A talajvíz vészjelzést ad: évtizedek óta süllyed hazánk vízkészlete

Szeptember végén „Erdő és víz – a klímaváltozás árnyékában” címmel tartott konferenciát az Országos Erdészeti Egyesület Közgazdasági Szakosztálya, melyen a vízügyi ágazat szakemberei és szakpolitikai felelősei is képviseltették magukat.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója „A vízgazdálkodás jelene és jövője a klímaváltozás tükrében” címmel részletes szakmai előadást tartott, melynek tartalmát az alábbi cikkben ismerteti a NAK.

Hazánk vízgazdálkodása a klímaváltozás miatt egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe (1. ábra). Az ország vízmérlege az utóbbi években negatív irányba tolódik el: a beérkező víz mennyisége 98 km³/év, míg a kiáramló víz mennyisége eléri az akár 105 km³/éves mennyiséget is. A beérkező csapadék évente 59 km³ vízmennyiséget foglal magába, melyből 51 km³ távozik is evapotranszspiráció formájában.

A vízmérlegben a hazai eredetű vízkészlet mennyisége mindössze 7,1 km³/év, a felszíni lefolyás mennyisége évente 4,2 km³, a felszín alatti utánpótlódás pedig mindössze 2,9 km3/év. A bevezetéseket és a vízhasználatokat beleszámítva a talajvíz deficit éves mértéke 0,6 km³, mely 3-5 centiméteres süllyedést jelent.

A dombvidéki és alföldi vízgazdálkodás teljesen új szemléletet igényel. Dombvidékek esetében a fő szempont a klímakockázat csökkentése és az ökológiai vízkészlet biztosítása tározáson keresztül, melynek a „DNSH” elvnek (Do Not Significant Harm) megfelelően ökológiailag is fenntarthatónak kell lennie. Az alföldi területeken a cél a folyók és ártereik kapcsolatának bővítése, árvíz és aszály nélkül.

A célállapot elemei az alábbiak:

• vízhozamok kivezetése;
• vízpótlások kiterjesztése;
• ideiglenes elárasztások biztosítása;
• talajvíz visszapótlása;
• talajvíz hidraulikai megtámasztása.

A talajvízszint-süllyedés következményei között szerepel például:

• az önálló talajnedvesség-gazdálkodás kényszere;
• a megszűnő vizes élőhelyek szaporodása;
• a folyamatosan csökkenő vízkészletek.

A talajnedvesség előrejelzése hazánkban az aszálymonitoring rendszeren keresztül történik, mely a folyamatosan frissülő adatok segítségével különböző fokozatú kategóriákba sorolja az egyes területeket (2. ábra):

Mivel a felszín alatti tározóképesség 7,1 km³-rel csökkent az elmúlt 30 évben, a vízvisszatartást a talajvízkészletek esetében is szükséges megoldani. Az ehhez tartozó legfontosabb beavatkozások:

• új vízlépcsők létrehozása;
• folyómedrek megemelése betöltéssel és azokban fenékküszöbök elhelyezése;
• folyómedrek átvezetése magasvezetésű medrekbe;
• szakaszos duzzasztások az árhullámok fokozatos meghosszabbításával;
• folyómedrek feltöltése saját üledékkel;
• reofil paraméterű folyószakaszok létrehozása.

A jövő vízgazdálkodásának egyik kulcseleme a víz helyének megtalálása és visszaadása a tájban. Ezt képviseli a „Vizet a tájba!” program, melynek célja az elönthető területek elárasztása, a belvízi elöntések meghosszabbítása, térségi elárasztások kezdeményezése és a harmadlagos művek kiszolgálása (3. ábra). A talajvízkészletek helyreállításában fontos szerepe lehet még a MAR-rendszereknek (Managed Aquifer Recharge, célzott felszín alatti vízpótlás), mely a többlet- és felesleges vizek felszín alatti betározását és későbbi felhasználását jelentik.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő Tóth József és Erzsébet Hidrogeológiai Professzúra munkatársai nemrég egy innovatív módszert, a NaBa-MAR^®-t (Nature Based Managed Aquifer Recharge) fejlesztették ki, mely koncepció a célzott felszín alatti vízpótlást lokálisból tájléptékűvé fejleszti. Az innovatív módszerről IDE kattintva olvashatnak.

Forrás: NAK
Indexkép: pexels.com