Az alma az a gyümölcs, ami már gyerekkorunkban is fontos szerepet tölt be az életünkben. Nem véletlen, hogy általában az uzsonnánk mellé egy alma is került. Hiszen valószínűleg édesanyánk is komolyan vette a mondást, hogy a napi egy alma az orvost távol tartja. És nem úgy, hogy megdobjuk vele.

Az alma nem tartozik a drága gyümölcsök közé, és egész évben rendelkezésre áll. Akkor is, ha otthon termesztjük, a kertünkben. Azonban nagyon oda kell rá figyelni, hogy hol és hogy tároljuk, hogy valóban sokáig elálljon.

Így tárold az almát, hogy ne kelljen kidobni

Ha van kerted, akkor valószínűleg vannak benne gyümölcsfák. Azok közül pedig nem hiányozhat az alma sem. Így hát érthető, hogy már amikor az almafa elkezd virágozni, te már csak a szüretelésre tudsz gondolni.

Az alma akár frissen, akár lekvárként vagy kompótként is kiváló, még akár húsok köreteként is. A Mirror magazin kutatása szerint már az 1700-as években tudták, hogyan kell tárolni az almát, hogy azt ne kelljen kidobni. A trükk pedig igazán egyszerű. Az almákat egyesével csomagoljuk be újságpapírba, és tartsuk hűvös, száraz helyen. Lényeges, hogy mindig tartsuk távol a burgonyától, mivel a krumpli által termelt gázok elősegítik az alma idő előtti megrothadását.

alma

Az alma sokáig eláll, ha tudjuk, hogy tároljuk. Fotó: Shutterstock

Ezt tedd, hogy ne legyen foltos az alma

Ha vannak gyümölcsfáid a kertben, igazán szerencsés vagy. Azonban nagyon oda kell rájuk figyelni, hiszen ha nem védjük a gyümölcsfákat, ha nincs rajtuk mindig a szemünk, nem lesz bőséges és egészséges a termés.

Akár már a fán, akár a tárolásakor előfordulhat, hogy az alma foltos lesz. Az alma héján és a húsába is benyúló barnulás a legtöbb esetben a tárolás során kerül a gyümölcsre, amely sokat von le az alma esztétikai értékéből. De van, amikor már a fán lévő almán is megjelenik.

A foltos alma pedig sajnos nem csak a látványában veszített értékéből, hanem a valóságban is. A foltosság ezen kívül remek táptalajt nyújt bizonyos gombák és baktériumok számára is. A foltokat általában az alma lenticella foltossága nevű élettani betegsége okozza, amely elsősorban a piros színű, nagy gyümölcsű fajtákon, leggyakrabban a Jonathanon jelenik meg.

Az alma keserűfoltosságát, más néven sztippesedését a kalciumhiány miatt fellépő fiziológiai rendellenesség okozza az alma gyümölcsének szöveteiben, amely a küllem romlása mellett az alma minőségét és eltarthatóságát is rontja. A sztippesedés a tárolás során jelentkezik a leggyakrabban 2-10 mm átmérőjű barna vagy fekete foltok formájában, ahol a gyümölcshéj horpadásszerűen besüllyed. A gyümölcshús alatt száraz és szivacsos állományú lesz.

Ennek az élettani betegségnek a tünete, hogy a héjon 2-3 milliméter átmérőjű kerek, határozott szegélyű, bemélyedő barna vagy fekete foltok jelennek meg, de a gyümölcshúsban nem okoz elváltozást.

A betegség oka többnyire kalciumhiány, amely az egyoldalú műtrágyázásnak vagy a túl savanyú talajnak köszönhető. Mivel ekkor a növények számára nincs szabadon felvehető kalcium a talajban, csak kötött, azt nem tudják felvenni. De a kalcium felvételét az időjárás is befolyásolja. Ha tartós szárazság van, akkor a növény tápanyagfelvétele csökken, a gyümölcs sejtfalai nem tudnak tökéletesen kifejlődni, így hát ez egyenes utat nyit a betegséghez. De szerencsére tehetünk azért, hogy levegyük a foltot az alma becsületéről, és persze a héjáról.

A gyümölcs növekedése alatt egészen a szüretig 3-4 alkalommal kalciumtartalmú, komplex műtrágyával, lombpermetezéssel óvjuk meg az almát. Azonban nagyon ügyeljünk rá, hogy szakszerűen végezzük el a műtrágyázást, mivel a túlzott tápanyagbevitel ugyanolyan súlyos következményekkel jár, mint a hiány. Ha még így is foltos lesz az alma, érdemes talajvizsgálatot végeztetni.

De az is okozhatja a foltokat, ha nem jó időpontban szüretelünk. Ha későre időzítjük a szüretelést, nagyobb eséllyel jelennek meg a foltok, ezért jobb a szüretet még akkor megkezdeni, amikor még nem értek be teljesen az almák. A leszedett gyümölcsöket pedig alacsony hőmérsékleten célszerű tárolni. Fontos, hogy rendszeresen szellőztessük át az almát. Ügyeljünk rá, hogy csakis sérülésmentes, hibátlan, egészséges gyümölcsöt tároljunk. Azért, hogy minél tovább eltartható legyen, az eltett almákat kéthetente nézzük át, és vegyük ki közülük azt, amelyik rothadásnak indult, hogy ne tudja megfertőzni az egészséges társait.

Legyen a te kertedben is almafa

Az almafa kedveli a napos, világos helyet, ezért a kert ilyen részét válasszuk ki számára. Arra azonban ügyelni kell, hogy amikor eléri a teljes méretét, kényelmesen elférjen, és ne zavarjon minket. Ne lógjon rá a tetőre, ne vegye el a fényt az otthonunk elől, és a szomszédhoz sem árt, ha nem lóg át.

Mivel az almafa nem igényes a talajra, ezért általában a legtöbb kertben jól érzi magát, azonban a legjobban a jó víz- és levegőgazdálkodású, tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú kémhatású talajt kedveli. És természetesen a rendszeres öntözést, ami nélkül biztosan nem lesz kellő mennyiségű és minőségű az almafán termett alma.

alma

Ha van a kertedben almafa, a gyerekek is nagyobb kedvvel fognak gyümölcsöt enni. Fotó: Shutterstock

Mindig megbízható helyről szerezzük be a csemetéket, melyeket konténeres és szabadgyökerű kiszerelésben is vásárolhatunk. Az ideális ültetési idő ősszel és kora tavasszal érkezik el.

Az almafa számára kiásott ültető gödör legyen kétszerese az almafa gyökérméretének, és az is fontos, hogy ha a talaj, amibe kerül, fertőzött, alkalmazzunk talajfertőtlenítő szert. A gödör aljába tegyünk egy réteg szerves trágyát, majd tegyünk rá egy réteg földet, hogy ne érintkezzen közvetlenül az almafa gyökereivel.

Az almafacsemetét egyenesen állítsuk a gödörbe úgy, hogy a szemzési hely mindig kerüljön a földfelszín fölé, majd a talaj tömörítése után alaposan öntözzük meg. És természetesen a metszésről se feledkezzünk meg.

Ezért egyél sok almát

Az alma a rózsafélék családjába tartozik. Több ezer fajtája létezik, és az egész világon kedvelik, ami nem is csoda, hiszen nagyon finom és egészséges. Magas rosttartalma mellett vitamintartalma is jelentős. A-, B- és C-vitaminban gazdag, de folsav-, kalcium-, magnézium-, kálium- és kéntartalma is jelentős. Kedvezően hat a bélflórára, csökkenti a székrekedést és a koleszterinszintet, míg magas káliumszintje a vérnyomást csökkenti.

Nyáltermelő hatása segítségével a fogszuvasodás esélyeit is le tudjuk csökkenteni, de igazán kiváló hatása van az almának még a májra és a belekre is, míg méregtelenítő hatása segít a vese megóvásában, és a vese- és a húgysavkő kialakulásának csökkentésében.

Ráadásul napi egy alma még az orvost is képes távol tartani, úgyhogy mindenképp adjunk neki helyet a kertben!