforrások (megújuló és nem megújuló egyaránt) felhasználása.

A megújuló természeti erőforrások (levegő, víz, talaj, növények, állatok) alkotják a biológiai élet alapját, és igaz ugyan, hogy megújulnak, de ha ezeket az erőforrásokat gyorsabban fogyasztjuk, mint ahogyan megújulni képesek, akkor nem fenntartható a folyamat – mondta ​​Stumpf-Biró Balázs az Agtech SUMMIT-on tartott előadásában. Sajnos ebben a fázisban vagyunk, az erőforrások kimerülése – legyen szó a megújulókról vagy nem megújulókról – pedig nem olyasvalami, ami a távoli jövőből fenyeget minket, hanem a mindennapi életünk részévé válik: brutális mértékben romlik a talaj minősége, kevés a víz és drága az üzemanyag, hogy csak néhány példát említsünk.

A rendszerszintű problémák kiváltó oka pedig a folyamatos növekedést erőltető ipari civilizáció.

Elképesztően kevés vízzel gazdálkodhatunk

Az ENSZ szerint 2030 környékén a globális vízigény átlépi az elérhető készleteket. 2025 környékére a világ népességének körülbelül fele hosszabb rövidebb időre vízhiányos területeken fog élni.

A Földön lévő víz 97,5 százaléka ugyanis sós. A fennmaradó 2,5 százaléknyi víz 79 százaléka fagyott állapotban, 20 százaléka pedig mélyen a talajban van, nem hozzáférhető. Egy százaléknyi víz az, ami rendelkezésünkre áll, de ennek jó része is vagy a talajban van oldott állapotban, vagy a levegőben vízpára formájában vagy az élőlények szervezetében. A társadalmakat viszont óriási, és ami még nagyobb gond, folyamatosan növekvő vízhasználat jellemzi: ebben a fél évszázadban közel 60 százalékkal nő a vízigény. A legnagyobb vízigényű ágazat pedig a mezőgazdaság.

Még több mezőgazdasági területre lenne szükség. Mégis honnan?

A lakható szárazföldi területek felét használjuk ma mezőgazdasági termelésre. Miközben folyamatosan nő az emberi populáció, az elérhető termőföldek aránya csökken, a talajdegradáció pedig olyan mértéket fog elérni hamarosan, amire újra csak erdőirtással fognak válaszolni a világ államai. Ami azért megdöbbentő lépés, mert

a mezőgazdasági területek 77 százalékát közvetve vagy közvetlenül állattenyésztési célokra használjuk, de ez a terület az emberi populáció számára szükséges kalóriának mindössze a 18 százalékát adja.

A művelésbe vont területeknek a 23 százalékát használjuk olyan növények termesztésére, amelyeket közvetlenül elfogyasztunk, a bevitt kalória 82 százaléka pedig erről a területről származik.

A mezőgazdasági területek növelése (amely a fenti arányok alapján nem is volna feltétlenül szükséges) hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan pusztulnak az élőhelyek és a fajok. (Ez a mezőgazdasági területeken többek között abban nyilvánul meg, hogy kevesebb a természetes ellenségük a kártevőknek, például az idei évben óriási károkat okozó mezei pocoknak – szerk.)

aszály

Ebben a fél évszázadban közel 60 százalékkal nő a vízigény. A legnagyobb vízigényű ágazat pedig a mezőgazdaság – Fotó: Shutterstock

Már közel két bolygónyi megújuló erőforrást használunk fel

"A megújuló természeti erőforrások kiaknázását olyan ütemben csináljuk, hogy 1971 óta nem a kamatokból élünk, hanem a tőkét éljük fel. Lassan kétbolygónyi erőforrást használnunk fel" – jelentette ki a Stumpf-Biró Balázs.

A nem megújuló energiaforrások kapcsán pedig teljesen más a képlet, azok természetükből adódóan emberi idő léptékkel mérve nem újulnak meg, attól függetlenül, hogy milyen ütemben használjuk fel őket. Viszont a kiaknázásuk olyan mértékű gazdasági növekedést tett lehetővé, amely egy természetellenesen gyorsuló, növekedő pályán tartja a világot, egészen addig, amíg össze nem omlik a GDP-növekedés hajszolására berendezkedett globális rendszer.

Az energia megszerzéséhez szükséges energia, avagy lassan többe kerül a leves, mint a hús

A 18. század közepén a szénhidrogének megtalálásával és kiaknázásával az energia megszerzéséhez szükséges energia mutatószáma (EROEI) hirtelen 100-ra emelkedett az addig évezredekig 5-ös szinten stagnáló állapotról. Mit jelent ez pontosan? Ez a szám a természetben, minden élőlény esetében 1 és 2 között helyezkedik el. Ez jellemezte a vadászó, gyűjtögető életmódot folytató, gyakran éhező őseinket is. A mezőgazdaság kialakulásával azonban az energia kis befektetéssel nagy mennyiségben előállíthatóvá, így tárolhatóvá és később felhasználhatóvá vált. Az ókori civilizációk a gabonatermesztés megjelenésének köszönhetően eljutottak az 5-ös szintig, amely egészen az ipari forradalomig jellemezte a társadalmak működését.

Ez a mutató emelkedett az ipari forradalommal hirtelen 100-ra, viszont ma, a hagyományos szénhidrogének esetében már csak 20 környékén járunk, ami a növekvő populációval kalkulálva egyet jelent:

rohamtempóban közelítünk az úgynevezett energiaszakadék felé, hiszen egyre több energiát fordítunk az energia megszerzésére és egyre több kell a civilizációnk fenntartására, miközben a rendelkezésre álló energiahordozók mennyisége és minősége csökken.

A kutató számos döbbenetes adatot felsorakoztatott a hulladékproblémával és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatban is, illetve előre vetítette azt, hogy a következő években fog igazán felgyorsulni a légkör felmelegedése, amit eddig láttunk, valójában csak a folyamat kezdete.

A helyzet kapcsán egyetlen bűnbakot biztosan meg tudunk nevezni: az erőltetett gazdasági növekedést. Ha a gazdaság évente 3 százalékkal növekszik, akkor 23 év alatt megduplázódik. Ez azt jelenti, hogy pontosan annyi anyagra és energiára lesz szükségünk ebben a 23 évben, mint amennyire az elmúlt 270 évben összesen. "Honnan vesszük ezt egy olyan bolygón, ahol egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű erőforrás van?" – tette fel a költői a kérdést az összeomláskutató.

Általánosságban elmondható, hogy fontos a tények megismerése, de még inkább a folyamatok és összefüggések megértése. Meg kell békélnünk azzal, hogy vannak tények, amikre nem tudunk pozitív hatással lenni. Viszont annak tudatosítása elengedhetetlen, hogy megvan képességünk arra, hogy napról napra rosszabbá tegyük a helyzetet. A kutató a mélyalkalmazkodás szemléletmódját ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, amely segítséget nyújt a helyzet megértéséhez és a szükséges, lehetséges tennivalók meghatározásához.

aszály

Az ipari mezőgazdaságba bevitt energiának nagy része elvész – Fotó: Shutterstock

Milyen következtetéseket lehet levonni az agrárium szerepe és felelőssége kapcsán, mit tehetnek a gazdálkodók?

Az előadás után arra kértük Stumpf-Biró Balázst, hogy a mezőgazdaság szempontjából világítson rá a legfontosabb tendenciákra és a szerinte követendő irányokra.

A vízhiány és az élelmezés összefüggései

"A vízprobléma egy olyan küszöbön álló hatalmas teher, amivel egyelőre nem is nézünk szembe, és szorosan összekapcsolódik az élelmezés kérdésével" – mondta a kutató.

Az emberiség által bevitt kalória közel 60%-át mindössze három növény adja: a búza, a kukorica és a rizs. Ez a három növény nagyjából 4-5 nagy, kenyérkosárnak nevezett régióban terem meg. Hogyha ezek közül kettőt-hármat egyszerre ér olyan természeti katasztrófa, például aszály, ami gyakorlatilag tönkreteszi a termést, akkor az globális éhínséget jelent. Ezt hívják Multiple Breadbasket Failure-nek. Erre az előttünk álló 5-15 évben egyre növekvő esély van.

A FAO statisztikái szerint, hogyha a globális élelmiszerkészletek egyenletesen lennének elosztva (utópisztikus feltételezés), akkor 103 napra lennének elegendők a tartalékok, ha elfogyasztanánk a haszonállatoknak szánt alapanyagokat is, akkor a napok száma 247 lenne. Ám az egyenletes eloszlás természetesen soha nem állt fenn, és valószínűleg soha nem is fog.

A vízhiány egy olyan probléma, amelyet belátható időn belül meg is fogunk érezni, itt Magyarországon főként az eloszlása lesz rossz: nagyon hosszú ideig lesznek aszályos periódusok, és amikor viszont ránk köszönt a víz, akkor nem fog tudni hova folyni, és ez nagyon komoly villámárvizeket okoz majd.

Ez pedig átvezet a talajszerkezet kérdéséhez, hiszen a talaj óriási mennyiségű vizet (lenne) képes magában tartani.

A regeneratív gazdálkodás jó irány, de nem old meg minden gondot

Meglátása szerint a regeneratív gazdálkodás jó iránynak ígérkezik, a talajszerkezet és annak vízbefogadó képessége szempontjából mindenképp. A természetközeli háztáji gazdálkodás is egy olyan irány, ami valóban fenntartható lenne, de valószínűleg a 8 milliárd ember élelmezéséhez szükséges élelmiszer előállításához nem elégséges, ahhoz szükség van tehát az ipari mezőgazdaságra is.

Sajnálatos tény viszont, hogy iszonyatos mennyiségű fosszilis energiát emészt fel a mostani mezőgazdasági gyakorlat, rettenetesen gyér energiahatékonysággal, az ipari mezőgazdaságba bevitt energiának a 70-90 százaléka elvész és nem hasznosul. Arról pedig szó volt már hogy, mi a baj az energiapazarlással: inkább előbb, mint utóbb, ki fogunk fogyni az erőforrásokból.

Az utolsó klasszikus betakarítások a 2070-es években várhatóak

A talajforgatással, a műtrágyák és vegyszerek túlzott használatával tulajdonképpen kipusztítjuk az életet a talajból, kontinensektől függően már 30-60 százalék között van a közepesen vagy súlyosan degradálódott termőföldek aránya a világon. Ha minden így megy tovább, akkor ez az arány az évszázad közepére akár 90 százalék is lehet, a FAO szerint az utolsó klasszikus betakarítások a 2070-es években várhatóak.

Nem csak a talajromlás a probléma, hanem az is, hogy a nemesített növények immunrendszere rendkívül gyenge, így, ha azok nem kapnának elegendő támogatást műtrágyák és vegyszerek formájában, lényegében tömegesen pusztulnának el.

Idő kérdése, és az élelmiszerexport a múlté lesz

Az élelmezési kérdésekben természetesen a globális elosztás az egyik fő gond, nem csupán a mennyiség. De ha lehetne javítani az élelmiszer arányosabb elosztását, akkor eddig miért nem tettük meg?

Stumpf-Biró Balázs szerint óriási probléma, hogy nem a közbeszéd elfogadott része az a gondolat, hogy belátható időn belül nagyon súlyos mértékű lesz a baj. Pedig a dolgok fontossági sorrendjét át kellene gondolni. Egy olyan prioritás-mátrix kialakítására lenne szükség, aminek alapja a jól ismert Maslow-piramis, és arra koncentrálni, hogy tudatosítsuk magunkban a piramis alján szereplő szükségletek (víz, élelem, energia, egészség, biztonság) jelentőségét, és úgy állami, mint közösségi és egyéni szinten képesek legyünk azok előteremtésére a szükséges mennyiségben, alapvetően megváltozó körülmények között is!

Maslow piramis

A kutató szerint az lenne fontos, hogy képezzünk nagyon komoly élelmiszerkészleteket, mert szerinte az élelmiszerellátás válsága belátható időn belül be fog köszönteni. "Az, hogy élelmiszert exportálunk, véleményem szerint, csak idő kérdése, hogy mikor lesz a múlté" – mondta Stumpf-Biró Balázs.

A nagy élelmiszertermelő országok egyszerűen "rá fognak ülni a készleteikre", és erre tökéletes példa volt India. A világ egyik legnagyobb élelmiszer-exportőre 2022 májusában három hét különbséggel tiltotta be a rizs, majd a cukor exportját, egyszerűen azért, mert meg kellett etetnie a saját állampolgárait.

Az élelmiszerkészletek felhalmozásában a növényi eredetű termékeknek juthatna a nagyobb szerep, mivel sokkal jobban eltarthatóak az állati termékeknél. "Abban a pillanatban, amikor ipari léptékben, jó minőségben és olcsón, tömegesen elő lehet állítani majd szintetikus húst, onnantól kezdve nagyon erősen fog hanyatlani az állattenyésztés. Persze rengeteg ember megélhetése függ tőle, ezért lassítani fogják a folyamatot, de az állati termék előállításának rendkívül rossz az energiahatékonysága, így ez szükségszerűen változni fog, már csak az erőforrások szűkülése miatt is".

Klímaszorongás, klímagyász

Vannak, akik szabályosan pánikba esnek ezektől a gondolatoktól, mások pedig azt mondják, az éghajlatváltozás egy természetesen folyamat, hiszen számtalanszor történt már hasonló a Földön. Utóbbival kapcsolatban azért gondoljunk bele: amikor utoljára ilyen előfordulhatott, jóval kevesebb ember élt a bolygón, és nem létezett szervezett társadalom és civilizáció. "Valójában önmagunkat féltjük, nem a klímát gyászoljuk, hiszen az köszöni szépen, jól van. Viszont számunkra az életfeltételeink rendszerszintű megváltozása egy hatalmas egzisztenciális tragédiát jelent majd" – mondta a kutató.

A pániknak viszont nincs értelme. Fontos az emberekben tudatosítani azt, hogy milyen hihetetlen mértékben függenek a rendszertől olyan alapvető szükségletek tekintetében, mint a víz és az élelmiszer. Amit egyértelműnek és természetesnek veszünk, azok kapcsán rá kell döbbennünk, hogy korántsem nem azok. "Amiben mi itt a globális ipari civilizációban élünk, az a Föld történetében egy pillanatnyi luxus és abszolút irrealitás."

Kulcsszerepelő lesz a gazdálkodó, de nem úgy, ahogy most

A gazdálkodók is többet, jobbat, szebbet akarnak, ami természetes, de nagyobb esély lesz az életképesség fenntartására akkor, ha elkezdenek kisebb volumenben gondolkodni a gazdák. "Akik a mezőgazdaságra úgy tekintenek, mint a megélhetésükre, mint a pénzük forrására, amihez technológia, fosszilis energia, gépek, vegyszerek kellenek, szemléleti zsákutcában találják majd magukat. Sokkal inkább arra kellene törekedniük a saját érdekükben is, hogy olyan változatos, az éghajlati szélsőségeket is toleráló portfóliójuk legyen, amellyel képesek lesznek ellátni a saját családjukat és a tágabb környezetüket élelmiszerrel. Fontos lenne, hogy egy olyan közösség részeivé váljanak, ahol a közösség legszükségesebb alapanyagokkal való ellátása az ő feladatuk. Ez lesz a túlélés alapja. A gazdálkodóknak fontos szerep juthat ebben, de ehhez a növekedésorientált gondolkodásmódot fel kell adniuk. Minden területen, ágazatban erre volna szükség, nem csak a mezőgazdaságban, ugyanakkor tudom, hogy senkit nem fogunk tudni arra rávenni, hogy saját elhatározásából rosszabbul éljen. Ez egészen addig így megy majd, amíg végül aztán nem lesz más választásunk. Így azonban a legértékesebb erőforrásunkat pazaroljuk el, az időt..." – zárta gondolatait Stumpf-Biró Balázs.