Látványos traktoros demonstrációval tiltakoztak európai gazdák Strasbourgban az Európai Parlament előtt. A tüntetés célja az volt, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az Európai Bizottság agrártámogatásokat érintő javaslatának súlyos következményeire, amely a kis- és közepes méretű gazdaságok létét is veszélybe sodorhatja.
Az Európai Bizottság által előterjesztett reformterv több mint 20 százalékos csökkentést irányoz elő az uniós agrártámogatásokban.
Ez a tervezet különösen érzékenyen érinti azokat a termelőket, akik eddig is nehezen tudtak versenyben maradni az egyre globalizálódó piacon. A változtatásokkal egy időben az ukrajnai és dél-amerikai élelmiszertermékek számára is szélesre tárnák az európai piac kapuit, ami további versenyhátrányt jelentene az európai gazdálkodók számára.
A demonstrációt az európai mezőgazdasági szervezetek ernyőszervezete, a Copa-Cogeca szervezte, amelyhez számos nemzeti érdekképviselet, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) is csatlakozott. A résztvevők felszólították az Európai Parlament képviselőit, hogy utasítsák el a Bizottság javaslatát, mivel az szerintük súlyos csapást mérne az unió agrárszektorára.
Fotó: NAK/Lévai Zsolt
A tiltakozók különösen azt hangsúlyozták, hogy a tervezet kettős nyomást helyez az európai mezőgazdaságra: egyrészt csökkenti a belső támogatásokat, másrészt kiszolgáltatottá teszi a gazdákat az olcsóbb, de sokszor bizonytalan eredetű importtermékekkel szemben.
Ez nemcsak gazdasági, de élelmiszer-biztonsági szempontból is komoly kockázatokat hordoz.
A szervezők korábban már több alkalommal is jelezték aggályaikat az Európai Bizottság irányába. A NAK, a MAGOSZ és a Copa-Cogeca szerint a javaslat gyökeresen szembemegy a Közös Agrárpolitika (KAP) alapelveivel, és ha elfogadják, az a kontinens mezőgazdasági rendszerének destabilizálásához vezethet.
Fotó: NAK/Lévai Zsolt
A gazdák azt üzenték Brüsszelnek: nem hagyják, hogy a termelők érdekeit figyelmen kívül hagyva, a szabadkereskedelmi megállapodások nevében ellehetetlenítsék az európai mezőgazdaságot. A tiltakozás egyértelmű jelzés a döntéshozók felé: a gazdák készek összefogni és fellépni, ha megélhetésük, az európai élelmiszer-biztonság és a fenntartható mezőgazdaság forog kockán.
Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ)
Indexkép: NAK/Lévai Zsolt