Ahogyan Péter és Pál összeveszett a fülemile dalán, úgy sajnos manapság is sok konfliktus adódhat két kertszomszéd között. A jó szomszédság alapja a jó kerítés, ebben mindannyian egyetérthetünk. Azonban mi a helyzet akkor, ha valami átlóg a kerítésen? Vagy áthullik? Például egy szép, zamatos gyümölcs. Felszedhetjük, leszüretelhetjük, vagy a szomszédot illeti meg? Na és mi a helyzet az utcai gyümölcsfákkal? Azokról bátran szüretelhetünk?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, hogy a szomszédi viszony ne iszony legyen. A legjobb megoldás természetesen az, ha egymás között, békés úton rendezzük a felmerülő kérdéseket. Bízunk benne, hogy a legtöbben így tudjátok elintézni az ügyeket egymás között. De ha mégsem, nem árt tudni, mit mondanak a szabályok.

Kerítés ügyek

Vajon kié a közös kerítés? Nehéz eldönteni, de a hatályos kormányrendelet egyértelműen rendelkezik róla. A telek tulajdonosa az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani a kerítést. Azonban a helyi önkormányzat eltérhet ettől, így minden esetben érdemes utánanéznünk, hogy a lakóhelyünkön melyek az érvényes szabályok. De vajon hogy is néz ez ki a gyakorlatban?

Habár a megfogalmazás nem igazán egyszerű, leggyakrabban az utcáról nézve az utcafront, a jobb oldali kerítés, és a hátsó kerítés jobb oldali fele a mi felelősségünk. Természetesen a legjobb megoldás, ha a szomszédok megállapodnak, és közösen végzik a közös kerítésekkel kapcsolatos feladatokat.

kerítés

A szomszédból átlógó ágat nem vághatjuk le csak úgy. Fotó: Shutterstock

Ha átlóg a szomszéd gyümölcsfája, leszedhetem a termést?

Ez csupán a kérdés kellemes fele. Azonban az ősszel áthulló levelek feltakarítása már nem annyira vonzó lehetőség, mint ahogyan az is sokak életét keseríti meg, amikor a szomszéd nem gondozza a kertjét, így a mi kerítésünkre támaszkodik a fája, bokra, és fut át hozzánk a futónövénye. Így érdemes tisztázni, kinek milyen lehetőségei, illetve kötelezettségei adódnak ilyenkor.

Önhatalmúlag nem állhatunk neki levágni az átlógó ágakat. A legjobb, ha meg tudjuk beszélni a szomszéddal. Ha a fa ága veszélyezteti a fát, akkor nem szabad levágni. Csak akkor vagyunk jogosultak az áthajló ágak és átnyúló gyökerek levágására, ha azok veszélyes számunkra, vagy ha az ingatlanunk rendes használatát akadályozzák, és habár erre felhívtuk a növény tulajdonosának figyelmét, ő azt nem távolította el. Ekkor a növény eltávolítását akár bírósági úton is követelhetjük.

A telkünkre áthulló gyümölcsöt akkor szedhetjük fel, ha annak felszedését a gyümölcsfa tulajdonosa elmulasztotta. Vagyis, kötelesek vagyunk eltűrni, hogy a gyümölcsfa tulajdonosa a hozzánk átlógó és áthulló termést leszüretelje és elszállítsa. Ha ezt a fa tulajdonosa nem teszi meg, megtehetjük mi.

Mi a helyzet az utcán lévő fákkal?

Az utcára ültetett fák, amelyek közterületen helyezkednek el, az önkormányzat tulajdonában vannak. A termés sem a miénk, hiába áll a fa az ingatlanunk előtt. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek a viták elkerülése végett szabályozzák, hogy milyen fákat lehet ültetni az utcára, és általában nem szokták engedélyezni a gyümölcsfák ültetését, pontosan a szüretelés körüli viták elkerülése miatt. A lehullott gyümölcs ráadásul veszélyes is lehet, hiszen csúszóssá válhat a járda.

A közhasználatú zöldfelületek esetében a fák és cserjék ültetése és kivágása bejelentés-köteles tevékenység, és kizárólag az önkormányzat tudomásulvétele esetén végezhető. Ha a közterületen álló fákat meg akarjuk metszeni, az is minden esetben engedélyhez kötött.

Törekedjünk a kompromisszumra

A legjobb megoldás, ha úgy ültetjük és gondozzuk a fáinkat, növényeinket, hogy azok a telken belül maradjanak, és még árnyékot se vessenek a szomszéd kertjére, hiszen így talán el tudjuk kerülni a konfliktust. A valóságban azonban már egy kész, fákkal és növényekkel teli kertet szoktunk kapni, amikor lakóhelyet váltunk, így mindig az adott körülményeket kell figyelembe venni, és a lehető legjobb megoldást megtalálni a szomszéd és a növényeink között.

Kivághatjuk a kertünkben lévő fákat?

Habár azt gondolhatnánk, hogy a saját kertünkben azt csinálunk, amit csak akarunk, ez nem így van. Ha úgy ítéljük meg, hogy egy fa már olyan állapotban van a kertünkben, hogy az már veszélyezteti saját, vagy az otthonunk biztonságát, akkor dönthetünk a kivágása mellett. Azonban, mielőtt nekilátnánk, mindenképpen tájékozódjunk a lakóhelyünk szerinti önkormányzat honlapján megtalálható hatályos rendeletekről és ügyleírásokról, és minden esetben azok szerint járjunk el.

kutya kerítésen átnéz

A közös kerítés javítására is vannak szabályok. Fotó: Shutterstock

1. Általánosságban elmondható, hogy a 10 centiméternél nagyobb törzsátmérővel rendelkező díszfák esetében engedély szükséges a kivágáshoz, a gyümölcsfáknál pedig 20 centiméter a határ. Ha védett fáról van szó, csakis a fa egészségi állapota, illetve veszélyessége indokolhatja a kivágást, illetve, ha építési munkálatok miatt kell kivágni.

Azonban, ha ki akarunk vágni egy fát a saját kertünkben, habár az nem közterületen áll, így is be kell jelenteni és engedélyt kell rá kérni. Mivel egy fa hosszú éveken, évtizedeken keresztül éri el teljes méretét, óvni és védeni kell. Éppen ezért, minden esetben kertészei szakvéleménnyel kell alátámasztani, hogy a fát elkerülhetetlen okból, illetve építmény elhelyezése miatt kell kivágni.

2. Azt is jelenteni kell, ha egy fa egy nagyobb vihar következtében megsérült, megdőlt, illetve ha valaki a lakók közül allergiás rá, és ezért kell kivágni. A kérelmeket minden esetben a Polgármesteri Hivatalhoz kell eljuttatni. Az elsőfokú döntést a település jegyzője hozza meg.

3. Mivel a környezet védelme elsődleges szempont, a kivágott fa helyére mielőbb újat kell telepíteni. Az, hogy milyen fát ültethetünk a kivágott helyére, szintén eltérő lehet. Általában a kivágott fa törzsátmérőjének bizonyos százalékában kerül meghatározásra, hogy milyen új fa kerülhet telepítésre. Sőt, még azok a fajok is pontosan meghatározásra kerülnek, amelyek ültetésére pótlásként sor kerülhet.

Ez azért fontos, mert előtérbe kell helyezni az őshonos fajokat, és azokat, amelyek nem térnek el az utcaképtől. A pótlást ráadásul úgy kell elvégezni, hogy az újonnan ültetett fának a következő vegetációs időszakban ki kell hajtania. Ha ez nem történik meg, akkor meg kell ismételni az ültetést.

Aki engedély nélkül vág ki fát, az ellen szabálysértési eljárás kerül lefolytatásra, ezen kívül a kivágott fát pótolnia kell, és kötelezhető akár a kivágott fa értékének megfizetésére is. A büntetés mértéke függ a fa fajtájától, a méretétől, a mennyiségtől és a védettségétől. Több fa engedély nélküli kivágásáért akár 5-6 millió forintos bírságot is kiszabhatnak. Azonban nem csak mi dönthetünk egy fa kivágása mellett. Akár a jegyző is kötelezhet minket rá, ha úgy ítélik meg, hogy a fa veszélyt jelent.

Ezért, ha úgy döntünk, hogy valamilyen oknál fogva ki akarunk vágni egy fát, érdemes nagyon alaposan utánajárni, és mindent a szabályok szerint végezni.